Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

Árpakása riskásával keverve . Tizenkilen éves legény, gyere be, Tizenkilen éves legény, gyenge viola, Én vagyok a szive vigasztalója. ..Este van már, .késő este, kilencet ütött az óra, Az én kedves kis angyalom mégse gyön el a fonóba. Vagy haragszik, vagy beteg, vagy talán nem is szeret, így hét kedves kis angyalom, tiltva vagyok én tetőled A . .. ..-i legények Fonóházba mennének. Addig-addig ballagnak Üres házra találnak. Ladi-ladi-ladilom, Fene tudja, hol mulat a galambom. A legényvárás hangulatába belevegyült a reménykedés hangja is, mely vonzó, kedves, üde természeti képet festett az egymással találkozó fiatalokról. A ...-i sugár torony jaj de messzire ellátszik. Közepébe,négy sarkába négy szál rozmaring lehajlik. Kettő hajlik a vállamra, kettő a babáméra, így hát kedves kis angyalom, tied leszek még valaha. A fonóházi lénynótákhoz vehető még a valaha széltében nagyon elterjedt, igen népszerű "Én elmentem a vásárba félpénzzel." - daltipusa. Ismerték Borsodban is többfelé /L. 3W« old./, olyankor szerették dalolászni, amikor próbára akarták tenni egymást, ki hoagy figyel a nótára. A nótában szereplő, egymás után megvásárolt tyuky kakas, csirke, pulyka, liba, stb.. növekvő sorrendjét tévesztés nélkül kellett forditott sorrendben vissza-visszadalolni. Nem egyenként, hanem közösen egyszerre. Akin észrevették, hogy tévesztett, tréfásan megbüntették: vizet itattak vele, féllábra állították, leguggoltatták, hátba ütögették, stb.. A fonóházi leánydalok tárgykörébe kapcsolódtak különböző házimunkák /sütés-főzés, virágültetés, bevásárlás, stb../