Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Közlemények - Viga Gyula: A részben az egész: Balassa Iván regionális kutatásai Északkelet-Magyarországon
222 Viga Gyula (Viga 2017), ráadásul a mostani tanácskozásunkon önálló előadásban szerepel Balassa Iván és Sárospatak kapcsolata, csupán megemlítem néhány közvetlen munkatárs nevét ebből az időszakból. Az elődöt, Dankó Imrét (1922—2008), aki egy évig még Patakon maradt Balassa Iván ideérkezése után. Komán Jánost (1921—1986), az egjTori pataki teológust, a református gyűjtemény levéltárosát, Takács Bélát (1930—1997), aki 1958-tól a Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei önálló múzeumának vezetője volt, és segítője Balassának a tárgygyűjtő munkában, valamint az ugyancsak pataki diák majd tanár, nyelvész Bakos Józsefet (1912—1997), aki 1952-ben az egri főiskola tanára lett, de Patakkal a kapcsolata megmaradt, és munkái A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei sorozatban később is megjelentek. Szándékosan a végére hagytam a legmeghatározóbb személyiség, abban az időszakban a pataki szellemiség letéteményese, Újszászy Kálmán nevét, akinek a tanítványai, különösen az egykori faluszeminárium hallgatói Balassa Ivánt befogadták és segítették a gyűjtőmunkájában. Újszászy Kálmán helyismerete indította el őt a Bodrogköz az abaúji Hegykő\ és Tokaj-Hegyalja kutatására, 6 javasolta azok külön-külön történő vizsgálatát is az egyes tájak néprajzi sajátosságainak jobb megértéséhez (Balassa et al. 1996). S ő adta Balassa Iván kezébe Patak tanácsának a 16—19. század között magyarul vezetett protokollumait és a református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveit, ami — a város újkori históriájának megismerése mellett — alapja volt a belterületre vonatkozó történeti topográfia elkészítésének, Balassa 1994-ben megjelent Sárospatak történeti helyraj ja a XVI—XX. szájadban című könyvének (Balassa 1994a). De munícióval szolgált ez az anyag a pataki évektől hűséges munkatárs és barát Kováts Dániellel 1997-ben kiadott Sárospatak határának helynevei című kötethez is, ami a kiterjedt pataki határ történeti topográfiája (Balassa-Kováts 1997). Hangsúlyozni kell Balassa Iván személyiségének, kutatói, tudósi habitusának néhány jegyét, módszerének néhány vonását, vagyis azokat az ismérveket, amelyek — mind a Patakon töltött évek alatt, mind később — felismerhetők a térségünkkel kapcsolatos tudományos eredményeiben. Elöljáróban szeretnék emlékeztetni, hogy Balassa Iván majd 40 évesen, ereje teljében, akkori kutatói tapasztalatainak teljes vértezetében, a korszakban lehetséges nemzetközi tájékozottsággal érkezett Sárospatakra. A fővárossal és a szakmai intézményrendszerrel, a tudományszakok művelőivel a kapcsolatát mindvégig megtartotta. Tanulságos azonban megfigyelni, milyen nyitott volt az új feltételek, az itt kínálkozó témák iránt, s hogy azokat mennyire teljességre törekvőén igyekezett értelmezni, beépíteni tudósi kelléktárába. Az apróbb megfigyelései, közleményei is jelzik a néprajzi kérdésfelvetésekben való tájékozottságát, s hogy a külön is közreadott részadatok milyen erőteljesen szervesültek a későbbiekben az átfogóbb feldolgozásokban. Az egész életművet felületesen áttekintve is felismerhető annak tudatos szerkezete, ami ugyan folyamatosan bővül, fejlődik, módosul, de az új elemek mindig organikusan az egésszel szervesülve jelennek meg. A továbbiakban bemutatásra kerülő eredményei kapcsán azt is szándékozom igazolni, hogy a lokális adatokban és regionális értelmezésekben Balassa Iván mindig a hagyományos kultúra egészének rendszerére figyelt, s még a látszólag gyors, részleteiben nem kifejtett munkáiban is felismerhető a térbeli és a történeti tájékozottság, nem utolsósorban a tudományköziségre való törekvés. 1. A bevezetőben már említett levéltári források kapcsán jutott el Balassa Iván Tokaj-Hegyalja és környéke német telepei — több tanulmányában tárgyalt — településtörténetének feltárásához. A török kiűzését és a Rákóczi szabadságharcot követő korszak Magyarországon a gazdasági reorganizáció időszaka volt, aminek folyamatában — az 1722—23. évi országgyűlés támogatásával — mind a kincstári, mind a magánföldesúri birtokokon jelentős telepítésekkel igyekeztek pótolni a háborús időszakban elvesztett népességet, egyben biztosítani az újfajta gazdasági törekvések emberi erőforrását. Németország korabeli gazdasági és társadalmi helyzete, különösen a parasztság állapota jelentős hajtóereje volt ennek a folyamatnak, aminek eredményeként — közvetítők segítségével — jelentős német (sváb) csoportok érkeztek Eszakkelet-Magyarországra is. Balassa Iván három nagyobb hullámát tárta fel ennek a folyamatnak Tokaj-Hegyalján és az érintkező tájakon. Bemutatta a tokaji kamarai birtokhoz tartozó Kakama j szervezett német betelepülését. E németek utódai a 20. századra teljesen elmagyarosodtak. Kátka, Hercegkút (korábban Trautsonfalvá) és Károlyfalva sváb lakossága 1750—1754 között több csoportban érkezett Trautson herceg uradalmának szervezésében. Balassa kutatása nem csupán a megtelepedés időrendjének és a telepítési szerződésekben rögzített feltételrendszerének tisztázása, valamint az új telepesek létformájának megrajzolása miatt jelentős, hanem azért is, mert felfigyelt az újfajta népesség pulzáló létszámára, az uradalommal és a környező magyar településekkel való egyenetlen viszonyára, s annak következtében egyes családok és csoportok elvándorlására, továbbköltözésére is. E magántelepítések során a népesség egy viszonylag összefüggő területről érkezett, nyelvjárásában és szokásaiban közel állhatott egymáshoz, és Balassa szerint mindez összetartozásukat és nyelvük, műveltségük egyes elemeinek fennmaradását
