Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Gaál Antal: A halászat módjai és eszközei Tiszabábolnán

Ismeretes ivadékoló csempe is. Az ivadékoló csempe lényegesen kisebb, mint a halászó csempe. Ezzel a csempével a sekély vízben, apró halakra, főleg keszegre halásznak. Az apró halakat nem étkezésre, hanem véghorogra csaléteknek fogják. A nap melege felmelegíti az öblökben a vizet és az apró halak ide húzódnak. Az ivadékoló csempét ilyen helyen használják. A Tiszán a leggyakrabban használt szerszám a verse. Kenderfonalból és perionból kötik télen a halászok, hasonlít a faversébez. Szilárdító váza, a káva kőrisfából készült. Az első káva a legnagyobb, amit vezérkávának, neveznek. Átmérője 50—70 cm, de van 100 cm-es is. A fonalverse is két részből áll. A síp is ugyanahhoz a kávához van erősítve mint a külső rész. Itt is megtalálható a két fal közötti üreg, ahol a hal összegyűlik. Ezt a versét is karókkal rögzítik. A nagyobb verséket 2—2,5 m-es vízbe rakják, de használják derékig érő vízben is. Száját a víz folyásának irányában helyezik el. ívás idején legnagyobb a fogás versével. A halász a verséket tavasztól télig kint tartja a folyó partján. Hanem halászik vele, akkor szárítja. A szárítás úgy történik, hogy egy karót leszúrnak, s ennek a végére ráakasztják a kávákat. Mikor le akarja rakni a halász, berakja a ladikba, s a megfelelő, előre kiszemelt helyre viszi, s oda rakja a versét. Ha huzamosabb ideig akar a halász a versével egy helyen halászni, s időnként meg akarja nézni, akkor csak a szárnykarókat kell felhúzni. Ha véletlenül a verse elszakad, a halász a helyszínen foldja meg hálókötő-tűvél. Télire hazaszállítják, s az istálló eresze alatt, vagy a padláson helyezik el. A háló készítése nagyon fontos mesterség a halászok körében. Ha valaki nem tud hálót kötni, nem is lehet halász. A hálókötéssel télen foglalkoznak. Ilyenkor a halásznak nem sok dolga akad, így új szerszámokat készít és a régieket javítja. A hálókötés hálókötő íűvel (tővel) történik. Ez két darabból áll, a fogból és a tűből. A tok egy 30 cm-es hosszú 3—5 cm vastag, 2—3 cm széles, simára csiszolt fa, amire rátekerik a fonalat. A háló szeme olyan nagy lesz, amilyen a tok. A tű is ilyen méretű csiszolt fa, aminek az egyik vége ki van hegyezve, s ebből a részből félig ki van vágva a fa úgy, hogy hegyes rész áll ki középen. A másik végén kis bevágás van, hogy a fonal ne csússzon le róla. A tokra is és a tűre is fonalat csavarnak. A tűvel csomót kötnek a hálószemek közé úgy, hogy azok ne csússzanak szét. Az egyszerű, 4—10 m-es háló elkészítése nem okoz nagy gondot. Itt még nem kell fogyasztani és szaporítani a szemeket. A kisebb hálónak nincs külön far- és szárnyrésze. Ezekkel a hálókkal kisebb csatornákban, kanálisokban, s állóvizekben szoktak halászni. Nagyobb halakat csak ritkán lehet vele fogni, mert igen alacsony, 1—1,5 m magas, s ezt a ponty könnyen átugorja. A hálót, hogy a víz fenekén ne mozogjon, le kell súlyozni. Ólom és vas súlyokat tesznek a háló aljára. A kerítő háló készítése már több gondot okoz, itt fogyasztani és szaporítani kell a hálószemeket. Erre azért van szükség, hogy a szárny és a megfelelő farrész kialakuljon. A szárny egyszerű háló, míg a farrész hasonlít egy zsákhoz, amelyik hol összeszűkül, hol kitágul. Ebben nyugszanak meg a halak. A kerítőhálóval állóvizek, pl. a Holt-Tisza tisztásain és lassan folyó kisebb folyókban halásznak. Nagy vizeken a kerítőhálót ladikkal húzzák. Ez úgy történik, hogy a háló szárnyához erős 3—3,5 m-es rudat erősítenek, s ehhez alulra és felüké erős kötelet erősítenek. Egy ladikban három-négy halász ül. Kettő húzza a ladikot (evez), kettő pedig a hálóra ügyel. Mikor a parthoz közel érnek, a halászok belemennek a vízbe. A háló szárnyát kihúzzák a partra, s a farrész alját kéthárom ember húzza kifelé úgy, hogy az hamarabb kiér a szárazra, mint a felső rész. Mikor az egész háló kint van a parton, akkor kezdik belőle kiszedni a halat. 139