Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Bodnár Mónika: Adatok a miskolci németek történetéhez és kultúrájához, különös tekintettel a 18. századi evangélikus németekre
330 Bodnár Mónika is. Ugyanis az idegen, a városi, polgári divatot, ízlést kiszolgáló mesterek maguk is idegen náció képviselői voltak, s nemcsak azok, akiknek termékeiket eladták, készítették. A felsoroltak közül különös figyelmet érdemel a Joannes advena germanicuspreceptor (János jövevény német tanító) bejegyzés 1755-ből, mert ez arra utal, hogy ebben az időben az itt élő német telepesek gyermekeik mellé német tanítót fogadtak. Ebből arra lehet következtetni, hogy a 18. század közepe után nem sokkal a németek száma már jelentős lehetett. A felekezeti hovatartozásra a jelzett anyakönyvi példákban nincs utalás, ezért feltételezzük, hogy római katolikusok voltak, s ez a feltételezés a német tanítóra is vonatkozik. Az evangélikus családok is megszervezték gyermekeik oktatását, már azelőtt is, hogy megalakult volna Miskolcon az evangélikus egyház és annak iskolája. Az eperjesi (Presov, Szlovákia) iskolából fogadtak egy magántanítót Martsek György személyében, aki a latin nyelv alapjain kívül a magyar, német és tót nyelvet, a%_ olvasást, vallást, számtant és egyéb kisebb tárgyakat tanított (ZELENKA 1883, 5). A fentiek alapján megállapítható, hogy a 18. század közepén—második felében a Miskolcra betelepedett németek felekezetenként külön-külön igyekeztek gondoskodni gyermekeik oktatásáról. Ez nem meglepő abból a szempontból, hogy a korabeli alapfokú oktatásnak fontos részét képezte a hitoktatás, ami természetesen felekezethez kötött. Mégis figyelmet érdemel, mert utal a 18. századi miskolci németek számának nem csekély voltára és felekezeti többszínűségére. Faragó Tamás szerint a 18. század első felének legfontosabb etnikai szempontú változása a helyi társadalom foglalkozási szerkezetét átalakító kiegészítő bevándorlás volt, mely szlovák zsellérekkel és szolgákkal, német iparosokkal, valamint „görög” és zsidó kereskedőkkel gazdagította Miskolc lakosságát (FARAGÓ 2000, 155). Alapvetően egyetértve ezzel a megállapítással fontosnak tartom megjegyezni, hogy az anyakönyvi kutatások arra világítanak rá, hogy az iparosok között nagyon sok szlovák is volt. Ez persze nem befolyásolja azt a tényt, hogy az iparosok, a mesteremberek egy jelentős hányada tényleg német volt, a két nemzetiség aránya a kutatás jelen stádiumában nem megállapítható. Tény, hogy a legtöbb német Miskolc 18. századi társadalmában az iparosok között keresendő. De hogy nemcsak iparosok, de előkelő nemesek is voltak a betelepülők között, bizonyítják a nemesi összeírások. A szakirodalom állítása szerint a Melcper és a sankfalusi Steinicber család tagjai a 18. század első felében telepedtek meg Miskolcon (RÉMIÁS 2004, 71). A Melcger család tagjai már a 18. század első harmadában a város megbecsült polgárai voltak. Az 1728. évi országgyűlés borsodi követe májustól nyár utójáig Dőry András — az egyik legimpozánsabb miskolci család képviselője — és Melcher György jegyző voltak.8 A kellemesé Melcger család Sáros vármegye régi nemes családjai közé tartozik, s a fentebb említett György Borsy Kata - egy másik nagyon előkelő miskolci nemes família tagja (BENKO 1976, 13) — férjeként lett befolyásos férfiú Miskolcon (NAGY 7. köt. 408). Persze felvetődhet a kérdés, hogy az or- szággyűlési követ Melcyer György mennyiben tekinthető németnek, de erről a kérdésről a későbbiekben még lesz szó. Mindenesetre a 18. század végén a Melcher/Meltger név többször is szerepel a miskolci evangélikusok 1782. évi névsorában (ZELENKA 1883, 10 és 12). 1755-ben a Miskolcon összeírt 77 mágnás és birtokos nemes között ott találjuk a Böller, Fisser és S%ás% Pap családok neveit is (RÉMIÁS 2004, 71—72). Fischer Jánosnak 1725-ben a Szirma utcában volt háza (RÉMIÁS 2004, 75), s személye minden bizonnyal megegyezik az 1754—55-ből ismert Fisser János megyei esküdttel. Az említett összeírásban a városban akkor élt főrangúak és nemesek nevét jegyezték fel, összesen 542 családfőt — a fentebb említetteken kívül további német hangzású családneveket is találunk, némelyiket kétszer is, de arányuk nagyon alacsony, alig haladja meg a 2%-ot. A névsorban szerepelő Böller Mihály perceptor, vagyis vármegyei adószedő nevével több helyen is találkozunk. Michaelis Böller és felesége, Barbara Kaisersperg neve 1738—1749 között többször is olvasható az arnóti evangélikus keresztelési anyakönyvben. Gyermekeiket több ízben is Miskolc (immár harmadik) előkelő nemes családjának egyik tagja, Bük András borsodi alispán és felesége (1743), másutt Bükk András és Ötvös Erzsébet (1744) tartotta keresztvíz alá.9 Ez az adat azért érdekes, mert Gyulai Éva kutatásaiból tudjuk, hogy Beller/Böller Mihály vármegyei adószedő 9 éves Mihály nevű fiacskája volt az első halott 1741. február 23-án, akit a minorita kolostor templomába, tehát egy katolikus temetkezési helyre temettek. Ugyanekkor az apát confraterként, vagyis a rend jótevőjeként említik (GYULAI 2010, 60). Beller Mihály és felesége, Barbara Kaysersberg a minorita templom egyik kápolnájában, a Szent Ferenc-kápolnában egy kegyoltárt is állíttatott, mégpedig a Szentkereszt mellékoltárt, ami egy hatalmas fekete feszület, melynek tövéből kalász sarjad (GYULAI 2010, 66). A fentebb már említett neveken kívül a Her/Herr, Sgtrog/Sgtrogh, Hésel, Sturmány, Spék és Henis családnevek is előfordulnak (SZENDREI 1904, 504-508). A Her famíliáról már az előző fejezetben részletesebben 8 MNL BAZML Borovszky 30. 9 Arnóti ev. ker-i ak. 1743 és 1744.
