Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Dobrossy István–Fügedi Márta: Kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás a Zempléni-hegyvidék falvaiban

2. kép. Kendertörő malmok a Zempléni-hegyvidéken lékenységű malomnak évszázadokkal korábban kialakult a vonzáskörzete. A hegyvidék falvaiból gyakorta eljártak Tolcsvára is. A tolcsvai malom a 15. századtól üzemelt, két tulajdonosa 1443-ban kapott engedélyt arra, hogy malmukhoz kendertörő kölyűt is felszerelhessenek.

12 A Hernád folyón a 17. század elején említenek feljegyzéseink kendertörőt és kásakölyűt.

13 A kendertörő malom lényege a mechanikailag felemelt, majd saját súlyánál visszaesni engedett nehéz fatönk. Ennek a fatönknek a népnyelv napjainkig megőrizte bakó, nyíl elnevezését, s ennek következményeként a bakó- vagy bakos malom terminust. Ilyen lezuhanó, lehulló fabunkókkal felszerelt kendertörő malmokkal, ill. azok emlékével (tehát a 19. század végén, 20. század elején még működő objektumokkal) a Zempléni-hegyvidéken, vagy a környező területeken (ahová elvileg és a recens gyűjtések adatai alapján is eljártak a hegyvidék településeinek lakói) az alábbi gyűjtőpontokon találkoztunk: Novaj, Encs, Méra, Gönc, Abaújkér (1960 körül szűnt meg), Pálháza, Telekes, Vilmány (1961 előtt szűnt meg), Vizsoly (1930 körül szűnt meg), Mikóháza, Füzér, Dobsza, Pusztafalu, Telkibánya és Debréte (2. kép). A malmok kétféle elnevezésével találkozunk megyeszerte. Borsod nyugati részén a bakó, bunkó, ill. bakos, bunkós malom, valamint bókolás, mint munkafolyamat elnevezés használatos. Az abaúji, zempléni falvakban pedig a kölyü, külyü, ill. kölyüs, kúlyüs maxi. Vö. FLÓRIÁN Mária gyűjtése, 1963. Debreceni Egyetem Néprajzi Intézetének Adattára (továbbiakban: DENIA) 754. 29. 13. FÉNYES Elek 1851. 136. 128