Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)
Niedermüller Péter: Kalendáris szokások a Zempléni-hegyvidék falvaiban
„második házban" állítják fel. A fát a kisebb gyermekek és a leányok díszítették fel, cukorral, dióval, almával. Régebben alig adtak egymásnak ajándékot, legfeljebb a legkisebbek kaptak csokoládét, cukrot, valamilyen egyszerűbb játékot, amit az édesapjuk, esetleg az idősebb testvérük készített. A karácsonyfa újévig, esetleg vízkeresztig állt a szobában, utána kidobták, eltüzelték. Fonyban, amikor ebédeltek a karácsonyfát még a közelmúltban is a gerendából kiálló szögre akasztották fel. Vidékünkön mindenütt emlékeztek arra az idősebb emberek, hogy régebben (60—90 évvel ezelőtt) soha nem állították a karácsonyfát, hanem mindig a sarokba, a gerendába vert szögre akasztották. Meg kell még említenünk egy érdekes szokást Boldogkőváraljáról. Karácsony első napján a hozzátartozók egy kis karácsonyfát vittek magukkal a temetőbe és valamelyik közeli rokon sírjára állították. Emellett néhány szem cukrot és bobájkát is tettek a sírra. Aligha szükséges külön kitérnünk a karácsonyfa történetére, hiszen az ma már alighanem ismertnek tekinthető. Ezzel a magyar hagyományban német eredetű és polgári közvetítéssel meghonosodott kultúrelemmel kapcsolatban azonban valamire mégis érdemes felhívni a figyelmet. A karácsonyfa eredetével kapcsolatban két fontosabb elméletet ismerünk. Geiger P. és Ludwig 0. szerint a karácsonyfa állításának családi szokása a céhszokásokból fejlődött ki, míg a kutatók egy másik csoportja Schneeweis E. -vei az élen, a karácsonyfának a zöld ággal, az életvesszővel való kapcsolatát hangsúlyozza. 24 Azért kellett ezekre a gondolatokra utalnunk, mert a magyar adatok mindenképpen az utóbbi feltételezést látszanak igazolni. A különböző leírások általában egyértelműen bizonyítják, hogy szinte minden esetben a zöld gallyon volt a hangsúly. Tanulságos ebből a szempontból áttekinteni Bálint S. összeállítását, amelynek alapján egyértelmű következtetések vonhatók le. 25 Ebbe az irányba mutat Schmidt L. egy megállapítása is, aki azt hangsúlyozta, hogy a gerendára akasztott karácsonyfa szoros kapcsolatban áll azokkal a zöld gallyakkal, amelyeket korábban szintén a gerendára tűztek fel. 26 Korábban említett adataink ezt a megállapítást vidékünk vonatkozásában is megerősítik. Karácsony viliáján alkonyatkor indultak a gyermekek kántálni. Minden házhoz elmentek, s megálltak az ablak alatt. Abaújalpáron, Fonyban, Hejcén azt kérdezték: „Szabad az Istent dicsérni?", Regécen csak annyit: „Szabad énekelni?". Az engedély megadása után egyházi énekeket énekeltek, amelyeket zsoltároskönyvekből, imakönyvekből tanultak. Leggyakrabban a következő éneket énekelték: Mennyből az angyal, Krisztus Urunknak áldott születése, Fel nagy örömre, Mily ragyogó fény, Ó, szentséges fény; Csordapásztorok; Pásztorok, pásztorok; stb. A gyermekek két-három éneket énekeltek egy-egy háznál. Néhol, így pl. Regécen egy harmonikás is volt velük, aki kísérte az éneket. Miután befejezték az éneklést, a gazda vagy a gazdaasszony behívta őket. Regécen a kántálás menete némileg eltért az eddig leírt formától. A gyerekek csapatosan járták a 24. Vö. KROGMANN, Willy 1963. -FEHRLE, Eugen 1955. 37-41. - HDA, IV. 903-920. SCHNEEWEIS, Edmund 1953. 105. 25. BÁLINT Sándor 1973. 34-38. - Ld. még RÉSŐ ENSEL Sándor 1867. 239-241. 26. SCHMIDT, Leopold 1963. 240. A karácsonyfa történetéhez, problematikájához vö. BOGATÜREV, Petr Grigorevics 1932-1933. és 1971. 387-392. - BÁLINT Sándor 1943. 230. Katolikus Lexikon, II. 493-494. PÓCS Éva 1965. 125-126. 215
