Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

É. Kovács László: Erdei munkások életviszonyai Gömörszőlősön a XX. század első felében

fuvarostársával, hová mennek, mely úton, mikor indulnak, stb. Együtt menni biztonságosabb volt. Rossz úton, kaptatón legtöbbször négyesibe (négy lóval) vontatták a szánkát és a szekeret. Az erdőt járó embernek mindig számolni kellett különféle veszéllyel, feldűléssel és ebből következően alkatrésztöréssel, szerszámszakadással. Fuvarostárs hiányában legalább rakodtatót (segítőt), többnyire családtagot vitt magával. A rakodtató az erdőből való kijutásig segítkezett, majd a legrövidebb úton hazatért. Gyakran egész karaván ment az erdőre, a hajnali fagyon nagy szekérzörgést, lánccsörgést hallatva. A szekérről, hogy könnyebb legyen, minden nélkülözhetőt leszedtek. Felkerült viszont egy tartalék kerékkötőlánc és három darab három és fél méteres csatlólánc is. Egyikkel a szekérderekat kötötték meg a nyújtóval egybefoglalva, másikkal a derék első felébe, harmadikkal a derék hátsó részébe rakott fát kötötték meg. A lovak eleségét, a csepűvászonba. rakott szénát vagy szecskástarisznyát a szekér elejébe tették, erre ült a kocsis. Lábát, derekát háziszőttes rongy pokrócba, csavarta. A segítségül vitt rakodtató pedig a fenékdeszka hátsó végére ült,, lábát lenyújtva. A rakodtató végezte a kerékkötést, a kerék feloldását is. Pirkadt, amikor odaértek. A rakodást rendszerint a rosszabb helyeken kezdték, meredek oldalakon, gödrökben. Ha a cég erre nem fordított kellő figyelmet, élelmes fuvarosai kiválogatták, kitarkáztak az erdőt. Rakodás előtt sok esetben közelíteni kellett a fát. A jármű (szánka, szekér) számára járhatatlan részeken a közelítés több módját alkalmazták, buktatták (dobálták), hordták félvállon, húzták és húzatták láncba kötegelve. A szállító eszközhöz való közelítés leggyakoribb módja a buktatás vagy dobálás volt. (A közeli Sajónémetiben hókácsolásnak is mondják.) Mennél meredekebb volt a közelítés színhelye, annál könnyebb volt a buktatás. Nagyobb távolság esetén a buktatást több szakaszban kellett végezni. Hóban, sárban a vállon való közelítést alkalmazták. Nagy hóban a buktatott fa ugyan a hó alá került, esős időben pedig sáros lett. A fát 30-50 kg-os csomókba bekötve, vagy szabadon átfogva vették vállra és így vitték a farakástól a szállítóeszközig. Vállon közelítették ki a vízmosásokban, meredek partoldalakban lévő rakatokat is. Máskor láncban húzatták a fát: ilyenkor kb. fél méternyi dorong- vagy hasábfát csatlólánccal kettős kötegbe tettek, hogy a köteg ne hulljon szét, és néhány darab faék vagy véknyabb rődek be ütlegelésével feszesre szorították a kötést. A kötegre húzófaként egy 5—6 cm átm. rődeket kötöttek. A köteg elé lovat fogtak. Ezzel a módszerrel egy rakat fát (általában 2 ölet) 6—8 fordulóval a szállítóeszközhöz közelítettek. Amikor a fuvarosok a beközelített fához, ill. rakathoz álltak, első dolguk a lovak lepokrócolása és ellátása volt. Ezt követte a szekérderék körülkötése, ül. átkötése. Mindkét kötésforma azt szolgálta, hogy a rakomány csak részben nehézkedjen a lőcsre és azon keresztül a tengely végére. Következett a szekérderék megrakása. Mivel a szekérderék általában hosszabb, mint két rődek fa, középen két derékcső közét ki szokták hagyni, hogy oda szintén fát rakhassanak. E rövid szakaszra nem fektetve, hanem állítgatva rakják a fát. A rakodásnak ez az ún. két és fél szakaszos módja azért is jó, mert így alacsonyabb a rakomány és kisebb a dűlés lehetősége. A szekérderékba a vastagabb rődeket rakták. Mivel a vastagabb fa rendszerint az öl alján volt, az ölet kieresztették, (kivágták vagy kihúzták a belső karókat), hogy szaladjon le a véknya. így fértek a vastagjához. A véknya a derékon felülre került, a rakomány ésszerű súlyelosztása miatt. A rakomány tetejét félkörben képezték ki, hogy a csatló egyenletesen szorítson. A fát gondosan rakták, hogy minden darab megtalálja a maga helyét. Vékonyabb választék vagy könnyebb fajsúlyú fafajták fuvarozásakor a szokottól nagyobb mennyiséget kellett felrakni. Ezért a szekérderék meUé négy darab vékony rődeket állítottak, ezzel a rakodóteret megnövelték. 154