Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Kováts György: A diósgyőr-vasgyári munkások élete a felszabadulásig
A munkásművelődés tartalmának irányításába természetesen beleszólt a gyár vezetése is. Ennek egyik formája volt az ipari munkások képzésére szervezett bizottság helyi szervezetének létrehozása, amely az egyre erősödő szocialista mozgalommal szemben évi 12—14 népszerű előadás, felolvasás megtartásával igyekezett a munkásokat a politikai összejövetelektől — kevés sikerrel — távoltartani. A századfordulón a polgári lapok a megyében jelentkező „veszedelmes szocialista mozgalom"-ról cikkeznek. Az öntudatra ébredő munkásosztály helyzetét a Vas- és Fémmunkások Szaklapja 1901, november 22-i száma Az állam, mint kizsákmányoló c. cikkében tárja fel: „Egy kis vizsgálatnak vegyük alá . . . az állami gyárakat. Vegyük először Diósgyőrt, az egykor virágzó vasművet. Alig két év előtt 5—6000 munkás talált ott alkalmazást, és ha keresetük így létük nem is volt valami fényes, mégis magukat jobban bírónak tekinthettük őket, mert nagy részüknek meg volt a maga kis házacskája, egy-egy darab földje, és amennyivel kevesebbet kaptak az államtól két kezük munkájáért, behozták maguknak a munkások kis vagyonkájuk körül kifejtett gazdálkodásukkal. És ma? Milyen pusztulás, mennyi nyomor! Gondozatlanok, kihaltak az egykor gondosan ápolt és rendben tartott házikók és környékeik. Az állam, amelynek puskaporra, golyóra, ágyúra kell a pénze, nem bír népének munkát adni, kitette őket az országútra, átengedvén azt sorsának. A munkásság kénytelen volt a szélrózsa minden irányában szerteszéledni, egy nagy rész homlokán a Kain bélyeggel, hogy magyar, a tengeren túl keresni jobb hazát. Semmivel sem jobb a helyzet a magyar kir. államvasutak gépgyárában. Az állam ugyanolyan eszközökkel zsákmányolja ki munkásait, amellyel a magánkapitalista teszi azt. A végtelen kizsákmányolás kulcsát a Jutalék" képezi. Vagyis: minél többet tud az akkordárakat megállapító művezető a már előzőleg megállapított munkák árából lecsípni, azaz minél jobban le tudja szorítani a munkabéreket, annál több jut az ő saját zsebébe jutalom, vagy jutalék címén. Az tehát, aki a munkások munkájának értékét megállapítani van hivatva, anyagilag érdekelve van ezt az értéket oly alacsonyra becsülni, amint csak lehet. Ha ezután a munkás észretér és szabályokat követel magának és művezetőjének, hogy mindketten a szabályok keretében mozoghassanak és aszerint legyenek kötelesek cselekedni, akkor az ilyen munkás izgató, lázító és az ilyen számára a jog, törvény és igazság államában készenlétben áll a tolonckocsi és a rendőrség. Az állam tehát mint munkaadó rosszabb a munkások kizsákmányolása területén a magánkapitalistánál, mert éppen úgy zsákmányolja a munkást, mint emez és amellett a legrosszabb követendő példát állítja a magánvállalkozók elé." Az elkeseredettség, a felismert igazságtalanság minden retorzióval szemben bátrabbá, ellenállóbbá teszi a vasgyár munkásait. 1901. december 11-én előbb a régi, majd az új hengerde, aztán a kovácsműhely munkásai hagyták abba a munkát, mintegy hatszázan. „A sztrájk oka az, hogy a gyáripar terén beállott pangás és megrendelés hiány következtében a munkások kevesebbet dolgoznak és így a régebbi keresetük majdnem a felére szállott alá" — írja a sajtó. Az elszántság egyre fokozódik. „ . . .A gyárvezetőség, miután a régi és új hengerde, valamint a hozzátartozó kiegészítő üzemek munkásai minden engedelem nélkül, törvény és szabály ellenére abbahagyták a munkát, további intézkedésig e műhelyek munkásainak megtiltotta a gyár területére lépni és a munkát a két hengerdében megszüntette. Hétfőn reggel 5 óra tájban a munkások nagy csoportban összeverődve be akartak hatolni a gyárba, a hatósági közegek azonban a kiadott rendelet értelmében ebben megakadályozták őket, a minek következtében a csendőrség már-már fegyverhez nyúlt..." 36
