Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Niedermüller Péter: Kalendáris szokások a Zempléni-hegyvidék falvaiban

falut, de csak a rokonokhoz mentek el énekelni. Útközben puskával lövöldöztek, lyukas kulcsokkal csattogtattak stb. (Erről az adatról nehéz eldönteni, hogy a kántálás valamilyen formája — a falubeliek kántálásnak nevezik a szokást —, vagy pedig a vilia esti zajcsapásnak egy régebbi, a kántálással összeolvadt maradványa.) A regéci gyermekek nem várták meg, hogy behívják őket, hanem miután befejezték az éneklést, megkérdezték: „Szabad bemenni? " A háziak süteménnyel, borral kínálták őket, majd mielőtt elmentek volna, megajándékozták a kántálókat dióval, almával, süteménnyel, susinkával (aszalt gyümölcs), a későbbiekben pénzzel. A gyerekek az ajándékot a vállukon lógó tarisznyába tették, s a kántálás végén elosztották egymás között. A gyermekek este 8—9 óráig járták a falut, s őket a fiatalok követték. Az ismerős leányok, legények egy csapatba verődtek, s elsősorban egymáshoz, rokonokhoz, közelebbi ismerősökhöz mentek el kántálni. A felnőttek szintén kántáltak. A rokonság, sógor, koma összeálltak, s elmentek, „megtisztelni" a legközelebbi rokonságot. A fiatalok és a felnőttek ugyanazokat az énekeket énekelték, mint a gyermekek, ők azonban nem mentek be éneklés után a házakba, hanem egy-két ének után továbbmentek. A rokonok ugyan néha behívták a kántálókat és megkínálták őket valamivel, de azok nem maradtak sokáig. A kántálást igen komolyan vették, és veszik még ma is, főleg a gyermekek esetében. Ha a koma nem ment el a komájához, vagy a gyermek a keresztszüleihez kántálni, abból mindig harag volt. A fiatalok, felnőttek kántálása általában éjfélig tartott, s akkor a különböző csoportok együtt mentek az éjféli misére. A felnőttek és a fiatalok ma már nem járnak kántálni, viszont Abaújalpáron, Regécen, Mogyoróskán, Háromhután stb. még a legutóbbi években is kántáltak a gyermekek. A kántálás európai kapcsolataira utalva elég azt megemlítenünk, hogy a karácsonyi énekek, énekesek, kolendálások a galíciai területektől Erdélyig a Keteli-Kárpátok területén mindenütt ismertek.

2 7 Ez a tény azonban nem azt jelenti, hogy a kántálás szokása valamely szomszédos népcsoporttól került át vidékünkre. Bálint S. mutatott rá, hogy a kántálás bizonyos formái szoros kapcsolatban állnak a barokk vallásossággal és hitélettel.

28 Valószínűnek tűnik, hogy a szokás nem népi, hanem egyházi eredetű és csak az utóbbi évszázadokban vált a paraszti közösségek ünnepi megnyilvánulásává. Adatainkból egyértelműen kitűnik, hogy vidékünkön a kántálásnak elsősorban az énekes formái dominálnak, s csak esetleges, töredékes nyomait találni a zajos, profán jellegű, dramatikus mozzanatokban bővelkedő kántálásnak, amely forma fokozottabb mértékben jellemző a szlovák, lengyel, ukrán területekre. A kántálással rokon cselekmény az ünnepkör egyik legintenzívebben élő szokása, a betlehemezés. Az utóbbi néhány évben ugyan már egyetlen faluban sem játszották a játékot, korábban azonban minden faluban volt betlehemes játék. Mivel mennyiségileg elég nagy anyagot kell bemutatnunk, ezért csak a szereplőket és öltözéküket írjuk le részletesen, a szövegek közlésére — elsősorban terjedelmi okokból — nem vállalkozhatunk.

29 27. BOGATÜREV, Petr Grigorevics 1929. 45. - KISIELEWSKA, Anna 1972. 28. BÁLINT Sándor 1938. 127. 29. A betlehemes játékok szövegeinek közzététele nagyjából megduplázná a tanulmány terjedelmét. 216