Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Régészet - K. Tutkovics Eszter: Szarmata temetkezése, a bükkábrányi lignitbánya területén. Bükkábrány Bánya, XI/A lelőhely szarmata sírjai
Szarmata temetkezések a bükkábrányi lignit bánya területén... 247 nulált díszítésre példaként említhető egy aquincumi, 2. századra keltezhető hamvasztásos sírban előkerült darab aranyból (KABA 1983, 27—28), illetve az Alföldön is találkozhatunk granulált díszű példányokkal (ISTVÁNOVITS-KULCSÁR 2006, 215). Az S:223 sz. női sírban egy sodrott végű, ezüsthuzalból hajlított darab került elő az állkapocs alól (14. tábla 3). Párhuzama megtalálható a madarasi temető 621. női sírjában (KŐHEGYI-VÖRÖS 2011,163 és 123. tábla 4), továbbá Szolnok-Szandaszőlős, Netovább-Csárda lelőhelyen (VADAY 1989, 268 és Tafel 93. 6). Ez a típus a 2. század folyamán tűnik fel, és bizonyos variánsai a késő szarmata korig megtalálhatóak (VADAY 1989, 56). A római területeken a lunulák a gyöngysorokkal együtt egészítették ki a viseletét, előbbieket a nők és a leányok amulettként viselték, és kedvelt ajándéknak számítottak a források alapján (FACSÁDY 2007, 27). Mindkettő bükkábrányi lunula viseleti helyzetben, a nyaknál került elő, gyöngyök társaságában. Ezek alapján megállapítható, hogy a csüngök és a gyöngyök együttesen felfűzve díszítették a nyak környékét. Csüngőként értelmezhetjük még azokat a kisméretű bronzkarikákat, illetve bronzlemezkét is, amelyeket a nyak és a mellkas környékén helyezkedtek el a sírokban. Az S:2 sz. női temetkezésben egy kisméretű, kerek, lapos bronzlemez került elő a halott állkapcsa közelében (/. tábla 5). Az S:195 sz. női sír esetében a gyöngy nyaklánc elemei között, felfűzve találtunk kettő darab kisméretű bronzkarikát (12. tábla 1.19) és egy hengeres kis bronzlemezkét. Az S:223 sz. női temetkezésben egy ezüstlemezből hajlított kisméretű lemezke került elő a gyöngyök és a lunula mellett az állkapocs környékén (14. tábla 4). Mindhárom esetben feltételezhető, hogy ezek a kis karikák, illetve lemezek az egyéb díszek (gyöngyök és csüngök) mellett lehettek felfűzve a nyakláncra, de az S:195 sz. sír hosszú gyöngysorának esetében feltételezhető egyfajta rögzítő funkció is a két kisméretű karika kapcsán. Mindkét elképzelésre találhatunk példákat más temetőben is (KŐHEGYI—VÖRÖS 2011, 302—303). Fülbevaló A bükkábrányi temetkezések közül mindössze az S:223 sz. rabolatlan, női sírban került elő egy ezüst, egytagú, hurkos-kampós záródású fülbevaló a koponya bal oldalán (14. tábla 1). A bronzból és ezüstből készült darabok egyaránt a leggyakoribb példányoknak számítanak, megjelenésükkel a 2. század közepétől számol a kutatás az alföldi szarmaták körében; méretük a 3. századtól egyre nagyobb lesz (VADAY 1989, 45). Hasonló ezüst példányok kerültek elő a madarasi temető 85. gyermek temetkezésében (KŐHEGYI—VÖRÖS 2011,47 és 21. tábla 11-12), illetve Tápiószele-Pedagógusföldek 4. sírjában nagyobb tekercseléssel (DINNYÉS 1980, 13. tábla 10). A fülbevalók általában páros ékszerként találhatóak a sírokban, de számos esetben megfigyelhető, hogy egyetlen darab kerül elő a feltárás során. Nem kizárt, hogy egyetlen fülbevalóval temetik el a halottakat, de az is elképzelhető, hogy a jó anyagú darabok mellé egy vékony, korrodálódó darabot helyeztek a sírokba, ami nem minden esetben maradt fenn (KŐHEGYI— VÖRÖS 2011,295). Karékek A bükkábrányi sírok közül három esetben volt megfigyelhető, hogy bronzból készült karperecét helyeztek el a sírban. Az S:95 sz. férfi temetkezésében a jobb csukló tájékán került elő egy négyzetes átmetszem, nyitott, bronz huzalkarperec pár (4. tábla 3—4). A típus megjelenésével a 2. századtól számolhatunk, a 3. század közepéig pedig széles körben elterjednek (VADAY 1989, 51). így párhuzamait számos helyen megtalálhatjuk, mint a 3. század első felére keltezett békéssámsoni 42. női sírban (RÓZSA 2005, 60 és 9. kép 2), vagy a Kiskundorozsma-subasai sírokban (KÜRTI 2005, 86 és 10. kép 5, 12. kép 4—5), továbbá Szentes- Nagynyomás (PÁRDUCZ 1944, 22 és XLVI. tábla 4, 9), Szentes-Sárgapart (PÁRDUCZ 1950, 10 és XVI. tábla 12-13) és Csongrád-Határút (PÁRDUCZ 1944, 19 és XXVIII. tábla 4, 5) lelőhelyeken. A madarasi temetőben megfigyelték, hogy a férfiak temetkezéseiben a karperecek kizárólag a jobb karon helyezkednek el (KŐHEGYI-VÖRÖS 2011,283). A bükkábrányi S:112. sz. női sírban egy bronz pántkarperec darabjai kerültek elő a bal csukló környékén (6. tábla 3). A kígyófejes karperecekhez hasonlóan végei erősen elvékonyodnak, felületén a végei felől három pontszerű díszítés található. Az állatfejekben végződő nyitott karpereceket igen gyér előfordulásúnak tekinti a kutatás a szarmata anyagban (VADAY 1989, 52). A nyitott, plasztikusan megmunkált karperecek már a görög és hellenisztikus időkben megjelentek, sőt igen kedveltek voltak. Az ezeknek tulajdonított bajelhárító szerep később is fennmaradt, azonban a gondos kidolgozás egyre inkább leegyszerűsödött a római császárkor folyamán. A 2. században ezen kígyófejes karpereceket párban viselték, és pon- colással díszítették a római területeken. Később öntött, vagy huzalból hajlított, elkalapált végű példányokkal találkozhatunk, amelyek az eredetiektől már igen távol állnak (FACSÁDY 2009, 48). Az S:195 sz. női sírban a jobb csuklónál került elő a női temetkezések harmadik karperecé (12. tábla 3). A végeinél enyhén kiszélesedő bronz pántkarperec tremolírozott díszítésével teljesen
