Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)
Bődi Erzsébet: Növényi alapanyagú táplálékok
A gabonalisztből készült ételek következő jelentős csoportját alkotják a tésztafélék, melyek közül a főtt tészta gyakoribb, de itt említjük meg az eddig még be nem mutatott sült tésztákat is. A legjellegzetesebb felvidéki étel a galuska néven közismert sztrapacska, trapacska. önállóan vasárnapi és köznapi ebédre, reggelire egyaránt fogyasztották és hétköznap még ma is gyakori. Kedden, csütörtökön és pénteken trapacskát főztek, az idősebbek szerint gyakori volt az olyan ház, ahol mindennap ették dologidőben. Nehéz munkanapokon jelentős főételnek számított. Alapanyaga burgonya és liszt. A burgonyát nyersen reszelik a vízzel és sóval összegyúrt liszthez. Forró vízben kifőzik. Leggyakrabban pirított vajjal és káposztával kerül az asztalra. Túróval, lekvárral, hagymás zsírral együtt is előfordult. Készítésének eszköze a fából, majd öntöttvasból és zománcozott lemezből készült, lyukazott trapacskavető. Galuskának nevezik a liszt és víz összetételű főtt tésztát, melyet jelenleg mákkal, dióval, pirított grízzel fogyasztanak. A felvert galuskához tojást is ütöttek. A cukorrépa-galuska a szegény ember gyakori ebédje volt. A megfőzött cukorrépát lereszelve és zsírban megdinsztelve hintették rá a galuskatésztéra. Rázaléknak ismerik azt az ételt, amikor a galuskatésztára zsírban megdinsztelt, apró kockára vágott burgonyát tettek. A főtt krumpli hozzáadásával készített galuskatésztát kokoska szóval jelölik. Az előzőektől külsőleg annyiban tér el, hogy nem galuskahány'óról formázzák, hanem a nyújtódeszkán 2 cm-es hosszúságú, henger alakú darabokra vágják fel. Sósán túróval és káposztával, édesen mákkal, dióval, grízzel eszik, önálló ételen kívül levesfélék sűrítéséhez, húsételek mellé szintén fogyasztanak galuskát. A galuskafélék a lakosság legkedveltebb ételei. A közelmúltban még fő szerepet töltöttek be a táplálkozásban. Feltehetően a burgonyatermesztéssel együtt szélesedett ki a skálája. Itt kell még megemlíteni a lekvárosderelyét, mely szintén gyakori ételnek számít Elkészítése nem tér el a a közismert derelyétől. A gombóc formájában különbözik az előzőtől. A kifőtt tésztát pirított darával szórják meg, hogy össze ne álljon. Kenyérmorzsát, prézlit nem használnak. A levesek sűrítésére lecske, lecki, gombóta, metélke, felcsebbgelt, csipetke és az említett galuska tésztaféléket használják. Újabban terjedt el a csiga, tarhonya és nokedli. Száraztésztát nem készítenek. A falutól távol dolgozó családtag részére szükségből egy vagy két hétre való lecskét vagy metélkét nyújtottak el, sikáltak el. A rozsliszt alapanyagú tészták nehezen száradtak, hamar megsavanyodtak. Ezért sem készítettek száraz leveskapcsolatban is. A boltban vásárokhoz már valamivel közömbösebben viszonyulnak. Megfigyelésünk természetesen nem zárja ki a gazdasági, kultúrtörténeti, vallási tényezó'k, hagyomány stb. alakító szerepét sem. Az egyik adatközlő' szerint a következő' imát csak házi kenyérrel kapcsolatban illik elmondani; „Asztalunkon új kenyér Legyen áldott aki adta, Foszlós bélű, hófehér, Ki a kalászt elringatta. Megszegem az Úr nevében. Érlelte a nap hevével Ki megtartott kegyelmében. S óvta mind a két kezével. Asztalu/ikon új kenyér Jóvoltodból Istenünk Foszlós bélű, hófehér Legyen mindég kenyerünk. Amen." 154 \
