Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Régészet - Simon László: Néhány régi-új adat a miskolci római denárleletről
304 Simon László összegyűjteni a szétszóródott ezüstérmeket, az esetleges hiányzó darabok a felhalmozott érmekollekció mely részéből hiányoznak. Egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy ha elkallódott néhány darab (és szinte biztosra vehető az, hogy már a lelet találói sem bukkantak rá minden egykor elrejtett érmére), azok a kincs legkésőbb vert pénzei voltak. Ennek azonban az ellenkezője is igaz lehet. Természetesen amennyiben egy lelet záróveretének kora megegyezik, vagy közel áll más hasonló korú éremleletek záróvereteinek korához, úgy nagyobb valószínűséggel határozhatjuk meg a felhalmozás befejezésének időpontját. Mindezek figyelembe vételével a miskolci denárleletnek a 2. század végén záródó kincsek (Mende, Kecel I., Tiszaföldvár stb.) sorába való tartozása feltételezhető (BÍRÓ-SEY 1990, 63; FARKAS 2001, 253, 255-256, 5-7. ábra; FARKAS-TORBÁGYI 2008, 259; VIDA 2009, 574), de nem bizonyított. Vida István — feltehetően az észak-európai barbaricumra általánosító hipotézis (BURSCHE 2002) nyomán — feltételezi, hogy ezeknek az érméknek a barbaricumba áramlása római belpolitikai okok miatt a 190-es évek első felében történt. A pannóniai csapatok által támogatott Septimius Severus, uralkodásának legelején átvezényelte a leghűségesebb csapatait a keleti hadszíntérre. Emiatt a tartomány védelme meggyengült, és hogy biztosítsa a békét a hátországban, régi, jól bevált szokás szerint bőséges ajándékkal vásárolta azt meg. Vida István hangsúlyozza, hogy a kopott záróveretekkel rendelkező leletek földbekerülésének idejét tág időintervallumban sem lehet meghatározni (VIDA 2009, 577). Ebben az értelmezési konstrukcióban a hivatkozott római érmek egy időben, a 190-es évek első felében kerültek barbár kézre. Mint fentebb láthattuk, a miskolci denárlelet közvetlen környezetében a 3. század második felétől a 4. század elejéig terjedő időszakból származó érmékkel is keltezhető településnyomok is találhatóak, tehát Miskolc e kis régiójában kimutatható a kurrens római luxustárgyakhoz és érmékhez hozzájutó, gazdaságilag, katonailag nyilván nem jelentéktelen népesség jelenléte. Ez jelentősen tágítja a denárlelet földbekerülésének potenciális időbeli határait, ami a lelet 190-es években vert érméinek kopottsága miatt amúgy is valószínűsíthető. Elképzelhető tehát, hogy a 3. században, netán a 4. században került földbe a lelet, de erre vonatkozóan jelenleg semmiféle adattal sem rendelkezünk. Sey Katalin írta a keceli lelet kapcsán, hogy az érmék rendkívüli kopottsága „azokhoz a Marcus Antonius Illvir dénárokéhoz hasonlatos, amelyekből néhány darab előfordul a pannóniai II—III. században záródó denárleletekben. Ez pedig azt jelenti, hogy 200-300 évig forogtak” (BÍRÓNÉ SEY 1986, 29). A miskolci denárlelet párhuzamaként is említett „keceli leletnek pedig jóval később kellett földbe kerülnie, erre utal a dénárok rendkívüli kopottsága” (BÍRÓ-SEY 1990, 63, 15. j.). A miskolci denárlelet egyike Kelet-Magyarország azon római császárkori éremkincseinek, amelyeknek ismert záróverete a 2. század utolsó éveiben készült. Ezek nagyjából egyidejű záródását, földbekerülését a hatalmi viszonyok átrendeződésével, a gótok 2. század végén kezdődött vándorlása által kiváltott népmozgásokkal, illetve új népcsoportok megjelenésével magyarázza a kutatás (R. ALFÖLDI et al. 1957, 516-517; FITZ 1960, 21; BÍRÓ-SEY 1990, 63). Farkas Edit konkrétan a megye déli sávjában megjelenő szarmata népességgel kapcsolta össze a leletet (FARKAS 2001, 257). Ez utóbbinak azonban Miskolc térségében csekély hatása lehetett. Északkelet-Magyarországon inkább a közeli római tartományokkal élénk interakcióban álló, a Przeworsk-kultúrát a 2. század utolsó harmadában meghonosító, zömében hasding vandál népcsoport feltűnése és térfoglalása okozhatott jelentős változást (GODLOWSKI 1984, 332-342). Az éremlelet előke- rülési helyének szomszédságában lokalizált császárkori települések (és más, környékbeli lelőhelyek) leletanyaga alapján feltételezni lehet e népcsoportnak a Sajó völgyében való megjelenését (K. VÉGH 1975, 93; LOVÁSZ 1999, 250-251; FARKAS-TORBÁGYI 2008, 264; SZABÓ-VADAY 2009, 301—304). Erre a valószínűsíthető tényre és a lelet kapcsolódására a germán (vandál) hagyatékhoz egyébként már Leszih Andor is felhívta a figyelmet, 1 hónappal annak napvilágra kerülése után megjelent cikkében (LESZIH 1933). Véleményem szerint ugyancsak a vandálokhoz köthető a miskolci lelethez földrajzilag legközelebbi ináncsi denárlelet is. A mindössze 11 darabból álló kincs legkorábbi verete ugyancsak Vespasianustól származik, a legkésőbbi dénár pedig ifjabbik Faustina consecratiós érméje. A MNM Éremtárában őrzött érmék alig kopottak, viszont bevágások, sérülések látszanak több példányon is.7 Érdekes eredményt hoz a Vespasianustól Septimius Severusig tartó időszakot lefedő éremlelet összetételének (7. kép), illetve az érmék uralkodók szerinti megoszlásának összevetése Borsod-Abaúj-Zemplén (a továbbiakban B.-A.-Z.) megye többi 1-2. századi érméivel. A tágabb régióban Claudius szórvány pénze a legkorábbi. A kincs legkorábbi 2 érméjét Vespasianus verette. A megyéből további 6 példány ismeretes a 69-79 közötti évekből, érzékeltetve a pannóniai zárt leletekben is megfigyelhető 7 ArchÉrt IV (1870) 190. MNM É 11.1871.1-11. Sajnos a legké- sőbbi dénár már nincs meg, azt csak leírásból ismerjük.
