Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Surányi Béla: A hazai növénytermesztési politika egy évszázada (1896–1989)
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LIV (2015), 421—443. A HAZAI NÖVÉNYTERMESZTÉSI POLITIKA EGY ÉVSZÁZADA (1896-1989) Surányi Béla agrártörténész, Debrecen Absztrakt: Áttekintésünk nemzetközi keretbe ágyazva, vázlatosan foglalkozik egy évszázad magyarországi növénytermesztési politikájával, a meghatározó 19—20. századi szakírók és agrárpolitikusok műveinek tükrében. A tanulmány egyaránt számba veszi a hazai agrárium sikereit és a kudarcait, amelyek végigkísérték a magyar mezőgazdaságot, közelebbről a szántóföldi növénytermesztést. Kulcsszavak: gazdaságtörténet, agrártörténet, mezőgazdaság, növénytermesztés, állami irányítás KITEKINTÉS A mai értelemben vett agrárpolitika csak a 19. század második felében körvonalazódott a mezőgazdasági termelésben, s kiteljesedése a 20. századra esik. Már az ókorban foglalkoztak a termelés kérdéseivel, amire utalnak a korabeli adatok. A középkor folyamán kevés szó esik „agrárpolitikai elképzelésekről”, eltekintve Nagy Szent Gergely és Nagy Károly kapituláréitól vagy a korabeli jogkönyvektől. Az tájkor hajnalán, a tőkés gazdálkodás kibontakozásának nyugat-európai színterén, a nemzetállamok megszületésének korában, terítékre került a jobbágyvédelem, a mezőgazdasági hitel, az értékesítés, a szakoktatás, a mezőgazdasági termelés színvonalának javítása (CZETTLER 1946, 22). A fiziokratizmus jelentős lökést adott az agrárpolitika megjelenésének, hiszen ez az irányzat kizárólag a földművelést tekintette értékteremtőnek, ellentétben a merkantilizmussal, amely az iparra, a kereskedelemre és a városra helyezte a hangsúlyt. A 18. században bukkant föl Itáliában az „agricultura politica” BECCARIA, Cesare munkássága nyomán (MAGYAR 1994, 3. 429). Mint a milánói egyetem professzora „az agrárpolitikát a gazdaságpolitika vezető tudományának tekinti”. A fizi- okraták nagy hatással voltak a klasszikus közgazdaságtan képviselőire. Köztük említendő YOUNG, Arthur, aki a norfolki vetésforgó „atyjaként” vonult be az agrártörténet lapjaira. Eltekintve az Európában föllelhető közgazdasági irányzatok agrárpolitikai, termeléspolitikai nézeteitől, a 18. század végéig olyan kérdések kerültek napirendre, mint a gabonakereskedelem, a tiszta jövedelemre és nyershozadékra épülő mezőgazdasági termelés, a piac, a kereslet és kínálat ármeghatározó szerepe, a talaj termőképességének jelentősége. MALTHUS, Thomas, Robert (MAGYAR 2001. 12. 626) angol közgazdász az adó szerepével kapcsolatban írja: „a mai tervgazdasági irány előhírnöke, mert az állam, amely a közszolgáltatásokból keletkező tőkeerejét a termelés fokozására fordítja, azokat a magángazdaságokat is kényszeríti takarékosságra és tőkebefektetésre, amelyek saját jószántukból ilyen termelésfokozó befektetésektől tartózkodnának” (CZETTLER 1946, 26). THÜNEN, Johann, Heinrich „izolált állama” lerakta a tudományos üzemtan, becsléstan és könyvelés alapjait a mezőgazdasági termelésben (CZETTLER 1946,26). THAER, Albrecht alapművével köszöntött be a korszerű mezőgazdaság korszaka. Szorgalmazta az állam szerepvállalását a mezőgazdasági kutatásban és a szakemberképzésben (CZETTLER 1946, 27). LIEBIG, Justus talajérték elmélete döntő hatást fejtett ki az agrárpolitikában is, rámutatva a trágyázás, műtrágyázás fontos szerepére. Noha a természettudományi kutatást, annak eredményeit a közgazdaságtan elé helyezte, a talaj termőképességének a fenntartására való törekvés munkásságának legnagyobb eredménye (CZETTLER 1946, 28). LIST, Friedrich a mezőgazdasági védővámok szerepére, az ipar és a mezőgazdaság egymásra utaltságára mutatott rá (MAGYAR 2001,172). Az ún. német történeti iskola tagjai közül említendő RODBERTUS, Johann, Karol, aki a visszatérő gazdasági válságok okait vizsgálta (MAGYAR 2002, 534), továbbá az ún. járadékbirtok
