Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Történettudomány - Kádár Tamás: Egy megkésett tartományuraság-építési kísérlet a XIV. század eleji Magyarországon: Petenye fia Péter pályája
102 Kádár Tamás — keltét igen nagy valószínűség szerint 1312 második fele, vagy még inkább 1313 júniusa és 1316 ősze közé helyezhetjük. A levélben szereplő személyek egyfelől ugyanis a Baksa nemzetség tagjaival, illetve Lőrinc fia Róbert Szolnok megyei birtokossal azonosíthatóak, akikre 1290—1329 között vannak adataink, másfelől Péter zempléni és ungi ispáni tisztségviselése csupán a mondott időszakban — mikor is nem ismert a két megye ispánjának kiléte — képzelhető el (Engel 1988,103, 61. jegyz.; Engel 1996, 219, 241). Engel által vélelmezett comesi tisztségei közül a regéci ispánság úgyszólván biztosan kizárható. A király 1316. december 15-én kelt oklevele említi, hogy egy abaúji birtokperben Druget Fülöp szepesi ispán regéci Péter ispánnal (comes Petrus de Kegach) együtt békebíráskodott.15 A szóban forgó Pétert meglehetős bizonyossággal csakugyan vele azonosíthatjuk, tekintve, hogy Fülöp egy — évszám nélkül kiadott, de nagy valószínűség szerint — 1317. március 20-ára datálható levelében a király iránti hűségük megingásának gyanújába keveredett és korábban kétségtelenül barátai közé tartozott Simon (más néven Baksa) nemzetségbeli nemeseket már a Regéc vára elleni mielőbbi támadásra szólítja fel, ami az alább bemutatott eseményekkel összefüggésbe állítva, ha nem is maradéktalanul, de legalábbis javarészt eloszlatja ezzel kapcsolatos esetleges kételyeinket (Engel 1988, 116, 125. jegyz.).16 A „de Kegach” jelző azonban — mint az nyilvánvaló - nem ispánságára, hanem személyére vonatkozik, annál is inkább, mert Regéc megye, regéci várispánság, vagy kerület nem létezett.17 Vitán felül áll ugyanakkor, hogy I. Károly és a királyi hatalom megszilárdításán munkálkodó elit legkésőbb 1312 eleje óta legértékesebb zempléni híveként tekintett rá, aki az országrész igazgatásának újjászervezése után alighanem komoly, akár országos tisztségekre is számíthatott. 1316 utolsó heteiben azonban Péter az uralkodó iránti lojalitásában döntő, és mint a későbbi események mutatják, végzetes fordulat történt. A király 1317. január 2-án kelt okleveléből arról értesülünk, hogy Borsa nemzetségbeli Kopaszhoz csatlakozva „letért a hűség útjáról”, a király híveinek — elsősorban Ákos nembeli Mihály fia Mikes sárosi ispánnak, a főúr szerviensei megölésével és bebörtönzésével — sok kárt okozott, Károly és támogatói ellenében egy külországbeli fejedelem segítségét kérte, miért is az büntetésül Sztracsina, 15 I. Károly 1316. dec. 15-i oklevele: АО IV. 368. sz. 16 АО IV. 425. sz. Az azonosítás helyességét Engel mellett Zsoldos Attila is elfogadta nemrég közölt munkáiban (Zsoldos 2011, 56, 63. jegyz.; Zsoldos 2017/a, 38-39). 17 I. Károly király 1316. dec. 15-én kelt oklevele: АО IV. 368. sz. Kékmező, Nagydomása, Kisdomása és Gereginye nevű zempléni birtokait elvette tőle, és Mikesnek adományozta.18 Egy másik, sajnos csak XIX. századi regeszta formájában fennmaradt, az újkori kivonat szerint 1317- ben kelt királyi privilégium sokkal súlyosabb, egyenesen megdöbbentő vádakkal illeti; azt állítván, hogy amikor a király Patak közelében betegen feküdt, Péter meg akarta azt ölni, majd pedig, midőn Temesvárott tartózkodott, uralkodóját felbérelt orgyilkos által próbálta meg likvidáltatni.19 Petrovics István egy igen alapos tanulmány keretében foglalkozott az izgalmas eseményekkel, amelyek eladdig kutatásunkban semmifajta figyelmet nem kaptak. Feltételezése szerint az első, Péter által végrehajtott merénylet 1316 decemberében történt, majd nem sokkal ezt követően, 1317 folyamán került sor — a király Temes menti székhelyén — a bérgyilkos likvidálási kísérletére. I. Lajos egy 1355 márciusában kiadott, későbbi átiratban fennmaradt oklevele alapján a kutató feltételezi továbbá, hogy a merényletet bizonyos István fia Miklós és Fülöp, Csanád vármegyei nemesek követték el, akik nyíllal akartak végezni a királlyal, de vélhetően még idejében lelepleződtek (FraknÓi 1899, 136-138; Petrovics 2000, 432). E helyt kell röviden kitérnünk forrásunk egy rendkívül fontos információjának tárgyalására, amelyet Petrovics — alább kifejtendő meglátásunk szerint valószínűleg helytelenül — úgy értelmezett, hogy Pétert, miután sikertelen merénylete révén árulására fény derült, azaz, mint а XIX. századi tartalmi kivonat fogalmaz; „minden világossá vált”, a király elfogta. Az uralkodó élete elleni első támadás vélelmezett időpontjának helytállóságát azonban rendkívül erősen megkérdőjelezi a már említett 1316. december 15-i oklevelünk, amely szerint Péter akkor még (esetleg újfent?) bizonyosan a király hűségén volt, az ugyanis, Druget Fülöp szepesi várnaggyal hozott döntését helybenhagyván, egyetlen szóval sem említi, hogy az időközben a lázadókhoz csatlakozott, vagy aljas módon az életére tört volna (Petrovics 2000, 431). Ráadásul az — egyébként eredetiben ránk maradt — oklevelet, mint láttuk, maga I. Károly adta közre, nem lehet szó tehát arról, hogy egy félreeső helyen működő, s így talán a minapi eseményekről csak megkésve értesülő, tájékozatlanabb hiteleshely olyan okiratot bocsátott volna ki, amelyben semmi sem utal a zempléni főúr időközben bekövetkezett felségárulására. 18 АО IV. 385. sz. Sztracsina ma Szorocsány: Strocin, Kékmező valószínűleg a mai Kükemező; Kuková, Nagydomása: Vel’ká Domasa, Kisdomása: Malá Domasa, Gereginye ma Göröginye: Ohradzany, valamennyi település Szlovákiában, az Eperjesi kerületben található. 19 АО IV. 676. sz.
