Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 55. (Miskolc, 2016)
Régészet - B. Hellerbrandt Magdolna: A Gáva-kultúra települése Köröm-Kápolna-dombon
14 B. Hellebrandt Magdolna 2014. április 22—26. között a területen leletmentő ásatást végzett Gallina Zsolt a HÓM felkérésére, melyet a múzeum részéről Horváth Antónia felügyelt.4 A munkát a szennyvíztelep fejlesztési projekt építési munkálatai tették szükségessé a domb ENy-i részén. 69 régészeti jelenséget, azaz stratigráfiai egységet tártak fel, melyek közül 39 késő bronzkori gödör volt leletekkel, 23 lelet nélküli gödörnek bizonyult (ezek között újra feltártak is voltak), és 7 középkori sír került elő.5 A DOMB, MINT ERŐDÍTMÉNY Az 1996-os ásatáskor a Vízmű 1. épületének alapozásánál az oldalfalban láttunk egy gödörmetszetet, melynek sötét, fekete kitöltése szinte folytatódott a ledózerolt felszínen (3. kép). Ezt a pusztulási réteget a feltárás folyamán több helyen megfigyelhettük, így például a 13. obj. (9. kép 1—2) és a 20. obj., házak (13. kép 3) rábontásainál, az oldalfalban. A pusztulási réteg alatt mutatkoztak az objektumok foltjai. Kérdés, hogy került az elpusztult településre a mintegy 100 cm vastag, kevés leletanyagot tartalmazó föld. Ez ásatástechnikai szempontból is megoldandó feladat. Tudjuk, hogy a Kápolna-dombon egy időben szőlőt műveltek. A rigolírozás alkalmával átlag 120 cm mélyen átforgatták a talajt, így kerülhettek a felszínre a leletek. Miután megkaptam a vízügyi térképet, melyen feltüntették a dombon létesítendő épületeket, s melyre a későbbiekben a régészeti objektumokat is berajzolhattam, feltűnt a domb alakja (4. kép), mely nyugat felé szűkült, s lejtett a végén. Segítségemre volt az 50 000-es térkép (/. kép 1), ahol jól látható, hogy a dombot omega alakú sánc övezi, és a felszíne az omega nyitott részéhez lejt. A gépi földműveléssel ezeket a föld védműveket mára szinte teljesen elplanírozták, bár a DK-i részen még érzékelhető egy sáncvonulat maradványa a szántásban (5. kép 3). Ma az egész dombot egy zöld, füves sáv fogja körül (5. kép 1—3). Ez az egykori vizesárok, mely kissé mélyebben van, mint a mellette levő szántott terület, azaz a sánc maradványa. A sáncot a Sajó is rombolta az eltelt háromezer évben, hiszen ismert adat, 4 HÓM RégAd: 5780—15. Lelőhely azonosító: 16022. 5 A feltárt terület térképét az 1996-ban és 2014-ben is kibontott 70. objektum és az északi irány figyelembe vételével Sáfrány Andrásnéval rátettük az 1996-os összesítő térképre (4. kép). Csak azokat az objektumokat vettem fel a térképre, melyek 2014-ben kerültek először feltárásra. hogy közepes vízállásnál a folyó vízhozama 63,1 m3 másodpercenként, de évszázadonként kétszer 710 m3 /secundum (FRISNYÁK 2000, 11). Köröm-Kápolna-domb jelenleg mintegy 5 m magas, de még 1 m-t laposan lejt a szántóföldig, illetve az ártérig. Körülbelül 1 m-t dózeroltak le a tetejéből, így összevetve a térképeken látható tengerszint feletti magasság adatokkal, eredetileg 6,5—7 m magas lehetett a Sajó árterében. A Sajó az idők folyamán változtatta medrét. 1784-ben készült az I. katonai térkép,6 ezen láthatjuk, hogy a Sajó közvetlenül Muhi község alatt folyt. A Sajóból fokok és erek ágaztak ki, ezek vezették le természetes módon a felesleges vízmennyiséget az ártérre (FRISNYÁK 2000,11). Feltűnt ugyanakkor egy folyómeder, mely a Sajóból indult ki, az egykori Muhi- tól kissé északra (6. kép), a folyó bal partján, a főágra csaknem merőlegesen, s hullámtörő kis kanyarokkal tartott kelet felé. Az ártér közepe táján kétfelé ágazott, mindkét ág átszelte az árteret, de az északi ág Köröm déli része, a magas part alatt folyt tovább, a déli ág a Kápolna-domb előtt közelítette meg az északi ágat, közrevették a dombot, majd DK-i irányba fordulva belevesztek a mocsárba. Ez a folyóágy, tekintve a hirtelen, szinte derékszögű kiágazást, minden bizonnyal mesterséges; pontosan bevezette a vizet a Kápolna-domb omega alakú sáncának árkába, mely nyugat felé nyitott (/. kép 1). A két folyóág közti területen a Gáva-kultúra idején tarthattak állatokat, legeltethettek, mint részben természetes karámban. Az összesítő térkép (4. kép) tanúsága szerint a domb egészét lakták, hiszen a nyugati szélen a 85., északabbra a 69—70., 12—Ti. és 15—11. objektumokat tudtuk csak feltárni. Északon az 1. objektum, ÉK-en a 45—52., majd délebbre a 71., 74. és 84. objektumokat bontottuk ki a széleken. A nyugati szélen voltak a felhagyott házak, a 40., 22a és 70. objektumok. így azt a véleményt alakítottuk ki, hogy a telep életének egy nehéz időszakában a domb tetejét körben megerősítették sánccal, esetleg vesszőből font, agyaggal tapasztott paticsfallal, melynek tetejére fából paliszádot emelhettek, ahogy azt a Maros menti Teleac esetében rekonstruálták (VASILIEV— ALDEA-CIUGUDEAN 1991, 30. kép 13; 33. kép 10). A telep pusztulása után ez a felső, erődített, nagyrészt agyagból készült fal részben beomlott a vizesárokba, részben a vár belsejébe mosódott. Később, amikor a dombon megkezdődött a földművelés, a megmaradt falrészleteket a felszínen elegyengethették, így gyakorlatilag az őskori telepen teríthették szét a steril földet, s 6 Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtár, hivatkozási szám: XXII-15.
