Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Nagy Ferenc: Mesterségek Karcsány a felszabadulás előtt

patakést stb. Az üllőt, a fúvót, a nagykalapácsot, a satut, a fúrógépet, csavarmetszőket, stb. pedig az öreg pácini kovácstól vettem. A mezőgazdaság csak lófogatot és ökör igát használt. Munkánk tehát főleg a mezőgazdasági szerszámok megjavítása, és a lovak patkolása volt. Gépesítés nem volt, csak kézi szerszámokkal dolgoztunk. Tehát ezeket a szerszámokat használtuk pl. patkolásnál, ráfhúzásnál, és különböző szekérmunkáknál. A ló vasaláson kívül szekérmunka, ekemunka, kerékmunka, ekevas, eketalp, ekecsúszók stb. javítását vállaltuk. Új boronákat is készítettem. 1939-ben az intéző hozzám fordult, mert hiányzott 3 db magtakaró borona. A 3 db 3—3 részből állt, tehát az összesen 9 darabból, mert 3 ment egy sorba. Az elkészített munkadarabokat a báró műhelyében raktároztuk. Patkó pl. legalább 50—60 db. volt mindig. A patkó készítésénél használtuk az üllőt, félkézkalapácsot, kellett egy jó tanuló ráverő és akkor a patkót meghajtottuk, szükség volt az árkolásm. Kellett még a patkópejszerszegnet és a lyukasztó. Fölsarkaltuk a patkót, a patát lepucoltuK és úgy pászítottuk, úgy vertük fel. A bárónak volt 48 pár lova és előfordult, hogy nem tudtunk patkolni, mert a raktáros nem volt benn, ezért nem mindig adtuk a patkókat a raktárba. Az intézővel megegyeztünk, hogy a kész patkókat a műhelyben raktározzuk. A műhely csak uradalmi műhely volt. Itt mások részére dolgozni nem lehetett. Esetleg néha előfordult, hogy ha egy uradalmi teherhordó lovának leesett egy patkója, vagy pedig leesett egy ráf, akkor azt megjavítottuk, de ezt is csak ritka esetben lehetett. Anyagbeszerzésünk eléggé rossz és hiányos volt, mert többször összeírtam az anyagot, beküldtem volna a teherfogattal, de nem volt. Nekem többször is be kellett menni Sátoraljaújhelyre. Nem tudtunk mindig olyan anyagot szerezni, amilyenre szükségünk volt. Ráadásul az anyag elég hitvány volt és minél jobban közeledett a háború, annál inkább romlott az anyag minősége, az anyagbeszerzés lehetősége. A fizetés kommencióban történt. A munkaidő látástól vakulásig tartott, tehát amikor felkelt a nap, akkor kezdődött a munka és csak napnyugtakor fejeződött be. Egy uradalmi kovács fizetése kétszerannyi volt, mint egy mezőgazdasági munkásé. Nekem, mint kovácsmesternek a fizetésem 20 mázsa vegyestermény volt, s ezt minden 3 hónapban, tehát negyedévenként adták ki. Egy alkalommal 5 mázsát. Ezenkívül 40 pengő pénzben fizetve, az volt az ángáris. Ez a 40 pengő egész évre vonatkozott. Kiegészítésül kantám tehéntartást. Egy iparosnak, mint szakembernek volt 3 db tehene és ennek megfelelően kaszáló. A kommenció tehát bért és járandóságot jelent. Mivel a falu népe földműveléssel foglalkozott, így a mesterségek közül elsősorban a kovács és a kerékgyártó volt fontos számára. A parasztság ezek nélkül nem tudott létezni, és csak ezek után jött, mint fontos mesterség a cipész. Egy fiúgyermekem, a legidősebb, az kitanulta a kovács szakmát mellettem, velem is dolgozott addig, amíg be nem vonult katonának. Miután katona lett, 3 hónap után Orosházán folytatta munkáját, tehát újból kovács lett. Majd leszerelt, és újból mellettem volt 2 évig, aztán a fizetés miatt el kellett mennie gyárba dolgozni. Sokan voltunk kovácsok, de nem tudtunk létezni. Mesterségem mellett parasztmunkát nem végeztem, csak annyit, hogy a báró által adott kommenciós földemet megműveltem." 86