Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Barna Gábor: A hiedelmek alakjai a zempléni-hegység falvaiban

egységes. A tudás konkrét eredetéről, tanulásáról nem szólnak adataink.

4 Általános viszont kutatópontjainkon az a képzet, hogy a boszorkány addig nem tud meghalni, amíg tudományát kézfogással át nem adja valakinek, elsősorban közeli családtag asszonynak (Boldogkőváralja), vagy akár halottaságya körül levő idegen asszonynak.

5 A tudományátadás megtörténhet „erőszakkal" is, az átvevő akarata ellenére, tudtán kívül (Fony). Figyelemre méltó eleme e képzeteknek — összefüggésben a vidékünket is nagymértékben érintő amerikai kivándorlással -, hogy a boszorkány csak „ugy mehetett ki, ha a tudományát itten valakire ráhagyta" (Mogyoróska), mert „addig nem tudott átkelni a tengeren" (Fony). A boszorkány halálát megkönnyítő kézfogás „rossz nekik (t.i. az átvevőnek), mert ha átvették a tudományt, akkor csinálni is kell nekik" (Abaújalpár). A fentiektől részben függetlenül településeinken olyanokat tartottak és tartanak ma is boszorkánynak, akik vagy az állati és — kisebb részt — emberi betegségek gyógyításához értettek, értenek, vagy pedig különlegesen alapos ismeretekre tettek szert az állattenyésztésben, a tehéntartásban (pásztorok). Mindez azt mutatja, hogy a képzetkör szerint a boszorkányok tevékenysége elsősorban a rontásban, itt is különösen a tehén megrontásában nyilvánul meg.

6 Figyelemre méltó, hogy emberek megrontásáról viszonylag keveset hallunk. A boszorkányhiedelmek másutt már kevésbé gyűjthető elemére, a rontás módjára vonatkozóan majdnem mindegyik településről van adatunk. Ez is mutatja a képzetek intenzitását. Különösen figyelemreméltó ez a jelenség, hiszen ezek az elemek általában a hiedelem-tudás „titkos" rétegéhez tartoznak, amelyeket főleg a „specialisták" (= boszorkányok) ismerhetnek, gyakorolhatnak, és titkosságuk kapcsolatban van az eljárás sikerével.

7 A megrontás egyik módja az, hogy amikor a kutya szoptat, egy kevés tejet kifejnek tőle. Ezzel bedörzsölik a tehén tőgyét, keresztet vetnek rá és „mire a tehén este a legelőről hazament, arra már nem adott rendes tejet".

8 Hasonló céllal csalánból, ritkábban kakukkfűből vagy tölgyfalevélből főzött lével kenik be a tehén tőgyét, s keresztet vetnek rá (Mogyoróska). A tejesköcsög kifőzéséhez használt lé készítéséhez a csalánt más portáján kellett szedni. A tejhaszon elvitelének legáltalánosabb módja azonban a harmatszedés (nagypénteken vagy Űrnapján) kora hajnalban fehér lepedővel, miközben az alábbi mondókákat kell mondani: Szedem a hasznot, de csak a felét!, Szedem a hasznot, de mind! A tehén megrontásának újabb módja, hogy idegen tárgyakat, valamilyen csontot ásnak el a tehén lába alá (Mogyoróska), vagy pedig az istálló küszöbje alá (Fony). Ló nyo4. Erre vonatkozóan a területünktől kissé távolabb eső Kotnlóskáról és Pácinból van adatunk. „Aki a boszorkányságot akarja megtanulni, azt a boszorkányok a kéményen keresztül engedik lefele. Ott alatta van egy kígyó", amelytől a jelöltnek nem szabad megijedni, (saját gyűjtés, a továbbiakban sgy.) L. m.: MÉSZÁROS Erzsébet 1966. 287-288. 5. Vö.: KOVÁCS Dániel 1971. 359.; PETERCSÁK Tivadar 1973. 394. 6. Ezt támasztják alá általában a boszorkányperek, így a vidékünkön lefolytatott perek is. Vö.: KOMÁROMY Andor 1910. 1., 24-25.; SCHRÄM Ferenc 1970. II. kötet 696., 697-698., 698-702. 7. Vö.: BARNA Gábor 1974. 189-210. 8. Mogyoróska, NÉMETH Ibolya gy. 190