Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 57. (Miskolc, 2018)
Tanulmányok Miskolc várostörténetéből - Bodovics Éva: Város a Szinva két partján. Miskolc és a természetes vizek kapcsolata
Város a Szinva két partján — Miskolc és a természetes vizek kapcsolata 59 A SZINVA MINT ERŐFORRÁS Bár Miskolc területén több vízfolyás is található, adottságainak köszönhetően mindig a Szinva volt az, amely kiemelt szerepet töltött be a város gazdaságában és lakóinak mindennapi életében. Ellentétben a Pecével, a Szinva állandó forrással rendelkezik, s bár vízhozama nem túl nagy, az állandó vízellátottság és a gyors folyás lehetővé tette, hogy számos iparág települjön rá. Egészen a 20. század hajnaláig — az elektromos energia széleskörű elterjedéséig — a vízenergia volt a miskolci gazdaság motorja, a gőzenergia ez idő tájt még csak nyomokban képviseltette magát a városban (pl. gőzmalom). Korszakunkban a város nyugati határa a Győri kapuig terjedt, ugyanakkor érdemes egészen a forrásvidéktől nyomon követnünk a vízhasználat különféle módjait. Bár a forráshoz közel a patak vízhozama jelentősen kevesebb, mint Miskolc területére érve, köszönhetően annak, hogy útja során több kisebb patak is bővíti vízmennyiségét, esése azonban nagyobb, így kiválóan alkalmas volt például fűrészmalmok hajtására, de a vashámorok is éppen emiatt települtek a Szinva felső szakaszára. Hogy a vízmennyiséget növeljék, a hegyoldalról lezúduló vizet gáttal rekesztették el, melyet az 1810-es években adtak át. Az első gát sárral megerősített rőzsefonatokból készült, amely nem mindig bizonyult ellenállónak a több százezer köbméter vízzel szemben. Ez lehet az alapja a városi legendának, amely több árvizet is a gát átszakadásával, a Hámori-tóból kiömlő vízzel magyarázott. Ahogyan a technika fejlődött, úgy alakították át a gát szerkezetét is, s tették biztonságosabbá. Ennek ellenére a félelem nem múlt el. Legutoljára a 2010-es év csapadékos nyarán izgulhattak a miskolciak a gát miatt.4 Benkő Sámuel a 18. század végén keletkezett művében említi, hogy Diósgyőr területén, amely korszakunkban nem Miskolc része, hanem önálló település, a hideg vizű Szinva bővelkedik pisztrángokban, s különféle gabonaőrlő malmok, kendertörők és cserzővargák is használják a patak vizét (Benkő 1976, 26). Diósgyőrt a vár közelében feltörő meleg vizű forrással keveredve hagyja el, amelynek következtében jelentősen megcsappan halállománya, ugyanakkor ereje nem. Miskolcra már úgy érkezik, hogy több kisebb patak vizét is 4 http://24.hu/belfold/2010/05/17/nem_zudul_miskolcra_hamori (utolsó letöltés: 2019. 07. 02.) Bár a gátat elsősorban a vashámorok energiaellátása érdekében emelték, pozitív hatással volt a Szinva patak árhullámaira is. Nagyobb esőzésekkor ugyanis a hegyekben hulló csapadékot felfogta, s csak fokozatosan engedte azt tovább a patakba, megóvva ezzel a Szinva mentén fekvő településeket az áradásoktól. magába olvasztja, s bár a városba érve esése csökken, a megnövekedett vízmennyiség miatt mégis számos iparág hajtóerejét biztosítja.5 Ráadásul a városban a Pece vizét is magába fogadja, jóllehet csak a patak alsó szakaszán, így ennek már kevés hasznát veszik a városiak. Aligha túlzás azt állítani, hogy a 19. századi miskolci gazdaság motorja a Szinva volt, így a patakkal kapcsolatos változások érzékenyen érintettek valamennyi vízfelhasználót, persze különböző mértékben. A felhasznált víz mennyiségét tekintve elkülöníthetünk intenzív és kevésbé intenzív gazdasági ágazatokat. A legnagyobb vízfelhasználóknak a malmok és a vágóhidak bizonyultak, de ugyancsak sok vizet vontak ki a patakból a rituális és közösségi fürdők, az uszoda és a korcsolyapálya is. A patakmeder és a hozzá kapcsolódó malomárkok, valamint a zúgok karbantartását a vizet használók végezték, mégpedig a vízhasználat mértéke alapján. Az arányok megállapítása rendszerint konfliktusba torkollott a városvezetés és a vízhasználók között, akik többnyire nem értettek egyet a város által egyoldalúan meghatározott költségekből való részesedéssel. Amikor például 1881-ben a felső zúgó felépítésének költségét próbálták meg szétosztani az érdekelt felek között, a következő osztályokat állították fel: 1. „kik a% [malom] árkot csak ámyékszékeik ürülékeik elvezetésére vág) mesterségükhöz tartozó anyagok ázjatására használják!’; 2. ,PAarko Pál [bőrgyáros] úr ki iparát gyárilag folytatja ’, „az izf- hitközség fürdőháza”, „Kohn Salamon, kinek a vizpe az [marha] istállói ürülékek elvezetése czéljáhól van szükségé’, „a kerttulajdonosok kiknek a viz a kert öntözésére szolgál 3. „malomtulajdonosok, kikhez az uszoda telkének tulajdonosa is sorozandó, ki is eg) fél malom részt fog viselni.” Bár a zúgó 1881-ben megépült, az egyik kerttulajdonos még két évvel később sem volt hajlandó megfizetni a rá kiszabott 10 forintot, mondván, hogy a malomárok vizét a kerttulajdonosok „örökidőktől” ingyen használhatták.6 A zúgok javítása, építése esetében elsősorban a leginkább érdekeltek, azaz a malomtulajdonosok között osztották el a költségeket, hol a birtokolt malom, hol pedig a malomkerék számának arányában.7 Bár a malmok szempontjából a Szinva — adottságainál fogva — nem a legalkalmasabb vízfolyás, ennek 5 „A város középső részén a víz szépen, halastó formájában gyűlik össze és több malmot hajt; de ezekért a jótéteményekért a tímárok és csatornák szennyét kapja és tiszta vizéből piszkos lesz; ezért midőn a városból kilép, már zavaros és egyáltalán nem hasonló saját magához, kifolyik a tágas mezőkre és végül Felső-Zsolt^a falu alatt a Sajóba ömlik.” (Benkő 1976, 26, kiemelés az eredetiben.) 6 MNL BAZMLIV. 1905/b. 335/1883. 7 MNL BAZML IV. 1905/b.755/1880,1129/1880.
