Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Közlemények - Kowalak Andrzej: A Diósgyőr-vasgyári Turán Egyesület (1923–1944)
A Diósgyör-vasgyári Túrán Egyesület (1923—1944) 577 a kard, hanem a kultúra tarthatja meg, és teheti ismét naggyá” (RÁNKI 1976, 853—868). Magyarországon az ehhez szükséges anyagi tényezők nem voltak kedvezők és bármilyen, a kultúrával kapcsolatos tevékenység nagy erőfeszítésbe került. Az újjászületés biztosítéka a keresztény nemzeti eszme lett, mely a művelődéssel és decentralizációval, azaz a vidéki kulturális központok kiépítésével, egyetemek létesítésével, folyóiratok alapításával együtt azt a célt szolgálta, hogy Budapest mellett a nemzeti kultúrának erős vidéki fellegvárai képződhessenek. A kultúrfölény koncepció szorosan összefüggött a Turán-eszmével, melynek kibontakozásához a 19. század második felében a német nyelvész, oxfordi tanár, Max Müller adta meg a lendületet. Nyelvi szempontból a nem sémi, és nem indoeurópai nyelvcsoportba tartozó, Eurázsiában használt nyelveket turániaknak nevezte el. (A finnugor, török, mongol, mandzsu-tunguz népek nyelvét, de a kínai és japán nyelvet is!) Ennek következményeként 1910-ben megalakult Magyarországon a Turáni Társaság, melynek hivatalos lapja, a „Túrán” hasábjain így írt Teleki Pál: „Keletre magyar! Nemzeti, tudományos és gazdasági téren keletre! Tudományos alapot, alapos ismereteket a gazdasági előnyomulásnak, gazdasági célokat, de segítséget is a tudománynak. [...] Az egységes cél a rokon turáni népek tanulmányozása, összeköttetés létesítése ezekkel a nemzetekkel, vezérszerep a magyarnak a turáni népcsaládban tudományos és gazdasági téren” (TELEKI 1913, 3). Az I. világháború traumái után, 1920-ban megalakult Magyarországi Túrán Szövetség alapszabályának 5—6. §-ban a következőképpen rögzíti célkitűzéseit: „Fajiságunk tudatának kifejlesztésével a magyarság erkölcsi és anyagi alapjának megerősítése, a rokon turáni népekkel a művelődés és gazdaság terén kapcsolat megteremtése. [...] Kizár minden politikát, de a társadalmi agitáció, az irodalom, a művészet és tudomány eszközét felhasználja” (TÚRMEZEI 1938). Cholnoky Jenő, a Magyarországi Túrán Szövetség egyik vezető tagja, úgy fogalmazott, hogy a magyar: turáni eredetű, művelt lelkű nép, s ezért büszke lehet arra, hogy nem egy meghatározatlan, valahonnan származó néptöredék, hanem van dicsőséges múltja, s a történelemről, hazaszeretetről ősi nyelven regél. Cholnoky hangoztatja, hogy a magyarok turániak, és ezért közösen, más turáni népekkel szövetkezve, újra kellene felépíteni Szent István, Szent László, Nagy Lajos, Mátyás király békés és boldog birodalmát (CHOLNOKY 1922). Érdemes ezen a helyen megemlíteni, hogy mind Teleki Pál (1913 előtt), mind Cholnoky Jenő (még 1917- ben) a Turánt, mint földrajzi fogalmat kezelték. A szó az ismert perzsa költő, Firdauszi eposzában, a Királyok könyvében az Irántól északra fekvő szomszédos területeket jelentette (SZENDREI 2008; 2010). Mindezek alapján, a háború utáni zavaros időkben, a megemlített Turán-fogalom többféle jelentést testesített meg, melyből az 1923-ban megalakult Diósgyör-vasgyári Túrán Egyesület tevékenysége alapjául a kultúrhivatást, a keleti, ősi, megtisztulást hozó források utáni sóvárgást és az irredentát fogadta el. A Trianon utáni Borsod vármegye több városában és településén, köztük Diósgyőr-vasgyárban is vegetált a kulturális élet. Kimerült ez a Jószerencse Dal- és Önképzőkör, illetve Tiszti Dalegylet egyes fellépéseiben, és ezt a válsághelyzetet csak súlyosbította az embereknek a művészet és irodalom iránti közömbössége. A kormány által kidolgozott decentralizációs és kultúrpolitikai program éppen ezért nyújtott lehetőséget a vidéki társadalmi élet teljes átszervezésére és előmozdítására. A Magyar Jövő (társadalmi és politikai napilap), a Reggeli Hírlap (politikai napilap), később pedig a Nagydiósgyőr (közgazdasági és társadalmi, majd 1932. júniustól politikai hetilap) hasábjain megjelent cikkekből, továbbá Porkoláb László és Kováts György Tanulmányok Diósgyőr Történetébe^ című sorozat keretében kiadott könyveiből az derül ki, hogy az irodalmi és művészeti életet, színi kultúrát magába szívta az egyesületi élet (KOVÁTS 2002, PORKOLÁB 2006). 1923-ban huszonkét különféle egyesületet, kört, társaságot tartottak számon. Ide tartoztak pl.: a Tisztviselők Dalegylete, a „Jószerencse” Dal- és Önképzőkör, az Ifjúsági Egyesület, az Alkalmazottak Olvasóköre, a Diósgyőri Atlétikai Club, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, a Diósgyör-vasgyári Testgyakorlók Köre, az Ébredő Magyarok Egyesülete és többek között a Diósgyör-vasgyári Túrán Egyesület is. 1923. május 4-én a vasgyári kaszinó nagytermében megtartották a Diósgyör-vasgyári Túrán Egyesület alapító közgyűlését, melyre a rendőrhatóságoktól az engedélyt Szita Gyula, római katolikus lelkész kérte. Jelen volt 41 fő, akik nyilvántartásba kerültek, mint alapító tagok. Az egyesület céljául a hazafias eszme ébren tartását és annak ápolását, valamint a nemzeti irodalom terjesztését és a közművelődés előmozdítását tűzte ki. Az erre szolgáló eszközöket az egyesület a matinék, irodalmi ünnepélyek és estélyek, műkedvelői előadások rendezésében, irodalmi és művészeti pályadíjak kitűzésében látta. Vagyona elsődlegesen a tagsági díjakból, a rendezvények szervezéséből, valamint adományokból keletkezett. Az egyesület hivatalos jelvénye repülő turulmadarat ábrázolt, mely csőrében kardot, karmaiban pedig irattekercset tartott. Az egyesület neve körirat formában a turul körül jelent meg.
