Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Történettudomány - Hajdú Ildikó: Száz év a hegyaljai szövetkezetek életében
214 Hajdú Ildikó kezetekben jelentkező negatív tényezők, az Olson által ún. potyautasoknak nevezett gazdasági szereplők miatt alakult ki. Bár az emberek bizonyos csoportjait gyakran fűzik össze közös érdekek, szervezeti összefogásuk akadályokba ütközik egyrészt a tagoknak a működtetéshez szükséges anyagi bázis és időráfordítás, valamint az abból az egyén számára juttatott nyereség aránytalansága miatt. A szövetkezeteknek tehát megoldást kellett találni a szervezeti és stratégiai működésüket hátráltató személyi problémákra. Vagyis „[...] a közös szándékot szolgáló egyéni áldozatok nyomán keletkező előnyökből a csoport minden egyes tagja részesedik” (Olson 1987, 44—45), így azok a potyautasok is, akik nem járultak hozzá a közös erőfeszítésekhez. „Érdemes a dolgot a többiekre hagyni, „hadd csinálják ők”, ámde a „többieket” szinte semmi sem ösztönzi arra, hogy bármit is tegyenek a csoport érdekében, így a csoportcselekvés szinte egyáltalán nem jön létre. [...] Nagy létszámú csoportok, még ha racionális egyének alkotják is őket, nem cselekednek csoportérdeküknek megfelelően.” (Olson 2001, 80) Tokaj-Hegyalja esetében a közös pinceszövetkezeteknél is minden tag rendelkezett tároló- és feldolgozóhellyel, értékesítési lehetőségekkel. Egyenlő volt az azok által elérhető tagok közötti nyereség is. Tehát „a közös érdekkel rendelkező nagycsoport tagjaként cselekvő egyén [...] csupán parányi részt kap az előnyökből.” (Olson 2001, 81) Ez az előny a tagokat arra is ösztönözte, hogy igyekezzenek kizárni „külső”, a korábbi szakszövetkezethez nem tartozó gazdák csatlakozását, épp az elérhető nyereségből való nagyobb részesedés miatt. Az Olson-paradoxonnak is nevezett jelenség kiküszöbölése tehát fontos tényezővé vált a szövetkezetek alapítói számára. Ezért új pinceszövetkezetek mellett új szervezeteket is alapítottak. A tagok ezzel annak kivédésére törekedtek, hogy kiszűrjék soraikból azokat a tagokat, akik költség és időráfordítás befektetése nélkül igyekeznek megszerezni a szövetkezet által előállított kollektív javakat. Általában egymást jól ismerő közösségek szervezték meg az új szövetkezeteket, amelyekben kevésbé érvényesült a hierarchia, és nagy hangsúlyt kapott az egymás iránti bizalom. A pinceszövetkezetek után nem sokkal alapított egyik tarcali szövetkezet esetében a tagok szűk körű, zárt csoportot igyekeztek létrehozni, megakadályozva az inaktív tagok kizárását. Hasonlóképp hoztak létre Hercegkúton is új szövetkezetét, amelyet így jellemzett egy tarcali borász: [...] Tehát 1-2 évi működés után mind megszűnt [ti. a borkombinát tulajdonából létrehozott pinceszövetkezetek], kivéve egyet, de az nem is volt igazán pinceszövetkezet, mert az úgy jött létre, hogy nem 360 szerencsétlen ember hozta létre, hanem a szövetkezet alapításához W före V°Ú szükség. Összeállt 4 kollega, beléptették a feleségeket meg a gyerekeket, és mindjárt megvolt a 10 tag. Na az működik ma is. Na de azoknak pénzük volt. Meg ők tudták, hogy mit kell csinálni. Ók már eleve azért alapították a szövetkezetei, mert tudták, ide még nyomni kell évekig keményen be a pénz}, aztán majd egyszer visszajön. De hát ez} a kisember nem merte megcsinálni.25 * A rendszerváltás utáni bizonytalan, kiforratlan gazdasági és politikai időszak, a teljes gazdasági, társadalmi és politikai környezet bonyolult struktúraváltása minden gazdasági szereplő számára kihívást jelentett. A kisüzemeknek és a szövetkezeteknek szembe kellett nézniük a termelés, feldolgozás és értékesítés területén jelentkező új elvárásokkal. Nehezítette mindezt a piaci körülményekre reflektálni képes szaktudás hiánya, valamint a tagok közötti kommunikációs és stratégiai problémák . Ahogy az egyéni gazdaságok, úgy a szövetkezeti együttműködés kialakulását és erősödését is nehezítette a befektetni szükséges, azonban hosszú idő után megtérülő anyagi ráfordítások magas aránya. Mindez az 1990-es években a folyamatos változások, átalakulások állandó jelenlétével volt terhes a mindennapokban. Ezen belső és külső tényezők együttes hatásának következményeire hozhatók fel példaként az 1990-es évek elején alapított pinceszövetkezetek. A borkombinát átalakulásával, privatizációjával és feldarabolásával az apportként bevitt eszközökre építve megszervezett pinceszövetkezetek hamarosan újabb nehézséggel találták szemben magukat. A Kereskedőház az átadott eszközöket, pincéket, tárolóhelyeket és eszközöket felajánlotta megvásárlásra, amely újabb költségekkel járt a tagokra nézve. Ez az anyagi befektetés azonban a bizonytalan piaci körülmények között jóval nehezebben valósulhatott meg. Az egyének egymás iránti bizalmatlansága, „a hagyjuk a másikra” szemlélet, másrészt a befektetések hosszú és épp ezért kockázatot jelentő megtérülési ideje csökkenti a szervezetek integritását. A pinceszövetkezetek esetében gondolkodásmódjukban nagyon is heterogén, ebből kifolyólag egymás iránt bizalmatlan egyének kényszerültek együttműködésre. Ahhoz, hogy egy csoport hatékonyan tudjon cselekedni, tagjai között léteznie kell a belső szolidaritásnak és meg kell szerveződnie. Ezt mutatják a pinceszövetkezetek megalapítását követően, azzal párhuzamosan létrehozott új szövetkezetek is. 25 FM040409Tc, 2004. (Megjegyzés: az interjú idején még sikeresen működő szövetkezet azóta szintén megszűnt.)
