Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)
Nádasi Éva: A búcsújárás szokásai Mogyoróskán
kegy hely körül, a fák alatt ülve, imádkozva töltették el, különösen a tavaszi vagy a Szent Anna-napi búcsúkon. 9 A domboldalon, a sziklába vájt odúkban valamikor remeték laktak, de ezeket már csak hírből ismerik. Az egyik üregben egy Mária-szobor található, amely mögött Szent Bernadetté, a pásztorlány térdepel. Ide járulnak a hívek érintkőzéskor, hogy megsimogassák, megcsókolgassák a kegyszobrot. Itt van a sziklából kiképzett tábori szószék, ahol a miséket szokták tartani. A búcsú idején az ország minden részéből, Pestről, Szegedről, Sopronból stb. érkeznek papok Szentkútra. A miserendet előre kiadják, így mindenki azt a papot hallgatja meg, amelyikre kíváncsi. A kegyhelynek a faluban ismert legendája szerint egyszer ezen a helyen megjelent Mária, s nyomában gyógyforrás fakadt fel. 10 A csodaforrásról ma is sok legenda kering, állítólag vakok, nyomorékok, bélpoklosok gyógyultak meg itt. Adatközlőim szerint mostanában már nem történnek csodás gyógyulások, de ha a beteg testrészt megmossák benne, a víz enyhíti a fájdalmakat. A forrásból ezért egészségesek és betegek egyaránt isznak, sőt üvegekben, palackokban haza is visznek belőle. A csodás erő — a néphit szerint — az egész kegyhelyre kisugárzik, s ezért a partoldalon levő növényeknek, füveknek gyógyhatásúkon túl is különös erőt tulajdonítanak. Ezekből kiszárítás után különböző teákat főznek. A szentkúti búcsúban mindig vannak árusok. Mostanában nem engedik a templom közelében árulni őket, mert korábban ebből sok rendbontás adódott. A másik nagy búcsújáróhely Monok, melyet kb. az 1900-as évek elejétől látogatnak. Azelőtt inkább a kassai Kálváriára jártak, mióta azonban Kassa Szlovákiához tartozik, végleg Monok lett a „fájdalmas"' búcsúhely. Mogyoróskáról a 60-as évek közepétől Monokra ritkán, 4-5 éve pedig egyáltalán nem járnak. Azelőtt processzióval mentek, (átlag 30 ember) az ősszel tartott Szent Kereszt Felmagasztaldsa-nap búcsúünnepre. Monokra egy nappal hamarabb indultak el, és a kb. 35 km-es távot végig gyalog tették meg. Abaújszántótól a mezőn mentek keresztül. Az 50-es évektől Szántótól már vonattal utaztak. Általában délutánra érkeztek meg, s a beköszöntő imádság után szállást kerestek. Legtöbbször csűrben kaptak helyet, ahol szénából vetett „ágyon" aludtak. A nagy misét délben a Kálrávián tartották. Általában tábori prédikáció volt, mert a sok nép nem fért be a templomba. „A prédikáción sírni lehet, ordítani, olyan szép. Még a pócsi sem olyan jó, mint ez." - mondta az egyik adatközlő. A búcsú napján a kápolnában is volt misevégzés. Erről a kápolnáról az a hír járja, hogy egy gazdag „amerikás" magyar építtette hazatelepülése után. Délután volt a stációvégzés, amelyre minden processzió elment. A stációjárást általában a pap vezette, de ha nem volt lelkipásztor, akkor a nép maga végezte. A kálváriajárás 9. Szentkúton évente 12 búcsú van. Búcsúik nagy hírűek és népszerűek, különösen a Pünkösdi, Nagyboldogasszony-, a Kisasszony-napi, valamint a Szent Annakor és a Mária névnapján tartottak. 10. VERSÉNYI Gyula dr., Ethn. 1895. 123-132.: Nógrádban úgy tudták, hogy egy pásztor juhait legeltetve megszomjazott, s a Mária-forráshoz, ment. Éppen déli 12 óra volt, s a víz tiszta tükrében megpillantotta Szűz Máriát. Ezt elbeszélte a faluban, s másnap többen kimentek a forráshoz, de déli 12 óráig semmit sem láttak. Ekkor azonban ismét megjelent Mária kepe. Később egy ember, akinek a szeme fájt, megmosakodott a vízben, és meggyógyult. Ezután sokan kezdtek a forráshoz járni. A forrásnak ma is gyógyító erőt tulajdonítanak, ha déli vagy éjféli 12 órakor a vízbe tekintenek. Később a forrás mellé egy templomot is építettek. 325
