Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

A király egy álló esztendeig gyászolta az ő szépséges feleségit, Mikor az esztendő letelt, kiadta parancsba, dobolják ki az ő országában, várasba, faluba, tanyán, mindenhol, hogy aki lány a csepüből is arany fonalat tud fonni, azt ő feleségül veszi. Egyik faluba (nem tudom már, Recsken-e vagy Derecskén), ahogy a kisbíró kidobolja a király parancsát, egy öreg asszony, hívták azt mármint Boris nénének, egybe hazamegy, oszt mondja az ő ragyás képű, sánta, vén lányának, hogy mi újság. — No lyányom, próbáld meg, hátha te tunnál csepüből arany, fonalat fonni? Itten a lányt gond ütte. Nagyon szeretett volna királyné lenni. Egyszer, mikor az anyja odavolt a faluba, magára csukja az ajtót, az ablakokra kendőt aggat, hogy senki fia megne lássa, a guzsalyára csepü kendert köt, a guzsaly tetejébe egy lyukas szakajtót borít, ráül egy háromlábú székre, oszt elkezd fonogatnyi. Fonogat, fonogat, de csak nem, lesz a csepüből aranyszál sehosse. Próbálja másnap, próbálja harmannap, de csak hiába. — Arra a lány megbosszankodik, fogja a guzsalyat, földhöz csapja. — Ej! az ebanyját ennek a rongyos velágnak. Ha valaki megtanítana arany fonalat fonni, odaadnám már testem, lelkem neki, ha maga az ördög volna is. Csak letalabb egy álló esztendeig: királyné lehetnék. De alighogy kimondja, a házba nagy recsegés, topogás támad, a háromlábú szék alul meg, akár hiszik kiédtek, akár nem, egy kis fekete ördög kukucskál ki, de csak akkora la, mint a neveletlen

3 ujjam, oszt azt kérgyi a lyántól: — No lelkem, itt vagyok! Mit akarsz? A lány elmondja, hogy nem egyebet, csak egy évig szeretne királyné lenni, tanítsa meg hát őt csepüből aranyszálat fonni, megfizet érte, akármit kíván is. — Jól van — így felel az ördög —, megtanítalak, ha egy év múlva tested, lelked nekem adod. A lány beleegyezett. Arra a kis ördög kiugrik a háromlábú szék alul. — Na nézd lányom! Ülj erre a háromlábú székre háttal az ajtónak, úgy, mint én la! Aztán mondd háromszor: Devla, devla, diszákó! — Arra a kis ördög elkezdett fonnyi, hát lelkem teremtette csak úgy ömlött az aranyszál a guzsalyról az ördög kézibe az orsóra. A lány is odaül a kis székre, háttal az ajtónak, elmondja háromszor: Devla, devla, diszákó! oszt hozzáfog a fonáshoz, Hát csak olyan igaz, mint ahogy kiédteket itt látom, nyúlt az aranyfonál a guzsalyról a lány orsójára is. — No lelkem — így mondja akkor a kis ördög —, megtanítottalak már, hogy kell a csepüből aranyszálat fonni, most hát elmének, de egy esztendő múlva érted jövök. Érted-e? — Értem, értem. De mielőtt elmenne, csak azt mondja meg még kiéd, hogy hogy hívják? 3. kisujjam 201