Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Surányi Béla: A hazai növénytermesztési politika egy évszázada (1896–1989)
434 Surányi Béla be. A magyar búzatermesztés rangot vívott ki magának. A hibridkukorica hozamai is világszinten mozogtak. A leggyorsabban fejlődő ágazat a kertészeté volt az 1960-as években, jelentős állami támogatással. Összességében, ezen évtizedekhez kötődik a magyar mezőgazdaság történetének legdinamikusabb időszaka (ROMÁNY 1996, 520). 1968 után — az akkori politikai keretek között — piacgazdasági elemek „tarkították” a mező- gazdaság termeléspolitikáját. A szovjet mezőgazdaság „papírtervei és eredményeivel” szemben Magyarország valós termeléssel lepte meg a világot. ERDEI Ferenc és munkatársai írták 1966-ban: „A termelőszövetkezet olyan történelmileg kialakult sajátos gazdasági forma, amelyben igen bonyolultak a belső gazdasági folyamatok, érdekeltségi körök és kapcsolatok, de amely kifelé egységként, mégpedig vállalati egységként funkcionál. Ez nem az a „termelőszövetkezet”, amit korábban feltételeztünk — (vagyis a szovjet kolhoz) —, de az élet, a gazdasági és társadalmi fejlődés törvényei erre vezettek” (ROMÁNY 1996, 523). Mint a sajátos hazai agrárpolitika, a magyar agrármodell megteremtője, csak a gyakorlatban létezett, hivatalosan láthatatlan volt, amint ezt Kádár János megfogalmazta: „Mindenkinek megmutatjuk, de nem ajánljuk [...] Nekünk megfelel, tanulmányozni szabad. Nemzeti módszer, de nem a harmadik út” (ROMÁNY 1996, 524). Noha ez vaskos elfordulás volt a szovjet példától. Magyarország a mezőgazdaságával nyitott kaput a nyugati piacgazdaság felé\ ROMÁNY Pál az alábbi állandó elemeket sorolta az agrárpolitika új szakaszának ismérvei közé, amelyek hatással voltak a termeléspolitikára is, a korabeli politikai keretek között (ROMÁNY 1996, 525): — a két világháború közötti évtizedek nagyüzemi gazdálkodása — a világ fejlett részeinek mezőgazdasági kultúrája — a paraszti gazdálkodás hagyományai — az érdekeltség érvényesülése, benne a magyar népi mozgalom 20. század első felében kibontakozó törekvései — a hagyományos és korszerű termelés „összebé- kítése”, a termelési rendszerekkel egyetemben — a kistermelés beillesztése a szövetkezeti gazdálkodási rendszerbe — az ipari tevékenység törvényesítése — a szövetkezeti nagyüzemek önrendelkezésének, önigazgatásának elismerése A háztáji és a nagyüzem szoros kapcsolatából az utóbbi merített sokat, aminek révén a paraszti kreativitás szabad teret kapott. Sikerült átmenteni a paraszti gazdálkodás hagyományait, az általa képviselt értékrendet, s az összekötő elem a háztájiként művelt kisgazdaság volt. A hazai mezőgazdaság megújulásában meghatározó szerepet játszottak a termelési rendszerek (ROMÁNY 1996, 526—527), amelyek nemcsak mezőgazdasági szín- terűek voltak, hanem számos esetben ipari rendszerek keretében működtek. A magyar agrármodell különösen elfogadottá vált a szomszédos országok magyarlakta tájain. Egyúttal nem késett a nemzetközi elismerés sem. Az 1967-ben létrehozott MÉM (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium — Dimény Imre vezetésével) jelezte, hogy az élelmiszer-gazdaság — mint új fogalom — szerepe felértékelődött a hazai gazdasági életben (ROMÁNY 1996, 527—529). De a fejlődés nem volt töretlen, dogmatikus támadások hátráltatták a munkát. Az 1006/1976. III.10. Mth. rendelkezés szabályozta a háztáji gazdálkodást, és bővítette a termelés körét. A visszahúzó erők tevékenységének mérséklésére kedvező hatást gyakorolt a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának (TOT) megszületése. A hazai agrárium kiváló partnereként vált ismertté az Országos Tervhivatal, mint kormányzati szerv. A magyar agrármodell kiteljesedése elmaradt, főleg a politikai korlátok miatt, hiszen az egypárti államrendszer érintetlen maradt. Amint ROMÁNY Pál megjegyzi: „a magyar agrármodell [...] nem tudta megoldani azt a feszültséget [...] amely a jövedelmi különbségek növekedését kísérte a mezőgazdasági keresők között. Az alacsony színvonalú területek leszakadása folytatódott, a nagyüzemek egyharmada-egynegyede a csekély vagy a veszteséges zónában vesztegelt” (ROMÁNY 1996, 528, LŐKÖS 1985). A termelési szerkezet átalakítása korlátokba ütközött, hiszen fel kellett volna áldozni az ideológiai, politikai elveket a hatalom részéről. Az 1985. évi gödöllői agrárpolitikai fórumon fogalmazódott meg, hogy új agrárpolitikára van szükség, de már nem volt meg a politikai akarat. Elodázása beletorkollott a rendszerváltásba. Az 1980-as évek második felére a nagyüzemek egy nagy része már csak 2l gépesített szántóföldi növénytermesztés (valamint a szarvasmarha- és juhtenyésztés) terén kötődött valamelyest a régi formákhoz. A rendszerváltás óta viszont tart a már nem, még nem állapot egy európai uniós gazdasági rendszerben, az ország több mint két évtized óta nem találja a helyét — a mezőgazdaság terén — Európa közepéül A FÖLDREFORM MINT TERMELÉSPOLITIKAI KÉRDÉS „A birtokviszonyok a XVIII. század és a XIX. század első felében folytatott telepítések és birtok-adományozások következtében nagyjában kialakulván [...] Az 1848-as átalakulás ezen az állapoton úgyszólván semmit sem változtatott. A jobbágytelkek önálló kis-
