Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Surányi Béla: A hazai növénytermesztési politika egy évszázada (1896–1989)
A hazai növénytermesztési politika egy évszázada (1896—1989) 439 monopólium volt, valamint a fűszerpaprikáét, kijelölve termesztési körzetét. A válság idején terjedt el a szerződéses termeltetés, amely jórészt a vetőmag-szaporítást jelentette. A szakigazgatásnak azonban a fentieken kívül kevés szerep jutott, beleértve a szálastakarmány növények termesztését, a tájtermesztés kialakítását, a búzatermesztés mérséklését. A gépesítés fejlesztése a háborús évek alatt vált időszerűvé, mert a hadviselés miatt megcsappant a munkaerő nagysága és az állam lépéseket tett ennek pótlására. A növényfajta-védelmi rendelet csak 1941-ben látott napvilágot (PATAKY 1970, 227) (2550/1941. M.E., 257.000/1941. F.M. sz.). A takarmányrépa vetőmag forgalom szabályozásáról külön rendelkeztek. Az 1930—1940-es évek fordulójától bővült a szakigazgatás szervezet a növénytermelési körzeti előadók beállításával (PATAKY 1970, 230). A növényegészségügyi közigazgatás (PATAKY 1970, 239—240) a római egyezményhez való csatlakozás —1936. évi XVIII. te. — előírásaihoz igazodó 24.000/1936. FM. sz. rendelet — növényegészségügynek nevezve — új alapokra helyezte a hazai növényvédelmet, amely új szervezeti formát is öltött. Az alapelv maradt: a növényi-, állati kártevők elleni védekezés a gazdálkodó feladata — ellentétben az állategészségüggyel —, csak mulasztás és elemi csapásszerű veszedelem esetén lépett közbe az állami szolgálat. 1932-ben megszületett a Növény- védelmi Kutató Intézet, amely Növényegészségügyi Intézetként működött a későbbiekben. A szántóföldi növénytermesztés terén jelentős lépés volt az 1937. évi XX. te. (PATAKY 1970, 224-225, GODA—PÁLFAI 1998) elfogadása, amely elsősorban a Tisza és a Hármas-Körösök vidékén kívánta bővíteni az öntözött terület nagyságát. A munkálatok az Országos Öntözésügyi Hivatal hatáskörébe tartoztak. Egyúttal Öntözésügyi Alapot is létesítettek. 1942-ben már 4.000 kát. holdon folyt rizstermesztés. 1945 után, amint GONDA Béla írja: „... 1949-ig a mezőgazdasági termelés szervezésével kapcsolatban jellemző, hogy a rengeteg kisüzem miatt nehéz a mezőgazdasági termelés irányítása” (GONDA 1970, 62). A meginduló hároméves terv fő célja az újjáépítés volt, de már föllelhetők a gazdasági élet átszervezésének az elemei, így pl. az első termelőszövetkezetek megszervezése, gépállomások létesítése, stb. A szakigazgatás legfontosabb feladata a termelés irányítása lett, a terveknek megfelelően (GONDA 1970, 64). A Földművelésügyi Minisztérium elsőbbséget élvezett, s az irányításba betársult a gazdajegyzői intézmény, majd 1949-ben a földművelésügyi igazgatóságok. Mindemellett 1945- ben már működtek a községi, a járási és a vármegyei termelési bizottságok. Az érdekképviseleti rendszert is átszervezték. A koalíciós évek szervezeti rendszerének az időszaka 1949-ben véglegesen lezárult. Az 1947. évi XI. te. — szövetkezeti törvény (GONDA 1970, 70—73) — alapján már 1947-ben mintegy hatezer szövetkezet — földműves-, tej-, halászati-, stb. — működött az országban. A mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek három típusa volt, létesítésükről kormányrendeletek intézkedtek. 1949-ben megalakult a Szövetkezetek Országos Szövetsége (SZÖVOSZ), mint a szövetkezeti mozgalom országos szerve. Tanácsok, bizottságok sora segítette az FM-t, egyrészt a termeléspolitika kialakításában, másrészt kivették részüket a szakigazgatásból. Szigorították a mező- és erdőgazdasági ingatlanok forgalmát (GONDA 1970, 77—78), és terítékre került a haszonbérietek ügye is, bevezetve az állami elő-haszonbérleti jog gyakorlatát. Az FM miniszter az állami vízügyi feladatokat az Országos Vízgazdálkodási Hivatal útján látta el (GONDA 1970, 79-80). Az 1948-ban kiadott 12.490/1948. Korm.sz. rendelet indította el az állami gazdaságok — közelebbről a mezőgazdasági nemzeti vállalatok — szervezését, amelyek alapvetően a mezőgazdasági termelés színvonalának emelése céljából születtek meg. A szántóföldi növénytermesztés terén országos szerepkört töltött be a Növénytermelési Hivatal (GONDA 1970, 84—87), amely a körzeti növénytermelési előadók révén érvényesítette az állami elvárásokat. Az agrárium helyi problémáinak megoldása a községi termelési bizottságokra hárult. A termelési miniszteri biztosi intézmény feladata volt a községi (városi), járási és megyei termelési bizottságok felügyelete, irányítása. A Növénynemesítő Bizottság véleményező és javaslattevő szerepet töltött be az FM miniszter felé. Egyes közfeladat ellátását a tárca a termelők társulásaira bízta. Az okszerű növénytermesztésről szóló 7.800/1946. M.E. rendelet (GONDA 1970, 87-88) az FM miniszter hatáskörébe utalta a műveléssel kapcsolatos kérdések megoldását, egyes növényfélék termesztésének korlátozását vagy kötelezővé tételét. A kötelező termelésű gazdasági növények közé tartozott pl. a napraforgó, stb., de ugyanúgy előírták a szántóföld megfelelő arányának szántását, gabonával történő bevetését is. A rendelet előírta a parlagon hagyott és elhanyagolt ingatlanok megművelését is (GONDA 1970, 89—91). A szerződéses termelés (GONDA 1970, 91-92) a cukorrépára, az ipari növényekre és a vetőmagvakra (borsó, zöldség, fűfélék) vonatkozott. A szerződéses termelés szabályozására a 3.990/1947. M.E. sz., majd a 8.090/1948. Korm. sz. rendelet vonatkozott. A kertészeti ágazatban hasonló
