Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 57. (Miskolc, 2018)

Tanulmányok Miskolc várostörténetéből - Lovász Emese - Miskolczi Melinda: Újabb régészeti kutatások a Diósgyőri várban és környezetében (2002-2016)

10 Lovász Emese—Miskolczi Melinda végzett ásatások során olyan, egymástól 70 m-re lévő falmaradványok kerültek elő, melyek egy a kolostornál korábbi, erődített épülethez tartozhattak. A feltárás azonban sajnos abbamaradt, a romok lefóliázva azóta is a zöld pázsit alatt alusszák álmukat. Egy későbbi ása­tás feladata lesz kideríteni, hogy itt, a majládi félszigeten állt-e az Ernyék kúriája, és innen költöztek-e át a Vár­dombra (Lovász 2000,11-12). „castri Johannisfilii Stephani filii Emej etfratrum suorum Wywar”^ 1319-ben az újonnan épített Diósgyőri várat Károly Róbert király elkobozza a hozzá hűdenné vált Ernye-fi­­aktól. Egy kb. 35x50 m tengelyméretű, a szikladomb adottságait jól kihasználó ovális által körített építmény lehetett ez a korai vár, melynek délnyugati tornya fel­lelhető a későbbi, Anjou-kori várban. A kerítőfal ma­gasságáról nem lehet fogalmunk, hiszen a maradványok a következő építési periódus padlószintje alatt kerültek elő. Az átellenes oldalon, a mai rondella alatt a korabeli analógiák szerint egy másik, ún. Öregtorony állhatott, melynek azonban értékelhető építészeti maradványa nem maradt. Az Anjou-kori kápolna előtt mutatkozott egy falszakasz, valamint egy 2x2 méteres falalapozás, vegyes, 11—13. századi leletanyaggal, az elbontott Er­­nye-vár egy belső építményének alap fala. A korai vár bejáratát észak felől határozta meg az ásató régész, Czeglédy Ilona, ahol feltételezése szerint hatalmas kő­pillérekre fektetett fahíd állt. A kőpillérek közül hármat talált meg, de hasonlóak meglétét említi az ásatási do­kumentáció a vizesárkon túl, az egyik ház kertjében. A kőpillérek mögötti, ívesen megtörő falszoros a mai ka­pubejárathoz vezet. Kissé későbbre keltezhető a külső­­vár: a kettős gyűrű rendszerét megtöri két keresztfái. Az egyik északkeleten a kapubejáratot védő falbástya lehe­tett, a másik egy rövid falszakasz délen. Azt az elképze­lést, mely szerint ez a déli fal a várárokban folytatódna és duzzasztógát szerepét töltené be, a 2002-ben végzett ásatás megcáfolta. A déli kaputoronypár tövében nem találtunk semmilyen falmaradványt. A vár legkorábbi építési periódusából a felsővárban igen csekély régészeti leletanyag került elő, ennek oka a már említett többszöri, a sziklás felszínig hatoló boly­gatás. A 18 méter mély kút azonban értékes leleteket őrzött meg: többek között gótikus lépcsőkorlát, borda­töredékek, egy ép 14. századi edény, szintén ép pohár alakú kályhaszem volt a betöltésben. A külsővár terü­letén a vastagabb feltöltésben némileg gazdagabb volt 4 Újvárat birtokló Ernye fia István fia János és fivérei...” (Czeglédy 1988,11). a korai anyag, és egy ép fenékbélyeges fazék került elő az árokban nyugat felől, a forrásoktól vizet szállító pa­takmederből, utalva arra, hogy a vizesárok már a korai periódusban is létezett. „.. .castrum suum Dyosgeur A királyi adományozások után az első adat 1340-ből való, mely szerint Diósgyőr vára királyi birtok lett, ek­kor szerezte meg édesanyjától, a lengyel származású Lokietek Erzsébettől fia, a később, 1342-ben királlyá koronázott Nagy Lajos. Tudatos politika eredménye volt-e Diósgyőr, majd a vár birtokainak fokozatos meg­szerzése? Uralkodásának első 10 éve szüntelen hada­kozásban telt, elképzelhető, hogy Diósgyőrt a politika zajos színtereitől való visszavonulás helyszínéül válasz­totta. A környék vadban gazdag erdeiben hódolhatott szenvedélyének, a vadászatnak, és a nápolyi álmok szertefoszlása után itt kezdte meg azokat az építkezé­seket, melyek eredményeképpen egy itáliai előképekre visszavezethető várpalota született, ahol 1370 karácso­nyán megünnepelte lengyel királlyá történt koronázását. Utalnunk kell arra, hogy nem egyértelmű a Diósgyőri vár besorolása az itáliai várépítészet körébe. A párhu­zamként említhető várak saroktornyai rendszerint elő­­ugranak a várfal síkjából (Mantova, Padova, Ferrara, Cellano), és legtöbbjük későbbi építésű. Egyre inkább felmerül IV. Károly prágai építészetének és Avignon­­nak a hatása Diósgyőr tekintetében. 1376-1382 között évente többször is rendelkezett Nagy Lajos Diósgyőrben, 1381. szeptember 26-án itt erősítették meg a Velencével kötött békét. Az okmány szerkesztője, Galvano de Padova pontosan megjelölte a helyet is, ahol az iratok kicserélése történt, Nagy Lajos kandallós szobájában, mely a vár északkeleti tornyában volt. Csak egyetlen adat utal azonban a várban folyó építkezésekre: 1379-ben a király diósgyőri építőmeste­re Eperjes városába küldetik. Neve alapján, „Magistro Ambrosio” francia mesternek hihetjük (Czeglédy 1988, 12). Ismert egy másik mester neve: 1365-ben Bu­dán kapott János „lapicida” telket és épületet a királyi házak építésében szerzett érdemeiért. 1964-ben készült egy felmérés az akkor még látható diósgyőri kőfaragó­­jelekről. Ezek összevetése a Budán, Visegrádon, Zó­lyomban előforduló hasonló jelekkel újabb adatokat szolgáltathat a kutatás számára egy esetleg Diósgyőrben is működő királyi építőműhelyről. Az Anjou-kori vár szabályos alaprajzú, négy belsőtor­nyos épület volt: a tornyokat emeletes palotaszárnyak kötötték össze, melyek kifelé kevés emeleti ablaknyílással 5 „.. .Dyousgeur várunk...” (Czeglédy 1988,12).

Next

/
Oldalképek
Tartalom