Bodgál Ferenc szerk.: Borsod megye népi hagyományai: néprajzi gyűjtők és szakkörök válogatott anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 4. Miskolc, 1965)

Népdal, népies versek - Kilián István: Kossuth Dániel sajóvámosi kéziratos verseskönyve

- 431 Az előhozásra érdemes valami. Otthon az az újság, hogy minden zavarba Van egy héttől óta az egész udvarba* Hát micsoda hiba lehet az udvarba. Hogy téged kuttek el hirt adni, vén Gyúra? Nincsen egyéb csakhogy az úrfi hollója Megdöglött már a kártékony pára, Megdöglött-é? Szegényt hát ugyan mi lelte, Tán, valamelyik cseléd titkon lefejelte? Nem biz azt, de meg nem értette mi az elég, Dögből magát agyónette, dögből. Tán valami marha pestis vala, Hogy az én madárkám oIly

an sokat fala? Nem vót biz ott, úgymond, csak hogy már A szép négy szürkéknek Bőröket lehúzták szépen őkelmének. Testálták bőröket czipőnek, csizmának, Mert az hintó előtt eleget járának. Ides szép négy szürkém, mint annyi sárkányok, Zabiátokba már több piskótát nem hányok. Hát ugyan mi lelte a négy szép szürkéket, Hogy nem orvosolták őket, szegényeket? A minap a vizhordás rajok jöye? Ütötte vóna meg az egek ménköve! Tán elveszett az esze annak az embernek? Hát az igáslovak munkátlan hevernek? Hogyne, uram, mikor tüz szakatt nyakunkba, Nincs, választás hintÓ3 vagy igás lovunkba. Tüz, hát tüz is vót? Vót biz, Uram, ugy mond, mert minden lángba merült, Valami vagyonúi az

1 udvarba került. De már látom ürfiságomnak vége, Ha igy potomba megy atyám öröksége. Hát ugyan ki volt az, ki ezen kárt tette? Azt bizon nem egyéb, hanem csak az a sok Egyben csoportozott, kártékony fáklyások,