Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Mikita Gábor: Átdíszletezések. A magyar színházak államosítása
480 Mikita Gábor 7. kép. Dunajevszkij: Szabad szél. A Miskolci Nemzeti Színház előadása, 1950. Középen Horváth Pál, Bicskey Károly és Agárdi Gábor. Fig. 7. Dunayevskiy: Free Wind. The performance of the National Theatre ofMiskolc in 1950. Pál Horváth, Károly Pics key and Gábor Agárdi are in the middle. színházi ellátásának érdekében duplájára emelték a kötelező tájolás számát — társulatonként 200 előadást kellett tartani vidéken. Ennek teljesíthetősége érdekében növelték a színházak színészlétszámát. A tájolás megszervezése ugyancsak rendkívüli minőségi ugrást hozott a vidék kulturális életében. A korábbi daltársulatok szegényes előadásai után most már a vidéki társulatok vitték el a kisebb településekre produkcióikat, igaz a körülményekhez igazítva sokszor „csonkolt”, egyszerűsített formában. A tájelőadások naplójában olvasható bejegyzésekből is kiderül, hogy a művészeket általában rendkívül méltatlan körülmények fogadták, s a megfelelő műszaki feltételek nélküli kis színpadra adaptált előadások sem hozhatták az anyaszínházi minőséget, ám a művészi színvonal mesze meghaladta a korábbi vándor együttesek nívóját. A színházak gazdasági helyzetéről szóló jelentés a színházak állami tulajdonba vételét nemcsak „művészetpolitikai”, de gazdasági szempontból is eredményt hozó fordulatként értékelte. A költségvetés kereteit sikerült betartani, az előirányzott hiányt a bevételek túlteljesítésével illetve megtakarításokkal 988 700 Ft- tal csökkentették. A vidéki színházaknál 1 223 300 Ft megtakarítás mutatkozott. A megtakarításból a következő évadban két új vidéki színházat indítottak be Békéscsabán és Kecskeméten (NYÁRY 1953, 2—5). Ennek ellenére a pénzügyminisztérium az 1950/1951-es évadban módosította a költségvetési rendszert a többi költségvetési intézményhez igazítva, majd a 270/13/1951. sz. határozat új pénzgazdálkodási rendszer kidolgozását rendelte el. 8. kép. Shakespeare: Hamlet, dán királyfi. A Miskolci Nemzeti Színház előadása, 1953. A címszerepben Bozóky István. Fig. 8. The Tragedy of Hamlet, Prince of Denmark. The performance of the National Theatre of Miskolc in 1953. Starring: István Bozóky. A színésztársadalom a politikai elvárásoktól függetlenül örömmel fogadta az államosítást, hiszen közalkalmazotti státuszba kerülve megszűnt korábbi társadalmi-anyagi létbizonytalansága, kiszolgáltatottsága. Feszültséget ugyan okozott a fővárosi és a vidéki színészek közti fizetés különbsége: az átlagbér a fővárosi 1200 forinttal szemben vidéken az 1000 forintot közelítette meg, s különbséget növelte a pesti művészek rádiós, filmes szerepléseinek plusz jövedelme illetve a vidékiek utazási és albérleti kiadásai. E különbség csökkentése érdekében már az első államosított évad után döntöttek a vidéki színészek fizetésének emeléséről, a kimagasló teljesítmények magasabb díjazásáról. Mindenképpen nagy könnyebbséget jelentett a művészek számára a jelmezelőállítás kötelmének megszűnte: a magánigazgatóknál a szerepekhez szükséges jelmezeket a színésznek kellett saját gázsijából előteremtenie. Többségük több évtized után is pályája sorsfordító eseményének vallotta állami státuszba kerülésüket. A következő évtizedek azt bizonyították, hogy az új kulturális elvek alapján megszervezett, biztos gazdasági háttérrel működő színházi struktúra egésze is tartós alapokra került — egyszerre jelentett ez biztonságot, stabilitást, de ugyanakkor idővel kétségtelenül megmerevedést is. A realista színjátszás alapjain mozgó középszer uralkodóvá válása azonban nemcsak a színházi és politikai rendszerrel magyarázható. Hiszen számtalan életmű bizonyítja, hogy a struktúra nemcsak konzerválta a veszélytelen, semmitmondó üzemszerűséget, de lehetőséget teremtett olyan kísérletekre, mint Major Tamás „brechti forradalma” vagy Kazimir Károly epikus irodalmi színháza —, amelyek a régi színházi
