Ujváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 8. Miskolc, 1965)

kalmain vett részt. így tehát a falu nagy közösségén belül egy-egy nótafa a legkülönbözőbb tényező miatt gyakran csak egészen szűk körben „érvényesülhetett", adhatta tovább tudását. A daltanulás voltaképpen a hagyományozódás kérdéseit is érinti. Nagyobb területen és nagyszámú dalostól való információ alapján megállapítottam azt, hogy a dalok továbbadásában, terjesztésében a jeles nótafáknak korántsincs olyan jelentőségük, mint amilyent elméleti úton nekik tulajdonítunk. Szerepük a hagyományozódásban egyáltalában nem a legdöntőbb. Néhány fontos okra már utaltunk. Szeretném még megemlíteni, hogy a dalolási alkalmakon a legkiválóbb dalos is csak egy tagja a daloló közösségnek, nem önálló szereplő, nem egyedül dalol, hanem együtt a jelenlevőkkel és így tulajdonképpen azt dalolja, amit az egész közösség, azaz a jelenlevők ismernek. Természetesen a daltudása, főleg a dallamismerete, jó hangja kiemeli őt a többiek közül, bizonyos vezető szerepe lehet — és a példák szerint van is — a nótázás irányításában, a felelevenítésben, a „hang megadásában" stb. Az azonban a legritkább esetben fordul elő, hogy valaki szólóban daloljon, vagy olyan nótát daloljon, amit a jelenlevők egyáltalában nem ismernek. Annyi azonban kétségtelen — és úgy gondolom, ezen a ponton járunk közel a valós helyzethez —, hogy a nótafák jelentősége elsősorban abban van, hogy felszínen tartják, élővé teszik a közösség dalkincsét. S ez rendkívül fontos a hagyományozódás szempontjából. Vizsgálataim nyomán úgy látom, hogy a daltanulás első és közvetlen miliője a legkisebb közösség, a család volt.

173 Ez természetszerű s közismert tény, amelynek részleteiről már számos alkalommal volt szó. Most voltaképpen saját kutatásainkkal akarjuk ezt alátámasztani és megerősíteni. Egy fontos megfigyeléssel azonban szeretnénk ezt a lényegében tényszerű megállapítást kiegészíteni. Mégpedig azzal, hogy az ember dalismeretének 60—70%-át már gyermekkorában családi környezetében szerzi. Ennek egy része olykor hosszú időn át passzív anyagként van jelen az egyén hagyományában, s csak akkor elevenedik meg, amikor a dalolás különböző al173 Vö. C. Nagy Béla—Sztareczky Zoltán: A cekeházi Sivák család népdalmű» vészete. Miskolc, 1972. 106