Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Történettudomány - Hajdú Ildikó: Száz év a hegyaljai szövetkezetek életében
Száz év a hegyaljai szövetkezetek életében 211 példa a Hercegkúti Mezőgazdasági Szövetkezet (Hőgye 1998,133—140). Ehhez elengedhetetlenné vált, hogy a piacgazdasági körülményekre reflektálva működésüket új alapokra helyezzék. A rendszerváltás után a szövetkezetek működésében több változás is történt. A szocializmus idején létrejött gazdasági szervezetekre még jellemző volt, hogy árukapcsolással pozitív ösztönzők, kulturális javak is bevonásra kerültek a gazdasági működésbe. Az új szervezetek ezeket leépítették, és csak arra törekedtek, hogy a tagok közös gazdasági érdekeit racionalizálják. A tagok közötti kapcsolatok kizárólag a gazdasági együttműködésre redukálódtak. Azonban az is nyilvánvaló, ahogy azt Mancur Olson is kifejtette, hogy „ha egy szervezet tevékenysége kimerül abban, hogy egy kollektív jószág megszerzéséért lobbizzon valamilyen nagy csoport számára, akkor ez a szervezet nem képes jutalmakat és pozitív szelektív ösztönzőket felkínálni potenciális tagjainak.” (Olson 1997, 165) A csoport tagjai számára pozitív értéket képviselő ösztönzők csökkenése épp ezért gyakran akadályozza a szervezet növekedését. ALTERNATÍVÁK A GAZDÁLKODÁSBAN: EGYÉNI VAGY KOLLEKTÍV CSELEKVÉS Tokaj-Hegyalján az elmúlt 150 év gazdasági, társadalmi változásai során meghatározó szerephez jutottak a szövetkezetek. Célkitűzéseik szerint a termelés, fogyasztás, értékesítés sokszereplős területeit törekedtek összefogni, és képviselni a tagok azonos egyéni érdekeit. A rendszerváltást követően új tendenciák jelentek meg a gazdaság újrastrukturálásában. A termelők számára az egyik legnagyobb változást a függetlenség érzése jelentette. Lehetővé vált a szőlőtermesztés és borkészítés szövetkezeti együttműködés nélkül, nemcsak háztáji, vagy a borkombinát tulajdonában levő üzemek birtokain, hanem nagyobb, saját tulajdonban vagy kezelésben álló ültetvényeken. A gazdáknak lehetőségük nyílt arra, amire ötven éve nem volt alkalmuk: szuverén gazdaságokat hozni létre. A szövetkezetekből kilépő tagokat a saját tulajdon birtoklásának tudata motiválta. A kisüzemek egy része miközben nagy felvásárlók számára értékesítette a megtermelt szőlőt, igyekezett a piaci lehetőségek feltérképezésével önálló gazdaságot, magánborászatot kiépíteni, kilépve az őstermelői körből. A társadalmi és gazdasági szinten egyaránt jelentős változásokat hozó évek ugyanakkor számos nehézséggel is jártak. A vállalati és szövetkezeti leépítésekkel párhuzamosan megnőtt a munkanélküli réteg, amely főleg egyes vidéki régiókban a 30%-ot is elérte (Harcsa—KovÁCH 1996, 105). A termelők egy része számára a súlyos munkanélküliséggel terhelt helyzetből a mezőgazdasági termelésben való önfoglalkoztatás jelentette a kiutat. A privatizáció során visszakapott illetve a már meglevő családi földterületen önálló gazdasági tevékenységbe kezdtek (1. interjú). Az önálló vállalkozást indító borászok a nagybirtokoktól és felvásárlóktól elszakadva kiszélesítették működési körüket. Ma már a szőlőültetvényeken megtermelt szőlő egyéni feldolgozására törekednek. A bort saját, újonnan kiépített vagy kibővített pincékben tárolják, és maguk keresik meg az értékesítési csatornákat. E folyamatnak már 1989—90 körül tapasztalhatók voltak az előjelei, az újabb tárolóhelyek kialakításának igényében. Tarcalon ennek eredményeként épült ki a Bodrogkeresztúrra vezető utat jobbról szegélyező löszfal mentén, a korábban a borkombinát tulajdonában levő területen egy új pincesor. Az 1990-es évek elején indult meg az új pincék kiépítése, s mostanra 15-16 új pince sorakozik egymás mellett. Gazdasági cselekvésük gyökerei a szocialista időszak második gazdasághoz nyúlnak vissza. Mai jelenlétük az abból kinövő magánkezdeményezés mértékét mutatja. A folyamatban azonban nemcsak kényszervállalkozási törekvés látható. Sokkal inkább egy, a szocializmus idején megszakadt, vagy látensen tovább élő folyamat felerősödése ismerhető fel, amely a szakszövetkezetekkel lényegében fenn tudott maradni, majd az 1970-es évektől enyhülő politikai vezetés időszakától erősödésre is lehetősége nyílt. A vállalkozásba kezdő réteg azonban csak töredéke a rendszerváltást követően szőlőültetvényhez jutott családoknak. Jelentős részüknél a szőlőtermesztés továbbra is második gazdaság maradt. Ezen társadalmi csoport esetében mutatkozik meg leginkább a közös érdek, a nagy felvásárlókkal szemben a szőlő- és borértékesítés során közös képviselet felállításában. Gazdasági mentalitásukat ugyanakkor egyfajta passzivitás jellemezte. Szabó Piroska Nagyrákoson a mezőgazdasági termelők rendszerváltás utáni gazdasági attitűdjeit vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bár a rendszerváltás pozitív várakozással töltötte el a kisvállalkozók vagy az ebbe belevágni szándékozók nagy részét, sok gazda viselkedésében — akik saját maguk vagy szüleik mind a három, vagy legalább két gazdasági változás21 idején már rendelkeztek földdel — a bekövetkező drasztikus események hatására gazdasági cselekvéseikben sokkal 21 Ezek az 1945 utáni földosztás, a 1960-as évek szövetkezetesítései, valamint az 1990 utáni rendszerváltást követő események, amelyek az emberek életére jelentős hatással voltak (Laki—Szalai 2004,17).
