Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)
«651 Csináltunk aztán » szamarat. Ilyen hosszú kabátot elévettünk, beledugtuk az egyik ujjába a fát, kitömtük egy kicsit az ujját. Meggörbítettük a kabát ujjavégit. akibe a fát egy kicsit visszahúztuk, ~'üg£meggorbitettük, mintha a feje lett vóna. Igen. ez vét a. fejő No és akkor összehajtottunk egy tasi fajta lötykös rossz kalag0t| összehajtottuk ugy szipen. hogy füle is vót. Akkor rákötöttük a fejire, ippen olyan vót;, mint egy szamár, nagy hosszú fülivei« Az a rossz fekete kalap ahogy összehajtottuk, az olyan szipen kijött fülnek. Bákötöttük a fejire, no akkor a kabátnak a dereka részit, satöbbi - rákötöttük szipen — ugy-i ~ a hatunkra, mi meg alul égiszen jól láttunk»'Ótán a szamárnak egy illető ráült a hátára, égiszen olyan vót,,akar egy hajcsár« ; Vót ijesztő is. Halál. De ezt csak hirbü hallottam, mer én ilyet nem láttam« Csak nagyon csúnya vót, ahogy mondták. Lepedővel leborították valamelyiket, az mégmeg felemelte a kézit a lepedő alatt, azt-meg csuklóban külön megkötötték. Hogy várták-e a mócirkát? Mégpedig! Kivették sokszor a kezünkbül a nagy rossz kézikosarat, amit vittünk, ótán megpakolták nekünk. kérem, megpakolták hurkával, süüült hússal /ájtatosan mondja/, kolbásszal, sőt, adtak bort is. De ezt nem ott ittuk meg náluk, hanem elvittük a barátunknak az istállójába, bementünk, ottettünk, ittunk. A mócirkák rigen mikor a fonóka még megvót, vittek magukkal védő eszközt is, fakanalat, kutácsot, mer ugy-i, kíváncsiskodtak, ugyan ki van-a móeirka alatt, hát oda-odasóztak annak» Idesapámtu hallottam, hogy üneki ár vót a ke zibe *. Űmaga-assz ónnak vót őtözve. A keresztapjaékho mentek, az egy jóval idősebb bácsi vót, hát .meg akarta fogni, hogy hát.» ügv-i, az asszonnak mije van, teccik érteni? -Persze az idesapám nem engedte, hát az árral egy kicsit belelökött a kézibe, hát».* h.h.h. hhh.h.h.. /halkan nevet/ az Öreg mindjén elkapta a kézit., mer hát kellett védekezni, mer hát kiforgatták vóna,.o