Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

A szegény molnár megköszönte a katonák szívességét. De hogy ím a lova már nagyon ki vót dőlve, egy jobbat kért a magáé helyett. A katonák adtak is neki egy fajin, deres, ollyan harmadfűre menő csikót, akin aztán vígan hazament a molnár a gyerekvei. Ügy napszálltakor értek a királyi kastélyba. A király is, a királyné is, szörnyen örültek, hogy a gyerek újfent megkerült. A molnárt ott fogták vacsorán, a királyné maga rakta a letfájinabb ételeket a molnár tányérjára, regveire kelve pegy' a király annyi aranyat adott neki ajándékba, hogy három igás kocsi se bírta elvinni. A szegény molnár most már úr lett. Kastély építtetett. Evett, ivott, pélpázott. Úgy élt, mint Marci Hevesen, s talán még most is él, ha meg nem hótt. (Sáta, Borsod m. 1912.) 10. A HOLLÓVÁ LETT TIZENKÉT TESTVÉR Vót egyszer ezen a széles világon egy szegény özvegyasszony, akinek égen-földön egyebe se volt, csak éppeg tizenkét gyereki, meg egy lánya. Éltek ők az erdő szélibe' egy kis gulyibába'. Nyáron epret, gombát, mit szedegettek, télen pegyig gallyfát, azt eladogatták, abbul tengődtek. De csak nem tudtak soha annyit keresni, hogy egyszer mindnyájan jóllakhattak volna. A sok apró cselédtől

1 szegény asszony egyebet se hallott egész álló nap: — Éd's anyám! Aggyék kenyeret, mer' éhen halónk. A szegény asszony sajnálta is őket, meg bosszankodott is, hogy egyre csak enni kérnek. De szegény lelkinek nem volt mit tenni, avval fizette ki őket, ha sipakodtak: — Csitt! Fogd be a szádat, nincs kenyér! Egyszer, hogy hogy nem, szörnyen esős idő keveregyik, de csak ollyan, hogy egy álló hétyig gombát se lehetett szedegetni az erdőn. A tizenkét gyerek szörnyen megehül, éhségébe lefekszik az ágyba, s aszondják az anyjuknak, hogy csak akkor költse fel őket, ha lesz kenyér. Itten az asszony megbosszankogyik, oszt kitör belőle, hogy: — Minek is adott az Isten tikteket énnekem, teremtett volna inkább hollóé valamennyiteket! Arra olyan igaz, mint ahogy kiédteket itt látom, a tizenkét gyerek merrázkógyik, hollóé lesz, oszt huss! kirepülnek az ablakon. A szegény asszony szörnyen bánta, amit mondott. Sírt, rítt egész nap a fiai után, utoljára leesett lábrul, megnőtt, a kis lánya, Katyi, egymaga maradt. 1. apró cselednek a gyerekeket nevezik együttvéve 230