Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Közlemények - Kowalak Andrzej: A Diósgyőr-vasgyári Turán Egyesület (1923–1944)
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LIV (2015), 575—583. A DIÓSGYŐR-VASGYÁRI TÚRÁN EGYESÜLET (1923-1944) Kowalak, Andrzej magyar filológus, Varsó (Warszawa, Lengyelország) Az I. világháborút követő magyarországi kultúrpolitika országszerte több egyesület létesítését kezdeményezte. Ezek azt a célt szolgálták, hogy a helyi közösségek számára eljuttassák a magyar öntudatot, hagyományokat, történelmet, zenét. Diósgyőrben 1923-ban huszonkét egyesületet tartottak számon, közöttük ott volt a Diósgyőr-vasgyári Túrán Egyesület is. Két évtizedes művészeti, történelmi, ismeretterjesztő munkásságát a helyi sajtón kívül a szomszédos, miskolci sajtó is figyelemmel kísérte. A II. világháború idején, s azt megelőző években a Diósgyőr-vasgyári Túrán Egyesület vezető szerepet játszott a helyi és a miskolci kulturális életben. A háború után, a jellege és a neve miatt, az egyesület megszűnt létezni. Nem lehetett róla írni, s így tevékenysége feledésbe merült. A Diósgyőr-vasgyári Túrán Egyesületet 41 fő alapította meg 1923-ban, ugyanabban az időben, amikor Miskolcon megalakult a Lévay József Közművelődési Egyesület. Munkásságukat tekintve hasonló politikai, gazdasági és társadalmi keretek között működtek, mégis a vasgyári egylet huszonegy éves munkásságáról alig található forrás. A II. világháború befejezésétől a rendszerváltásig eltelt majdnem fél évszázad feledésbe fojtotta a politikailag nem kívánatos és a turanizmus, az irredenta, a neonacionalizmus és a kultúrfölény zászlói alatt munkájukat végző kulturális egyesületeket, gyakorlatilag rendszerellenesnek minősítve azokat. A Túrán Egyesületről szóló első közlés 1989-ben jelent meg (KÁRPÁTI 1989, 64). A rendszerváltás után először 2002-ben nagyon rövid formában (KOVÁTS 2002, 134—135), majd 2007-ben újból megjelent egy hosszabb, egy oldal terjedelmű összefoglaló, mely az 1989-esnek majdnem a pontos idézete (DOBROSSY 2007, 418—420). Jelen közlemény a Diósgyőr-vasgyári Túrán Egyesület teljes és részletes történetét, munkásságát és a térségre gyakorolt befolyását feldolgozó tanulmánynak egy részlete, amely felvázolja és röviden bemutatja az egylet tevékenységét a kezdeteitől egészen a működésének utolsó mozzanatáig, azaz 1944 márciusig. Az I. világháború utáni évek kulturális hanyatlását többek között az ország gazdasági és politikai helyzete, a trianoni békekötést követő elkeseredettség, a haladás irányának bizonytalansága, továbbá az irodalmi élet széttagoltsága és iránytalansága okozta. „Az irodalom mindig tükrözi a nemzet lelkiállapotát, mely szorosan összefügg a politikai és gazdasági állapotokkal” (BENEDEK 1927, 737). Gróf Bethlen István kormánya új, konszolidációs programot dolgozott ki, melyben jelentős helyet kapott a kultúrpolitika és a decentralizáció. Az 1918/19-es forradalmak a fővárosból indultak ki, emiatt a bethleni konszolidációs program Budapesttel, mint „bűnös” várossal szemben a vidéket kívánta felkarolni. így szerette volna elkerülni azt a veszélyt, amelyet Egyed István egyetemi tanár a szervezetlen, elhanyagolt vidékben látott: az októberi forradalomnak a vidék képtelen volt ellenállni, s ezért egy kis — ebben az adott esetben kommunista — csoport végrehajthatta törekvéseit a nemzettől elfordult központi gépezet, mint készen álló eszköz felhasználásával (EGYED 1928). „A decentralizációt csakis megfeszített társadalmi, közművelődési, népjóléti munkával lehet előkészíteni” — írta Szekfű Gyula, a kor egyik vezető ideológusa és történésze (EGYED 1928,153). Ennek az volt a célja, hogy a vidék megszervezésével, a helyi kulturális központok kiépítésével, a nemzeti tudat ápolásával hárítsák el a forradalmak kirobbanásának veszélyét. A húszas évek kultúrpolitikai irányának kidolgozója és megvalósítója gróf Klebelsberg Kúnó volt. Az ő személyéhez, Bethlen kabinetjének vallás- és közoktatásügyi miniszteréhez fűződik a kultúrfölény koncepciója. Ennek értelmében a trianoni békekötés után a nemzetnevelési programban a magyar kultúrát és annak gyökereit alapos orvoslás alá kellett vetni, mert Klebelsberg szerint „a magyar hazát ma elsősorban nem
