Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 55. (Miskolc, 2016)
Régészet - Csengeri Piroska: A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2014-ben
182 Csengeri Piroska több korszakban megtelepedtek. E megtelepedéseket jelentős paticssűrűsödések is igazolják. DNy-i végén egy tanyahely recens téglái és törmeléke mutatható ki. A lelőhely teljes környezetét megvizsgáltuk extenzív terepbejárással, de a növényzeti fedettség nem tette lehetővé az eredményes felszíni leletgyűjtést. Munkatársak: Tobias Kienlin, Honti Szabolcs, Horváth Antónia és a Miskolci Egyetem hallgatói P. Fischl Klára Tiszakeszi-Bálinthát-Ujtemető (azonosító: 87217) kora és középső bronzkor A lelőhelyen a BORBAS (Borsod Plain Bronze Age Settlements) projekt keretében végeztünk kutatást 2014. március 19. és március 29. között. A lelőhely a tiszakeszi temetőben, illetve az attól K-re fekvő területen elhelyezkedő, összetett szerkezetű bronzkori település (Kalicz Nándor: Die Frühbronzezeit in Nordostungarn. Budapest, 1968. 118). A területen Tompa Ferenc ásatott 1936-ban. A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adattárának 6.T.I. szám alatti dokumentumában, Tompa F. kéziratos naplójában az ekkor nyitott szelvény nyugati metszetfalának rajza látható, mely alapján a település központi magjának rétegvastagsága 170 cm. A lelőhely központi része, maga a teli a temető kerítésén belül fekszik, nagy része szántó. A tőle D-re levő külső településrész szintén szántó. A teli északi fele, az árok északi és nyugati része, valamint a központi résztől Ny-ra levő külső településrész sírokkal fedett, illetve a terepbejárási munkák kezdetéig gyepes terület volt, korábbi sírkövekkel. A régészeti munkákkal párhuzamosan a már szántott sávtól Ny-ra, a temetői betonút nyugati oldalán (az EOV térképen zöld alapon keresztekkel jelölt területen) ismét felszántottak egy területrészt, ahol gyéren jelentkezett régészeti leletanyag. A temető kerítésétől K-re, a földút keleti oldalán, az egykori vízmeder magaspartjáig a teljes szántott területen folytatódott a külső település. Szisztematikus felszíni gyűjtést 0,7 ha területen folytattunk két egységben. A temető területén a telit is érintő szántásban 150x20 m-en, a kerítésen kívül pedig erre a sávra merőlegesen, 200x20 m-en szedtük fel a régészeti leletanyagot. A terület orto- és ferdetengelyű fotózása (Pazirik Kft.) során készült felvételek térinformatikai feldolgozásának eredményeként a jelenleg is használt temető miatt a terepen csak részben azonosítható településszerkezet jól érzékelhetővé vált. A központi teli körül teljes ívében követhető az árok, és annak külső ívén az intenzív külső telep. Munkatársak: Tobias L. Kienlin, Pusztai Tamás, a Kölni Egyetem és a Miskolci Egyetem hallgatói P. Fischl Klára Tiszakeszi-Jaj-halont (Százdi-sziget) (azonosító: 16963) bronzkor, Árpád-kor, középkor Az őskori település és a bencés apátság helyén a „Kunhalmok és földvárak rehabilitációja a BNPI Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területein” projekt (KEOP-3.1.2./2F/09-11-2013-0041), 10. alprojekt keretében végeztünk kutatásokat 2014 novemberében. A kutatási területen volt Magyarország második legrégebbi, magánalapítású bencés apátsága, a Százdi apátság. Az egykori Százdi apátságot 1067-ben Aba nemzetségbeli Péter alapította, és Szűz Mária tiszteletére szentelték fel. A kutatási terület a Tisza egykori ágai által körülvett sziget, aminek a nyugati oldalán egy magasabb és egy alacsonyabb, E—D-i irányú dombsor fut. A sziget nyugati szélén található a legmagasabb pontja, 95,8 mBf magasságon, ami közepes vízállás esetén 8 m-rel magasodik a Tisza folyó vízszintje fölé. Az extenzív terepbejárás során meghatároztuk a bencés apátság helyét, valamint az apátságtól D-re, 150 m távolságban, egy különálló dombon egy másik épület helyét. Az apátságtól D-re húzódó, folyamatosan csökkenő magasságú dombokon nagyon kevés 11—13. századi kerámiatöredéket találtunk. A szisztematikus felszíni leletgyűjtés és a geofizikai felmérés az extenzív terepbejárás során meghatározott apátságépület területére kijelölt 2 ha kiterjedésű négyzetekben történt. Az apátsági templom elhelyezkedését és kiterjedését a felszínre került vörös bogácsi kő, szürke riolittufa, valamint téglatöredékek alapján pontosan meghatároztuk. A kutatás ugyan valószínűsítette, hogy az apátság a 13. században elpusztult (a lelőhelyen korábban K. Végh Katalin végzett ásatást 1965-ben), a fémkeresős vizsgálatok alapján azonban a területet még a 16. században is lakták. Munkatársak: Horváth Antónia, Kertész Gabriella Nikoletta, Bácskái István, Honti Szabolcs Pusztai Famás
