Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Vass Tibor: Az ózdi acélgyári munkásság életviszonyai a XX. század első felében

volt, visszahajtva. Szélessége kb. 55—60 cm. Gyúlékonysága miatt kb. 1950—55-ben betiltották. Ma bőrkötényt vagy azbesztkötényt használnak. Az acélműi dolgozók közül a főolvasztárok, az olvasztárok, a kemencesegédek, az öntőcsarnokbeli dolgozók a következő védőfelszereléseket kapták: kék szemüveg, zsákkesztyű és fapapucs. A vaskerti dolgozók kézbőrt, később esőkabátot, az üstelőmunkások és öntőcsarnoki előmunkások pedig a kézbőrön és esőkabáton kívül szőrkesztyűt is kaptak.

16 A munkások étkezése és ivóvízellátása Az 1930-as évekig a gyár munkásai majdnem kizárólag kézi fedeles vaslemeztáskával (vasszatyorral) jártak dolgozni. Ennek véglapjai fából készültek. Ezekhez szegezték a két oldallapot. Felső egyharmadukban befelé ívben hajlították, hogy a fenék középvonalában fedjék egymást. Az egyik oldallap két féldarabból állt, csuklópántokkal összekötve. Csak az alsó fél van a véglapokhoz szögelve. A felső fél, vagyis a táska így nyitható, zárható (11—12. kép). Ez a gyár dolgozóinak egyik nélkülözhetetlen kelléke volt, napi élelmük szállítására szolgált. Mindig magukkal vitték a gyárba. Csak a 12 órás munkaidőben használták. A 8 órás munkaidő bevezetésével és az akkori öregekkel együtt el is maradt. A legtöbb kézi fedeles vaslemeztáskában a következők voltak: pipa, dohányzacskó, dohányos doboz, kávéskanna (fél literes, zománcos), fanyelű kiskés vagy bicska, kenyér, szalonna, literes és deciliteres üveg, vöröshagyma, fokhagyma, fából faragott sótartó, melyben erős, vörös paprikával kevert só volt. 11.-12. kép. Kézi fedeles vaslemez táska, zárt és nyitott állapotban A műszakot egy „porció", kb. 1/2 dl pálinkának fogyasztásával kezdték. Ezután pár „harapás" odahaza sütött házikenyér következett. Étkezésre szalonnát, kolbászt, vöröshagymát, túrót, tojást vittek magukkal. Nyáron zöldpaprikát, hagymát; ősszel és télen burgonyát fogyasztottak. A burgonyát a kemencemélyedésben sütötték meg, ez ízletesebb volt, mint a sütőben sütött burgonya. A 12 órás műszakban dolgozó martinászokat — az akkori gyári rend körülményei között — rendszeresen meleg élelemmel látták el a közel lakók. A nappal dolgozók részére az ebédet, az éjjel dolgozók részére a vacsorát a feleség, vagy a család más tagja (nagyobb gyerek) bevihette a munkahelyre. Az óvatosabb családok a gyárkapunál adták át az ételhordó kosarat. Külön étkezési idő nem volt a folyamatos üzemben, tehát akkor étkeztek, amikor a munka megengedte. Nem volt ritka — különösen vasárnap —, amikor a kosarat takaró kendő alól 3—5 deciliteres borosüveg nyaka látszott ki. Az éjszakai műszak végefelé, 25