Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 57. (Miskolc, 2018)
Tanulmányok Miskolc várostörténetéből - Gyulai Éva: Kondai Kis Mihály főbíró paráznasági pere és kivégzése Miskolc város főterén, 1698-ban
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LVII (2018), 35—48. KONDAI KIS MIHÁLY FŐBÍRÓ PARÁZNASÁGI PERE ÉS KIVÉGZÉSE MISKOLC VÁROS FŐTERÉN, 1698-BAN1 Gyulai Éva Herman Ottó Múzeum, Miskolc Absztrakt: A középkori és kora újkori városok különleges véres látványossága volt a nyilvános kivégzés, főként a lefejezések, amelyeket korszaktól és régiótól függően más-más technikával hajtott végre a hóhér, jelesül: a térdeplő és fejét a tőkére lehajtott halálraítéltet bárd-alakú hóhérpallossal ütötték le, az ülve a székhez kötözött személyt azonban hosszú kétélű karddal, a levegőbe suhintva végezték ki. A 17. századi Északkelet-Magyarországon az utóbbi eljárást alkalmazták, ilyen kivégzószék ma is látható a kassai Miklós-börtön állandó kiállításán (Vychodoslovenské múzeum v Kosiciach, Kelet-Szlovákiai Múzeum, Kassa, Szlovákia). A nyilvános kivégzés feltételezte a megelőző jogi processzust és bírói ítéletet, ráadásul az ítéletet kimondó hatalomtól egyfajta kiváltság volt a fejvesztés mint büntetésnem. A nyilvános lefejezések még nagyobb látványosságot ígértek, ha egy társadalom vagy politikai közösség első emberét végezték ki ezzel a véres jelenettel. Itt természetesen az uralkodók kivégzését semmilyen más ítélet-végrehajtás nem múlhatja felül, de a vezető elit „véres színházát” gazdagítja a Magyar Királyság egyik kis mezővárosának 1698-ban történt esete is. Ebben a miliőben történt a Miskolc várostörténetében és a Magyar Királyság büntetőjog-történetében is kivételes esemény: 1698-ban a város centrumában, főbenjáró bűn miatt, lefejezték a főbírót. A történet több mint másfél százada ismert a magyarországi művelt közvélemény előtt, korábban azonban nem említette a Miskolcra vonatkozó honismereti irodalom. Az esetről készült feljegyzés, a bírósági határozattal együtt, ma is megvan Miskolc mezőváros 1563-tól vezetett városkönyvében, azaz a város jegyzője által vezetett jegyzőkönyvben. A peres iratokat áttekintve, az aktából valóban egy — mai kifejezéssel — „koncepciós” per sejlik fel, amely nemcsak társadalom-, hanem jogtörténeti vonatkozásai miatt is érdekelheti a kutatást, ugyanakkor a véres dráma hátteréül is szolgálhat. Kulcsszavak: Kondai Kis Mihály, mezővárosi főbíró, kivégzés, kora újkori jogtörténet, koncepciós per A középkori és kora újkori városok különleges és véres látványossága volt a nyilvános kivégzés, főként a lefejezések, amelyeket korszaktól és régiótól függően másmás technikával hajtott végre a hóhér. Jelesül a térdeplő és fejét a tőkére lehajtó halálraítéltet bárd alakú hóhérpallossal ütötték le, az ülve székhez kötözött személyt azonban hosszú, kétélű karddal, a levegőbe suhintva végezték ki. A 17. századi Eszakkelet-Magyarországon az utóbbi eljárást alkalmazták, ilyen kivégzőszék ma is látható a kassai Miklós-börtön állandó kiállításán (Vychodoslovenské múzeum v Kosiciach, Kelet-Szlovákiai Múzeum, Kassa, Szlovákia). A nyilvános kivégzés feltételezte a megelőző jogi processzust és bírói ítéletet, ráadásul az ítéletet kimondó hatalomtól egyfajta kiváltság volt a fejvesztés mint 1 A tanulmány az EFOP-3.6.1-16-00011 jelű Fiatalodó és Megújuló Egyetem - Innovantív Tudásváros — a Miskolá Egyetem intelligens szakosodását szolgáló intézményi fejlesztése című projekt részeként — a Széchenyi 2020 keretében — az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. büntetésnem, a politikai és ideológiai ellenségnek tekintett elit kiváltsága; közönséges bűnözőknek ugyanis akasztás járt, az égetéssel történt kivégzésnek pedig mindig volt a halálos ítéletet súlyosbító, a halálra ítélt megalázását fokozni kívánó, ideológiai szándékot sem nélkülöző jellege. A nyilvános lefejezések még nagyobb látványosságot ígértek, ha egy társadalom vagy politikai közösség első emberét végezték ki ezzel a véres jelenettel. Természetesen az uralkodók kivégzését semmilyen más ítélet-végrehajtás nem múlhatta felül, de a vezető elit „véres színházát” gazdagítja a Magyar Királyság egyik kis mezővárosának 1698-ban történt esete is. Miskolc mezőváros a középkortól — a diósgyőri királyi uradalom részeként — számos önigazgatási kiváltsággal, köztük szabadon választott vezető testülettel és vezetővel, azaz tanáccsal és főbíróval rendelkezett, de a 14. század végén a királyi mezőváros pallosjoggal is bírt, a határain belül elfogott gonosztevőt kivégezhette. A város a kora újkorban, a török hódoltság alatti másfél században is megőrizte saját intézményeit, miközben
