Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Orosz László: Uradalmi cselédek és summások az aszalói káptalani birtokon

URADALMI CSELÉDEK ÉS SUMMÁSOK AZ ASZALÓI KÁPTALANI BIRTOKON OROSZ LÁSZLÓ A nagyváradi káptalan 1407-től, megszakítással birtokolta Aszalót. A káptalan a 18. század végétől majorsági gazdálkodást folytatott a falu határában. A birtokot 1879-ig helyben lakó gazdatisztek irányították. A tiszttartók teljhatalommal voltak felruházva, éltek is hatalmukkal. 1843-ban például a református egyháztól Fedor Pál uradalmi bacsó elfoglalt egy szilvást. Az egyház tiltakozott ez ellen, de Rados János udvarbíró az akkori tiszttartó a szilvást a bacsónak ítélte. Csernátony Gyula plébános 1874-ben így panaszkodik a káptalani tiszt ellen: „de leginkább keserű volt számomra az a tapasztalat, hogy a Mit. Kegyúr helybeli tisztje magát irányomban a káptalannal azonosnak kívánta tekinteni, és rendelkezni akart velem, aminek természetesen az lett a vége, hogy az ügy a Káptalan elé került. Hasonlólag fel kellet jelentenem a Boldog Asszony napi aratást és a Sz. István napi élethordást, miket a tiszt e napokon — általánosan ismert vallástalanságánál fogva — merészelt. — És ép ezért a jövőre való tekintettel óvakodást ajánlok." 1879-től bérlők gazdálkodnak a káptalani birtokon. Némethy Béla plébános 1891-ben ezt írja: „1879—1891-ig Kubinyi Miklós lutheránus vallású haszonbérelte, majd 1891-től a mélt. és főtdő Káptalan az aszalói uradalmát Czinczár József nevű zsidóbérlőnek adta ki 12 évre." Czinczár egészen 1915-ig bérelte a birtokot. Utána a veje Vass Miklós és annak öccse Vass József bérelte 1932-ig. Ekkor a káptalan ismét saját kezelésbe vette, és intéző irányításával gazdálkodott a birtokon. 1932—1942-ig Weich Ingar János, majd 1945-ig Kapitány János intézők vezették a gazdaságot. 1934-ben Felméri Albert ref. lelkész így jellemzi az akkori helyzetet: „Az itteni szociális viszonyokra jellemző tény, hogy a nagyváradi káptalannak kb. 1300 kat. h. birtoka van. A terjeszkedés, a vagyonosodás tehát így lehetetlen, mert a káptalani birtok nem eladó! Másfél év óta próbálják ugyan parcellázni, de a túl magas árak miatt nem vehető meg. A 12 holdas gazda itt már nagy gazda... Pedig a nép kész okosabb gazdasági rendszert követni." A káptalani birtok 1945-ig akadályozta az aszalói parasztság boldogulását. A birtok felosztásáról Kovács Károly, a KMP akkori titkára számol be: „A község határából kb. 1300 kat. hold a nagyváradi káptalan tulajdona volt. A lakosság hiába szerette volna bérbevenni a földet a káptalantól, még többletbérlet beígérése esetén is inkább a nagybérlőnek adta továbbra is a földet, mert a nagybérlő a kijövő káptalani megbízottakat jól megvendégelte. Később pedig inkább saját kezelésbe vette a birtokot, de a helybeli szegényparasztoknak nem adott egy dekát se! 1945-ben koratavasszal Kapitány János intéző ki akarta adni a földet a lakosságnak haszonbérbe, mert az uradalomnak nem maradt járó jószága. Meg is kezdte az összeírást, mi ezt megakadályoztuk. A megalakult Kommunista Párt vezetésével bizottságot alakítottunk és az igényjogosultak között a földet felosztottuk bérlet címen, 1945-ben ezt így is használtuk, bérletet azonban senki sem fizetett. Időközben megjelent a földosztási rendelet. Ennek alapján megalakítottuk a földigénylő bizottságot, melynek én lettem az elnöke. Megkezdtük az igényjogosultak összírását, majd 1946 tavaszán a föld kimérését is. A földigénylők száma községünkben 230 volt, a juttatások 2-től 10 kat. holdig terjedtek." A káptalani birtok feloszlatásáról Sáray István plébános is megemlékezik, ő természetesen nem örvend a birtok megszűnésének és ezeket írja: „A járás 191