Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Fejes László: Egy miskolci kádármester
lés. Felhasogatás után a dongafát szárítani kell, különben beépítve még dolgozik. A fát légszáraz állapotban dolgozzák föl, ami azt jelenti, hogy a fa víztartalma 15—18%. A dongákat máglyába rakva kell tárolni, a föld felszínétől 30—40 cm magasságtól felfelé. Az egyes keresztsorokat úgy helyezzük el, hogy azok egymást árnyékolják. Természetesen mindezt csak tiszta helyen szabad végezni, ahol a fa sem színeződést, sem idegen szagot nem kap. A szakma kifejezésével élve, az idő viszontagságainak kitett dongafa így megszelídül. Az így megszelídített fából a legkülönbözőbb kádáripari készítményeket állítják elő. Elsősorban azért gazdag ezeknek a készítményeknek a listája, mert ugyanazokat a típusokat igen különböző méretekben készítik. Most megpróbáljuk röviden összefoglalni a kádáripari készítmények fajtáit. A hordók folyadékok, esetleg más anyagok (zsír, túró, gyümölcs, szóda stb.) tárolására készülnek. A kádak szüretelés, erjesztés és az áztatás munkaeszközei. Egyéb edények: szüretelő puttony, kármentő, bortölcsér, borkanna, kútveder, különféle dézsák, meritők, vízkupa, csobolyó, vajköpülő, virágtartó. A dongák alakja szerint az edényeket két csoportba oszthatjuk: 1. Egyenes dongájú edények, 2. hajlított dongájú edények. Ezek az edénytípusok felülről és oldalnézetből más és más hajlást mutatnak. A gyakorlatban bizonyos rutinnal és szakmai fogásokkal készítik ezeket az edényeket, módlik és egyéb segédeszközök használatával, ami a rajzok bonyolultságát természet szerint feloldja. Minden műhelyben, így az én általam megismert kádárműhelyben is egész sereg különböző módiit találhatunk. Ezek tapasztalati úton vannak elkészítve és szinte literre pontosan megadják a dongák illeszkedési és dűlési szögeit anélkül, hogy azokat külön számolni kellene. A kádáripari edényeknek általában 3 főalkatrészük van: fenék, oldal, abroncs. A fenék kisebb edényeknél egy darabból, nagyobbaknál un. fenékdongából áll. Ez a körbefutó vájatba, a csinba illeszkedik. Az oldal több dongából van összetéve, melyeket az abroncsok tartanak össze. Az oldalak lehetnek domborítottak, vagy egyenesek, általában különböző ív alatt hajlók. Az abroncsok vastagsága és szélessége, továbbá száma pontos számítások szerint alakul. A régi gyakorlatban az jellemző, hogy az anyag méreteit túlméretezték, nagy ráhagyással dolgoztak, ami a tartósság mellett anyagveszteséget és súlytöbbletet is jelentett. A hordó részei: fejrésze (oldalának a fenék körüli és azon kívül eső része), nyakrésze (oldalának a vége felé elkeskenyülő része), hasrésze (kidomborodó közepe). A fej részeit külön is tagolni szoktuk: csin, ormó, bütü, vágat. Ezeket az alkatrészeket részben még ma is kézi szerszámokkal formálják ki, ami nagy fizikai erőt és gyakorlatot igényel. A hagyományos kádárszerszámok a következők: 14. belső donga gyalu 15. betűző gyalu 16. belső edény gyalu 17. nyeles edény gyalu 18. tőke gyalu 19. szívelő gyalu 20. csin vágó gyalu 21. csinmaró gyalu 22. amerikai csin vágó 23. horony gyalu 24. amerikai donga gyalu 25. párkányzó gyalu 26. koszorú gyalu 1. Keresztvágó fűrész 2. daraboló fűrész 3. hordóajtó fűrész 4. lyukfűrész 5. fűrészfog hajtogató 6. hasogató, fejsze, ék 7. sulyok 8. erdei szekerce 9. vonószék, kapacs 10. faragó oszlop 11. egyenes kés, görbe kés 12. hántó és simító gyalu 13. eresztő gyalu 118
