Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Régészet - K. Tutkovics Eszter: Szarmata temetkezése, a bükkábrányi lignitbánya területén. Bükkábrány Bánya, XI/A lelőhely szarmata sírjai
248 K. Tutkovics Eszter megegyező példány került elő a madarasi temető 597. sírjában (KŐHEGYI-VÖRÖS 2011,158 és 117. tábla 8—9). A trapézszerűen kiszélesedő, bronzpántból készült karperecek megjelenését a 2-3. századtól keltezi a kutatás (VADAY 1989, 51). Gyöngyből fűzött karéket a temetőben biztosan csupán egyetlen esetben figyeltünk meg. Az S:195 sz. női sírban a halott mindkét kézfejénél gyöngyök kerültek elő. A bal csuklónál helyezkedett el a szerényebb, kevesebb gyöngyből álló karék, itt összesen hét darab korádból és üvegből készített gyöngyöt találtunk (12. tábla 5). A jobb kézfejnél 11 darab vegyes anyagú (korall, üveg és borostyán) gyöngy került elő (12. tábla 6). A jobb csuklót így két karék is díszítette: egy díszes, gyöngyökből fűzött lánc és a már fentebb említett bronz pántkarperec. A csuklónál előkerült gyöngyök kissé eltérnek a halott nyakláncának gyöngyeitől, ugyanis az csak szórványosan tartalmazott üveggyöngyöt. Gyöngyből készült karékek esetében általában 5—20 szemet fűznek fel (KŐHEGYI-VÖRÖS 2011, 307), és jellemezőén csak a kislányok és a nők sírjaiban fordulnak elő. Az utóbbiakban pedig együtt is megtalálhatóak a fém karpercekkel (VADAY 1989, 49), mint ahogy a bükkábrányi S: 195 sz. sír esetében. Fibulák A 27 temetkezésből mindössze öt sírban találtunk bronz fibulát, továbbá az S:95 és S:197 sz. sírokban vasból készült példányok kisebb töredékeit. Az öt sír közül három esetben a fibulákat párban helyezték el a halott mellkasán. A kettős fibulaviselet előfordul más temetőkben is: Madarason javarészt a korai, 3. század közepe előtti időszakhoz köthető, és kivétel nélkül gazdag temetkezésekben fordul elő (KÖHE- GYI-VÖRÖS 2011, 296-297). Az S:100 sz. sírban egy törött, egytagú, aláhajtott lábú bronz fibula került elő a halott mellkasának jobb oldalán (2. tábla 5). Hasonló példánnyal találkozhatunk Szentes-Kaján lelőhelyen a 4. sírban (PÁRDUCZ 1950, 21). A kör átmetszetű kengyel- és a félkör átmetszetű lábrésszel rendelkező darabok — mint az S:100 sz. sírban talált is — az egyik leggyakoribb típusnak számítanak (VADAY 1989, 87). A 2. század végétől jelentek meg, és a 3. században terjedtek el Pannóniában (PATEK 1942, 62), illetve a szarmaták körében egyaránt (PÁRDUCZ 1944, 41). Az S:195 sz. női sírban egy számszeríj fibula helyezkedett el a bal vádnál (12. tábla 2). Ezeket a kisméretű, bronzból készült, magas tűtartós példányokat a 2. század második felére, 3. század elejére keltezhetjük (VADAY 1989, 78). A bükkábrányihoz nagyban hasonlító bronz fibula került elő Túrkevéről (VADAY 1989,290 és Tafel 155. 2), Szeged-Tápé lelőhelyről pedig egy-egy ezüst példány a 28. és 29. sírokból (VÖRÖS 1996, 117 és 32. kép 9, 35. kép 12). Az S:223 sz. női sírban talált, párban elhelyezett bronz fibulák egyike egy kéttagú, magas tűtartóval ellátott, eredetileg felsőhúros példány (14. tábla 5). Ezeknek számos variánsa fellelhető (COCI§— BÄRCÄ 2014, 195—197), a kutatás hozzávetőlegesen a 2—3. század fordulójára keltezi a típust (PESKAR 1972, 106-107). Hasonló került elő Tiszaalpárról (PÁRDUCZ 1941, 11 és V. tábla 6.), illetve Debrecen-Hortobágy- híd 10. sírjából (PÁRDUCZ 1941, 11 és VI. tábla 6), amelyeknek lábrésze kevésbé volt tagolt. A sír másik fibulája ugyancsak egy kéttagú, magas tűtartós példány, azonban alsóhúros kialakítású (14. tábla 2). Feltételesen e kéttagú, magas tűtartós típusba sorolhatjuk az S:95 sz. férfi temetkezésben a mellkas középső, kissé jobb oldali részén előkerült, bronzból készült példányt is, amelynek rugószerkezete és tűje hiányzik (4. tábla 1). A sír másik fibulája egy vasból készült darab töredéke volt (5. tábla 2). Az S:137 sz. női sírban ugyancsak kettő fibulát találtunk. A kisebbik példány egy bronzból készült térdfibula, amely a bal vád környékén került elő (8. tábla 3). Ezeket a kisméretű, gyakran díszített, félkörös fejlappal ellátott, félkör átmetszetű kengyelű, kissé magasabb tűtartós példányokat a kutatás a 2—3. század fordulójára keltezi (VADAY 1989, 79). A sírban, ugyancsak a bal vád környékén talált másik bronz fibula kétségtelenül a temető legizgalmasabb példánya (8. tábla 1 és 7. kép 1). A fejlap szintén félkörös, a kengyel erősen ívelt és széles, a tűtartó nem túl magas. A hosszú, vas rugótekercset egy hengeres bronzlemezzel fedték be egészen, amelyre egy granulált díszű ezüstlemezkét erősítettek. Ugyanilyen, díszítésében megegyező ezüstlemezke fedte a fejlapot is. Ez sajnos az előkerüléskor már sérült, rögzítetlen állapotú volt. Ezek az S-formában hajlított kengyelű példányok Almgren V. csoportjának 8. típusához sorolhatóak, egy- vagy kéttagúak. Utóbbiak közös jellemzője a lapos, hajlított kengyel, a fejrész esetenként ezüstdróttal vagy préselt lemezzel való díszítése, néhány esetben fedett, hosszú rúgótekercs alsó- vagy felső húrral, illetve az alacsonyabb, trapézformájú tűtartó. Kialakulásukat a lengyel területekhez köthetjük, nagyobb számban az Alsó-Visztula vidékén, Szilézia és Lengyelország középső, nyugati régiójában, a Przeworsk-kultúra elterjedési területein belül tűnnek fel, ritkábban pedig a délebbi vidékeken is megjelenhetnek. Ezután terjednek el a balti, a cseh és a kárpát-medencei területeken egyaránt (PESKAR 1972,
