Ujváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 8. Miskolc, 1965)

tusát. A nyelvjáráskutatók a helyszínen számos adatközlő meghallgatása nyomán állapítják meg a sajátosságokat. Lehetséges, hogy a dalosok még prózai szöveg elmondásával sem lennének alkalmasak a nyelvjáráskutatás által kitűzött feltételeknek. Ehhez még hozzá kell tennünk azt, hogy dalolás közben más az artikulációs bázis, mint a köznapi beszéd egyenletes hanghordozásakor. Azt is megfigyelhettük, hogy a dalos a gyűjtő előtti „szerepléskor", a magnetofonfelvételkor bizonyos eltéréssel énekli a dal szövegét, mint általában a megszokott körülmények alkalmával. Hivatkozhatunk még a fiatalabb, ill. a középkorú dalosoknak a köznyelvhez egyre inkább közelítő beszédére, amely már átmenetet tükröz, s így voltaképpen nem alkalmas a nyelvjárási sajátosságok rögzítésére. Nem volt tehát célszerű a fonetikus lejegyzés az elmondottak miatt, s főleg azért, mert a sok egyedi sajátosság nem nyújtotta volna a gömöri nyelvjárás általános jegyeit, és így a tudományos vizsgálat szempontjából sem hozott volna eredményt. A dalkincs nyelvi karakterizálása folklorisztikai tekintetben tehát nem vált döntő jelentőségűvé és szükségszerűvé. A dalszövegekben lényegében csak akkor tértem el a helyesírás szerinti formától, amikor a dallam egészen nyilvánvalóan megkövetelte egy-egy szó rövidülését, ragok elmaradását, hasonulást (pl. zöld helyett ződ, volt helyett vót, ban helyett ba, utca helyett uccá) stb. Végül érintem még a dal, ballada stb. variánsjegyzékének a kérdését. Az egyes dalok, balladák stb. helységszerinti, irodalomszerinti előfordulásának a felsorolására nem törekedtem. A teljes irodalomra kiterjedő variánsjegyzék túlzottan megnövelné a terjedelmet s önmagában az összevetés és a részletes elemzés nélkül a gömöri regionális anyagnak a népdalkincs struktúrájában való elhelyezkedéséhez, értékeléséhez nem vinne közelebb, másrészt a variánsjegyzék már a megjelenéskor sem lenne teljes a kötetünkkel egyidőben megjelenő újabb és újabb népdalgyűjtemények anyaga nélkül. Egy-egy ritkább, fontosabb típusú dal, ballada stb. térképen való elterjedési ábrázolásának lényegesen nagyobb lenne a gyakorlati jelentősége, mivel a térképről az elterjedési sűrűség nyomban megállapítható, azonban - úgy vélem - erre is várnunk kell még mindaddig, amíg a dalkincs összegyűjtésében nem lesznek fehér foltok 30