Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Dobrossy István–Fügedi Márta: Kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás a Zempléni-hegyvidék falvaiban

és sűrű legyen. Vetésnél a ponyust 2 kötőjével a nyakába akasztotta a vető ember, a másik 2 trakjával pedig a bal kezébe fogta.

3 5 A ponyust a szőlőben trágyahordásra is használták. Szekérrel kiszállították a trágyát a szőlődombokhoz, onnan fel a hegyre a ponyusban hátalva hordták. A ponyussal való batyuzás hagyományos női tevékenység, az istállóba való takarmányhordásnál és a trágya szállításánál azonban a férfiak is felkötik. A legjobb minőségű, szálból készült ponyust piacra, vásárra használták, vagyis ha elhagyták a falut, akkor kötötték fel. Ünnepi alkalmakra, búcsúba, lakodalomba, gyerekágyas asszony látogatására finomabb anyagból, általában pamutosvászonból készült, szélein szőttes csíkkal vagy merkeléssel díszített abroszt kötöttek fel a hátukra az asszonyok. Ennek azonban toldalékja, megkötője nem volt, csak a sarkait kötötték össze.

36 A batyuzásnak tehát a zempléni falvakban nagy jelentősége volt és van. PaládiKovácsA. kutatásai alapján megállapította,

37 hogy a batyuzás a magyar nyelvterület északi részén az emberi erővel történő teherhordás uralkodó módja. A ponyussal való batyuzást a vizsgált falvakban is mindenhol ismerik, a batyuzás hozzátartozik a női tevékenységekhez. Híres ajdások a vidéken a baskóiak. Úgy tartják, még akkor se veszik le a hátukról, amikor szekéren mennek. S ha a baskói asszonyok a piacról, vásárról hazafelé igyekeznek, s nincs mit hozniuk, leveszik a cipőjüket és bekötik a ponyusba, csakhogy ajda legyen a hátukon. E szokás nyomán terjedt el a mondás: „Tartik, mint a baskaiak a batyut!"

38 Paládi-Kovács A. a Néprajzi Atlaszban a batyuzó lepedők elterjedtségét, használatát vizsgálva megállapítja,

3 9 hogy azokon a vidékeken, ahol a batyuzással való teherhordás jellemző volt, s a hozományba beletartoztak a szállító lepedők is, a megszőtt vászonmennyiség jelentős részét, általában a felénél többet használtak fel teherhordó lepedők, tarisznyák, zsákok stb. készítésére. Talán ezzel is összefügg, hogy a kender paraszti feldolgozása a batyuzó területen tovább fennmaradt, mint az ország más részein. A vidék teherhordásában a ponyus mellett más jellegzetes vászonból készült eszközt is találunk. Baskón tácsinak, Regécen tácsipókának nevezik azt a hosszú, keskeny vászontörülközőt, amellyel a kisgyermeket az anyja ötletes módon magához csavarja. A tácsi végén szőttes vagy merkelt díszt láthatunk, különösen ünnepi alkalomra kötöttek fel díszeset. Baskón a nagyobb gyereket tácsibz ültetve a hátukra kötve is cipelték az asszonyok. Gunda B. szerint a tácsi használata magyar területen főleg a palócoknál és Abaúj-Zemplénben ismeretes, egészen általános viszont a szlovákoknál.

4 Zemplénben a férfiak köznapi öltözetének jellegzetes tartozéka a vászontarisznya. A mogyoróskaiak szerint a fehér vászon, félvállra vetett oldaltarisznya annyira hozzátartozik a férfiak viseletéhez, hogy ez a mondás járta közöttük: „kutya mén tarisznya 35. Vö. FLÓRIÁN Mária 1966. 176. 36. PALÁDI-KOVÁCS Attüa 1973/b. 37. PALÁDI-KOVÁCS Attüa 1973/b. 445. 38. GUNDA Béla 1956. 132. 39. PALÁDI-KOVÁCS Attüa 1973/b. 445. 40. Vö. GUNDA Béla 1956. 133. 137 -•