Bodgál Ferenc szerk.: Borsod megye népi hagyományai: néprajzi gyűjtők és szakkörök válogatott anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 4. Miskolc, 1965)
Földművelés - Galuska Imre: Szántóföldi határhasználat Kesznyétenben
- 167 szerint szigorúan a termelvényeket, a vetésterületet és a beszolgáltatást, később a középparasztoknak is.Kötelező volt lucernát és lóherét vetni. Ezeket, kivált a lucernát, eddig is termelték bőségesem bár lesznyéten nagyon gazdag a réti szénában» Igen ám, de a lucernával, lóherével bevetett földet a következő esztendőre már el is tagositották, a jól beállt vetést pedig kiszántották... lem is lebet tudni, hogy jószándékkal-e, vagy egyenesen a termelés aláaknázására történtek ilyen és ehhez hasonló intézkedések. Másodvetést ÍJ kellett vetni, nem számi tott, hogy megterem-e. A beszolgáltatáson kivül a .szerződési kényszar tette a gazdálkodást egészen kötötté.Kényszerszerződés alapján termelni kellett rostlent /rozslenn ek mondták/, olajlent, rostkendert Aözön3éges kender volt, de termelési rendeltetését kifejező hivatalos neve után a kesznyéteniek rozskender nek nevezték/, cukorrépát, dohányt, napraforgót. /Ez utóbbinak neve a sok emlegetés következtében a falusiak ajkán is forgó ra csonkult, de azóta újra visszanyerte épségét/. Még olyat is termeltek, amelynek sem azelőtt, sem azóta még csak hirét sem hallották, pl. gumipitypangot. Helyesebben mondva: nem termeltek, mert éppen csak egy szál termett meg belőle valakinek a földjén mutatóba. Valami pimpó-féle, de a virágja nem sárga volt, hanem piros. A Szabadság tsz. meg ugyanakkor gyapotot termelt volna, ha megtermett volna. De ha még jól termett is valami,olyan kevesett fizettek érte, hogy - pesti szóval élve - "az már nem is volt igaz". Abból, amit a dohányért fizettek, ha a fuvarköltséget is vesszük, még a zsinór ára sem telt ki. laostmár tudjuk, hogy a mezőgazdasági termeivények árainak leszorítása egyik hathatós és szükséges fegyver volt a kormányzat kezében, mellyel a forint értékét s vele a nép érdekét védelmezte. De a klasszikus termeivényeknek Aukorica, árpa, búza/ "fekete 9 később legitim szabadpiaci ára óriási volt. Ezekből a termeivényekből azonban csak azoknak volt, akik öreg özvegy asszonyok feles /feles müvelésbe adott/ földjét használták beszolgál tatási és adófizetési kötelezettség nélkül, meg kulákokét, és