Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)

Történettudomány - Mikita Gábor: Átdíszletezések. A magyar színházak államosítása

A tdíszletezések

481

rendszeren belül szinte elképzelhetetlenek, hosszabb ideig fenntarthatatlanok voltak. A gazdasági átalakítás olyan, korábban nem létező műhelymunkára adott lehetőséget, amely minőségi színjátszást biztosított. A korábbi szórakoztató színház a brechti „szórakoztatva nevelni” jelszavával a tartalmas művelődés tömegekre ható helyszíne lett.

FORRÁSOK

HÓM SZGY — Herman Ottó Múzeum, Thália-ház, Színháztörténeti gyűjtemény, Miskolc OSZMI — Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest

V.-150/1996. A Művész Színház gazdasági iratai. 54.602.40. A Magyar Színészek Szabad Szakszervezetének javaslata.

54.1261.244. A Madách Színház versenykihívása.

54. 1261.245. A Madách Színház jegyzőkönyve.

55.1381. A Színművészeti Bizottság javaslata.

56.2704.1. A Gazdasági Főtanács határozati javaslata.

56.2701.2. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelkezése.

56.2615.1. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendeletterve.

57.77.1. Az Országos Dramaturgiai Tanács beszámolója. 54.42.20. Hont Ferenc tervezete a Színművészeti Akadémia

újjászervezéséről.

57.83.1. Hont Ferenc évadnyitó beszéde a színiakadémián.

IRODALOM

BALOGH Sándor—IZSÁK Lajos

1977 Vártok és pártprogramok Magyarországon (1944—1948). Tankönyvkiadó, Budapest.

DANCS Istvánné (szerk.)

1990 A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium sginhägi iratai 1946—1949. Budapest.

KÁRPÁTI György

é. n. Agárdi. Budapest.

KATONA Ferenc (szerk.)

1976 A debreceni színészet története. Debrecen Megyei Városi Tanács VB Művelődésügyi Osztálya, Debrecen. NYÁRY László (összeállította)

1953 A színházgazdasági kérdései. Budapest.

SCENE SHIFTING

The nationalisation of Hungarian theatres

Keywords: Géza Földessy, Hungarian Communist Party, Free Trade Union of Hungarian Actors, Gyula Ortutay, Assoca- tion of Provincial Theatre Directors

Theatre life in Hungarian cities started anew in 1944-45, the same time when Soviet troops were pressing forward. The economic structure of the former institutions did not change.

In the post-war period theatres were taken into public ownership, which entailed making efforts to create an artistic repertoire. Two parallel processes could be seen: the preservation of former theatre structure and efforts to reconstruct the tradition of civil dramatic art. The economic situation of the country and the mandate of the cultural policy made it impossible for theatre owners to restore their former private status.

Aside from financial problems, there were other obstacles when it came to working out the programme policy. In order to increase income the expectations of the audience had to be satisfied, as well as the demands of the official cultural policy to merit state support and permissions. Although the idea of taking theatres into public ownership immediately emerged at the end of the war, financial difficulties delayed it until 1949.

The people’s democratic change aimed for the democratization of culture as well which meant winding up the cultural monopoly of privileged social classes. Accordingly on 19th July 1949, István Kossá Minister of Finance proposed that metropolitan theatres should be taken into state property, which was approved three days later. Provincial theatres also became state property in the same year, in September.

The favourable results of the very first season have shown that the change was well-deserved. The most historically radical changes were made in provincial theatres. Even though the occupation of theatres and the idea of tempting a new audience had political intentions behind it, it also contributed to the rising standard of programmes. Increasing audience numbers allowed for a higher number of performances.

The aspect of provincial theatres transformed in their entirety: 75-80% of the former, income oriented repertoire consisted of light operas and comedies. After reworking the programme policy, opportunities for valuable and colourful programmes presented themselves. At that time many plays from classical authors became defining performances.

The following decades proved that the whole structure got a stable foundation this way - meaning safety, stability but becoming rigid later on.

[Translated by the author and Csaba Medve]

Mikita, Gábor