Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Barsi Ernő: A sályi agrárszegénység és dalai
Az aratásról szóló dalokat is átszövi a szerelmi líra. Nagyon sok szerelmi és a legszélesebb érzelmi skálán szerelmi dalt énekeltek munka közben a részesaratók. Hiszen a foglalkozást megillető dalok csak a kisebb részt foglalják el az agrárszegénység életéből. Éneklésük ezért nem jelent visszafelé lépést a múlt felé. Ami a múltat idézi bennük, olyan művészien van ábrázolva, hogy minden kor emberét foglalkozásra való tekintet nélkül a művészi alkotás élményével gazdagítja. Ami pedig forradalmi, előremutató bennük, az az új életért dolgozó, küzdő embert is tettekre sarkallja, erősíti munkájában, célkitűzéseinek megvalósításában. 239