Bodgál Ferenc szerk.: Borsod megye népi hagyományai: néprajzi gyűjtők és szakkörök válogatott anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 4. Miskolc, 1965)

Népszokások, népi hiedelem, gyógyítás - Zupkó Béla: Aratási népszokások Abaújban

j - 372 Lassan pengjen a rézsarkantyú taréja, Ébren alszik a nagyságos úr,meghallja,ha akarja. A csenyétei képesek a következő szövegűt: Áldja meg az Isten a mi munkás két karunkat, < Vele együtt munkaadó nagyságurunkat. A csenyétei képeseknél két magyarruhába öltözött lány szokta vinni az aratokoszörút, de a köszöntőt az aratógazda, vagy egy jó előadókópességgel rendelkező legény vagy férj szokta mondani: Elmúlt az aratás egy kalásza sincs már, Kietlen a mező, letarolt a határ. Szomorúan szól benne az enyészet szele. Minden virág hervad, ha hull a levele. Ifjú ki virágszál,te is igy hervadsz el, v Ha a zord vén halál tereád lehel. Becsüld meg az időt, ki futva rohan, nem vár, Esztendőben nincsen csak egy tavasz és egy nyár. Ennek bizonysága, ime itt a kalász, Melyet elbocsátunk, mint Noé madarát. Vegye át e kalászt e háznak gazdája, Mert az Istennek kedves ajándéka. Isten éltesse a munkaadónkat sok számos évekre, Teremjen a földje több búzát jövőre. /Gagyvendégi/ A szokásokból s az aratőkoszorú köszöntőkből is az látható, hogy az aratóünnep a következő funkciót tölti be: a képesek tiszteletadása a munkaadó iránt, melynek hátterében a nyerendő áldomás áll. Másrészről e figyelmesség mögött a nyerendő áldomáson kivül a munkaadó "kegyének" megtartása is ott van,tehát az, hogy a földesúr vagy gazda jövőre is fogadja fel őket képeseknek. Ezek a szempontok a köszöntőkben is kifejezésre jutnak. Az áldomás remélése ilyenképpen: "Meg is innám a bort, akármi is legyek!" Egy másik köszöntőben félig tréfa-