Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Kozák Barnabás: A tiszadorogmai kosárfonás
A TISZADOROGMAI KOSÁRFONÁS KOZÁK BARNABÁS Tiszadorogmán a kosárfonás kezdete emlékezet előtti időkbe nyúlik vissza. Amikor a Tisza még szabadon változtatta medrét a rónán, a mai falu helyén csak mocsár terült el néhány halászkunyhóval, kisebb-nagyobb füzesekkel. A Tisza szabályozása idején az ártér összeszűkült, a kialakult falu az ártéren kívül került. A mocsarakat lecsapolták, termékeny földdé tették. Az ártéren belül megmaradt kisebb füzeseket kipusztították, a nagyobbakat telepítéssel továbbfejlesztették. A füzesek esetében csak vad vesszőkről beszélhetünk, amelyek jól hajlíthatok. E tulajdonságuk miatt hasznosítják az iparban. Modern ipari cikkek is készülnek vesszőből, de ezek előállításához már egyfajta nyersanyag nem volt elég. Ez az igény vezetett a vessző nemesítéséhez. A fűzvesszőket két csoportba sorolhatjuk: nemesvessző, amelyből hazánkban kb. 30 fajta él. Közülük legfontosabb az amerikaifűz és a kenderfűz. A kenderfűznek hét nemesített változata ismert, pl. mandulafűz, bíborfűz. A vadvesszők közül legfontosabb a farkasfűz, a veresfűz, valamint a. fehér- és a fekete marodgyo. Az amerikaifűz a kosárfonó alapanyagok között a legértékesebb. Tulajdonsága, hogy mocsaras területeken kissé veszít a hajlékonyságából és oldalhajtásai kis nyomásra nem törnek. Jó és közepes minőségű talajokon díszlik, nem bírja a száraz és a túl nedves talajt. A levél fonákán és a levélnyél végén murvapikkelyek vannak. Levelének szélessége kb. 2,5 cm, hossza 10—12 cm. Szélei erősen fogazóttak, lándzsás és tompa végű. A vessző alján a levélzet ritkább és nagyobb, a vége felé sűrűsödik, egészen fent pedig csokrot, koronát alkot. Az alsó levelek színe zöld, ez fokozatosan változik, egészen a vérpirosbíborig. Fent a korona egészen bíborszínű, fehér hamvassággal. Héja bíborbarnás, a déli oldalán inkább zöld. Jó tulajdonságai miatt a nemesfűzek között az első helyet foglalja el, a világpiacon is a legkeresettebb. Hántás után hófehér színű, vesszője vékony, kisbélű, kissé kemény, ezért hulladéka jelentéktelen. A kenderfűz keskeny, lándzsás levelei nagyon hasonlítanak a kender leveléhez, innen ered neve is. Kifejlett levelei 12—14 cm hosszúak, 2—4 cm szélesek. Fokozatosan keskenyedik, a végük hegyes. A levél szélei hullámosak, alul selymesek, fénylő fehérek, belül pedig élénkzöldek. Márciusban, áprilisban virágzanak, és gyors növésűek. Hibája, hogy zöldesbarna, vastag bele van. Ez törékennyé teszi, bár bizonyos mértékig előnye is, mert a zöldmunkákat tekintve megkönnyíti a fűzfonatok készítését. A kenderfűznek nagyon sok változata van. Ezek a levelek nagyságában és a héjak színében különböznek egymástól. A kosárfonó iparban az ilyen hosszú vastagbélű vesszőket nem nagyon lehet felhasználni. A mandulafűz cserje vagy kis hámlókérgű fa formájában növekszik. A levelek hossza általában 8 cm, szélessége 2 cm. Felső levéllapja sötétzöld vagy élénkzöld, esetleg sárga elszíneződéssel. A levél alatt, lándzsás és tompa végű. Jellemzője, hogy a levélnyélen murvapikkelyek vannak. A levelek fogazottak. Héja olajos színű. A mandulafűz későn (áprilisban-májusban), a levelek kifejlődése után virágzik és rövid hajtásokon hosszú barkákat fejleszt. Számos változata van. Nagy hibája, hogy igen érzékeny a korai fagyra, jégesőre. Jó tulajdonsága, hogy vesszője hajlékony és tömött. Hosszirányban könnyen hasad, meghántva színe fehér és fényes. Könnyen hántolható és értékes kosárfonó anyag. 9 Foglalkozások és életmódok 129
