Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Dobos Lajos: A halmaji bognármesterség
Bodnár István azt mondta, hogy mesterségéből jobban megélt, mint egy 25 holdas gazda. Földműveléssel mégis foglalkozott, három hold földje volt. „A mesterség, kérem szépen száz százalékos megélhetést biztosított abban az időben." Egy segédet tartott, együtt lakott vele. Kialakult árak voltak, de lehetett alkudni. Az ár attól függött, kinek milyenek voltak az igényei, milyen kocsit akart. 1965-ben egy szekér kisipari ára a következőképpen tevődött össze: 1 db agy 65 Ft 1 db talp 24 Ft 1 db küllő 12 Ft 1 db oldal (11 db karfa és közfa) 620 Ft 2 db rúdszárny 210 Ft 1 db tengelyágy (agstok) 55 Ft 1 db vánkos 55 Ft 1 db fergettyü 70 Ft 1 db nyújtó 110 Ft 1 db nyújtószárny 150 Ft 1 db első saroglya (9 db karfa) 120 Ft 1 db hátsó saroglya 150 Ft 1 db hámfa 50 Ft 1 db lőcs 55 Ft 1 db ferhéc 65 Ft 1 db szekérrúd 120 Ft A teljes szekér ára 1965-ben 3400 Ft. Az 1920-as években 1 szekér kb 105 pengőbe került. Bodnár István 1945-ben abbahagyta mesterségét, és csak 1960-ban kezdett vele újra foglalkozni. Műhelye lakásának egyik melléképületében van (2. kép). Ma már nincs annyi megrendelés, hogy meg lehessen élni belőle, ezért belépett a halmaji termelőszövetkezetbe. Régi megrendelői a környék falvaiból kerültek ki. Szekereit Halmajon kívül Aszalóra, Kázsmárkra, Kinizsre, Hernádkécsre, Alsódobszára vitték. Ő volt itt a legjobb bognár, ezért nem volt szükséges, hogy áruját vásárra vigye. A mester csak azt sajnálja, hogy a fiai nem folytatták apjuk mesterségét. Látja, hogy a bógnárság kihalóban van. „Már kérem vége ennek. Kihalóban van ez a mesterség." Ezért is igyekezett mesterségéről elmondani mindent. A munkájához használt anyagot régen faraktárakból, néha magánosoktól szerezte, vagy lábon álló erdőt vett meg. Ma a termelőszövetkezet adja az anyagot. A leggyakrabban akácot, kőrist, csert, vagy bükköt használt, ritkábban tölgyfát. Amikor valaki szekeret rendelt nála, a mester minden alkatrészéhez megszerezte a szükséges anyagot és azt leszabta. Mikor ez megvolt, akkor ácsfejszével (ma már gépfűrésszel) kinagyolta. Először a szekér kerekét csinálta meg. A kerék fő részei az agy, a küllő és a keréktalp. A keréktalpat már párgolva vette. A talp kőris, akác vagy bükkfa volt. Bodnár István műhelyében sokszor 800-900 db küllő és 1000-1200 talp állt kalitkába rakva. A kalitka úgy keletkezett, hogy 5 vagy 6 db talpra keresztbe megint 5 vagy 6 talpat raktak, míg az egymásra rakott talpak kb. 2 m magasságot nem értek el. így a talpak a köztük levő réseken át jól szellőztek, száradtak. Most nem ügyelnek annyira az anyag minőségére. „Amilyen fa van, azt elhozzák és abból dolgozik az ember. Régen az ilyen fát a tűzre dobtam volna." A talpat a tőkén nagyolják ki kerékgyártó félkézfaragóval. A faragó bolti áru, anyaga acél, a nyele fa és oldalra van hajlítva, hogy jobban kézhez álljon. A félkész talpat befogják a gyalupadba (ami a mester saját készítménye) a forgó bangájznival (gyalupad befogópofa). A talpra cirklivú (körzővel) ráméri a hátsó kerék suga91
