Ujváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 8. Miskolc, 1965)

egy közösség dalanyagának szám szerinti bővülése, a repertoár újabb dalokkal való kiegészülése jelent-e fejlődést a dalkincs egészét illetően? A hagyományban való változás föltétlenül érzékelhető az újabb dalok, nóták megismerésével. Vajon, a mennyiségi változás eredményez-e e téren minőségi változást? Vizsgálataim nyomán úgy látom, hogy mintegy 60—80 év óta a dalrepertoárban bekövetkezett rendkívül nagy szám szerinti bővülés igen erős minőségi romláshoz vezetett. A számszerűség csak teoretikusan jelent bővülést, mivel az újabb dalok befogadásával a korábbiakból bizonyos menynyiség háttérbe szorult, ill. eltűnt. Ez egyes közösségekben (pl. az erősen polgárosuló közösségekben) szinte teljes dalanyag változást eredményezett. A feltételezhető archaikus dalanyagra rárétegződött vagy teljesen felváltotta a műdalok, magyar nóták tömege. Ez pedig cserélődést, változást jelent és nem a hagyomány, a korábbi dalanyag változását, még kevésbé megújulását mutatja. A megújulásra a fiatalabb generációnál került sor az utóbbi egy-másfél évtizedben. Erre alább még visszatérek. A hagyományozódással kapcsolatban megállapítható — s ezt már sokszor hangsúlyozták a kutatók —, hogy az egymást váltó generációk között a dalkincsben lényeges minőségi különbség figyelhető meg. Ez elsősorban az ún. archaikus dalok, dallamok háttérbe szorulását, eltűnését, ill. a műdalok, népies dalok előtérbe kerülését jelenti. Szükségesnek látszik, hogy itt az arche-állományról külön is szóljunk. Véleményem szerint a múlt század második felétől, végétől olyan ideális közösségről aligha beszélhetünk, amelynek a dalkincsét egészében az arche-csoportba sorolhatnánk. Jól bizonyítják ezt a múlt századi, század eleji népi kéziratos daloskönyvek, amelyekben azok a nóták is fennmaradtak, amelyeket a népdalgyűjtő nem jegyzett le. A 19. századi népdalgyűjteményekbe természetszerűleg a legszebbnek ítélt dalok kerültek. Azonban már az Erdélyi által szerkesztett gyűjteménybe is nagy számú olyan dal került (ez a szöveg alapján is megítélhető), amely az akkori kor divatját tükrözi, s amelyet olyan szállománynak lehet tekinteni, ami minden időben érte és érheti a néphagyományt. A nyomtatott és a kéziratos gyűjtemények egyaránt jól bizonyítják, hogy a tényleges értelemben vett arche-anyagnak mindig volt és van olyan rétege, 108