Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Szabó László: Család és rokonság a Zempléni-hegyvidék középső részén

kerültek, megszűnt közös használatuk. Ám a körülkerített, vadkároktól óvott réteket mégis több család vigyázta, pásztorolta, javítgatta kerítését.

36 A szántók nagyobb részét három nyomásban művelték, s e században a felszántott ugart legeltették, ráhajtották a közös nyájakat.

37 Az érvényesülő vetéskényszer a községi elöljáróság szerepét növelte meg, s egyben a falu lakosainak egymásrautaltságát, a közösségi összetartó erőt fokozta. Attól függően, hogy melyik hegyoldalban érett először a gabona, árpa, zab, mozdult meg a falvak egy-egy tekintélyes része, s végezte el az aratást, majd hordást. Azok a családok, akiknek a széttagolt és más helyen fekvő földjein még nem érett a gabona, segítettek a már aratni tudóknak, velük közösen hordtak be, hogy a segítséget majd visszakapják néhány nap múlva. Ez segítette összekovácsolni a közösséget, s az összefogással felgyorsíthatták a munkát, elkerülhették a Zempléni-hegyvidék gyorsan változó időjárásából következő károkat.

38 A közös erdő, legelő, rét, illetve a még e szazadban is sok helyt meglevő nyomáskényszer egységesítő és közösséget összeforrasztó erején kívül számolnunk kell a községnek és az egyházaknak végzett közmunkákkal is. A község élén álló bíró az utak javítását, a hegyvidéken különösen gyakran jelentkező téli hóeltakarításokat, a Hernád-völgyben a jégvágást, a tűzőrséget közösen végeztette az egész faluval, házanként (családonként) rendelve ki egy-egy személyt. Ugyanő gondoskodott arról is, hogy az egyház erdejében, rétjén, a templom javításán hasonló rend szerint elvégezzék a munkát a falu lakói.

39 A múlt században az egyház szántóit is közmunkában művelték. Református falvakban a presbitérium intézte e munkák szervezését.

4 ° A munka megszervezése egyszerű volt, különösebb számontartást sem igényelt, mert minden ház mindenkor küldött embert. Ha valaki nem tudott menni, akkor azt a szomszédok, rokonok ugyanúgy kisegítették, mintha saját munkáról lenne szó. „A községnek a mellékutak csinálására, töltésére kavicsot hordtunk, elegyengettük. Kidobolták, hogy kinek kell menni (melyik falurésznek). Aki tehette ment maga. Számon tartották ezt a munkát, mert jó előre kidobolták, hívogattak és tudtak róla, hogy mikor lesz. Ahonnan mehetett az ember az ment, ha nem: az asszony vagy nagyobb inas. Ahonnan mégsem tudott valaki menni, azt a szomszédok, rokonok kisegítették. De az sem volt baj, ha nem ment. Tudták, hogy nem ér rá. Majd máskor megy. A lapátot, kapát, ásót mindenki maga vitte. A fogatot is ők adták, sajátjukkal kellett menni." (Baskó). A közösségi munkában való részvételt tehát a közösség maga szavatolta. A menni nem tudók egymást segítették ki, csakúgy, mint az egyes családok munkáinál. Ez jól mutatja az összeforrottságot, a közösség egységét. A mogyoróskai görög katolikus egyház jegyzőkönyve szerint az úrbéri egyesség a községben 1873-ban jött létre. Nagyjából hasonló időben rendeződtek a többi falvakban is a volt földesurakkal az elhúzódó úrbéri ügyek. Addig — mint erre visszaemlékeznek — a régi rend szerint használták a földeket. Az erdőben faizási joguk volt a lakosoknak, bizo36. IKVAI Nándor 1962. 7. 37. IKVAI Nándor 1962. 4-5.; IKVAI Nándor 1967. 40-44. 38. SZABÓ László 1965. 139-146. 39. SZABÓ László 1965. 146. 40. A mogyoróskai gör. kat. egyház jk. 3. lap (erősen rongálódott). 12* 179