Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)
Bartha Elek: A szentelmények szerepe Komlóska néphagyományában
A lakóházak egyházi megáldására a vízszentelés napján kerül sor, de másnapra is áthúzódik. A pap legelőször a templomot, majd a parókiát áldja meg az egyháztanács jelenlétében, akik a gyertyákkal vonulnak ki erre a szertartásra. Ezt követően a kántor, a harangozó, újabban rajtuk kívül a kurátor és az egyházpénztáros kíséretében járja sorra a házakat, az alvégtől ill. a felvégtől kezdve, évenként változóan. Nem szokás a papot külön hívni, útja során minden házat meglátogat. A szenteltvizet a kurátor hordja. A szentelésért a pap és a kántor kisebb pénzadományban részesül, a szenteltvízbe pedig a kurátor, a harangozó és a pénztáros részére aprópénzt, 2—5 Ft-ot dobnak. Ez az összeg eredetileg a harangozót illette, a másik kettő csak az utóbbi időben vesz részt a szentelésen saját kérésére, mivel egyéb juttatásban egyikük sem részesül. A Krisztust jelképező gyertya szentelésére február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján kerül sor a szentmise után. A gyertyaszentelés szertartásának szövege eltér a hivatalos magyar nyelvű liturgikus szövegtől. A pap egy pravoszláv szertartás szerinti, magyarra fordított szöveget mond, amit Baskóról kapott. Az oltárral szemben, középen egy asztalkát helyeznek el ilyenkor, erre teszik a szalaggal átkötött gyertyapárokat, amiket majd hazavisznek, de sok gyertyát hagynak ott a templom részére is. Ezeket nem jelölik meg szálaggal. Az idősebbek közül mindenkinek van szentelt gyertyája, s rendszerint minden évben ugyanazt a kettőt szenteltetik. A hagyományos berendezésű házakban a szentelt gyertya a szoba szakrális terében, a falon lóg. Ennek apotropeikus magyarázata ugyanakkor már nem él a komlóskaiak tudatában. Ujabban a ládában, kredencben vagy egyéb helyeken tárolják. A szentelt gyertyát a halott feje mellett szokták égetni, párosával. A halál beállta után azonnal meggyújtják, s egészen a temetésig ott ég a két gyertya. Különösen éjjel tartják fontosnak égetését. Néhányan több párat is tartanak otthon, de aki csak egyet, annak részére a templomból kölcsönöznek, ha az első pár leégett. Ezt azután később visszavásárolják a templomnak. A halott mellett égő szentelt gyertyákat a temetés során a halott mögött viszik, s régebben a koporsó után bedobták a gyertyavégeket a sírba. Újabban ezeket a templom kápolnájába helyezik, ahol a harangozó a szertartások ideje alatt meggyújtja őket a halott emlékére. A barkát a virágvasárnapi szentelésre a harangozó szedi össze, sokszor a gyerekek is segítenek neki. A szentelt barkát a proszforával együtt osztják ki a nagymise végén. Aki aznap még nem evett — ez rendszerint szentáldozással is együtt jár, bár nem kötik okvetlenül a szentáldozáshoz — torokfájás, gyomorégés ellen lenyel egy szemet a barkából. A házban a mestergerenda fölé tűzik, nyilvánvalóan elhárító célzattal. Ugyanilyen okból dobják a tűzbe amikor vihar van, hogy a villám ne csapjon bele a házba. A szentelt étellel kapcsolatosan országosan kétféle szemléletmóddal, magatartással találkozhatunk. Újabb keletű, hogy a szentelményt szimbolikusan használják föl. Kis mennyiségeket szenteltetnek, amelyből mindenki eszik ugyan, de egy étkezés alkalmával elfogy, sokszor még egy alkalomra sem elég. Komlóskán még az archaikusabb felfogás uralkodik, a szentelt ételből jól is akarnak lakni, így a legkülönfélébb ételekből nagy mennyiséget szenteltetnek. A legáltalánosabb szentelésre vitt ételek a kalács (pászka), tojás, sonka (sódar) bor, (édestúró), vaj. De sokan visznek tormát, sót, almát, szőlőt, töltelékhúst, szalonnát, sőt, van aki kést is rak a kosárba, amivel majd a kalácsot 314
