A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Régészet - L. Hajdú Melinda: Újabb késő neplitikus lelőhelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
82 L. Hajdú Melinda tálperemek szerint a Samborzec-Opatów-csoport jelenléte is bizonyítottnak látszik. A gönci településen gyűjtött csonteszközből kapott koradat: 4820—4720 cal BC, mely a tiszai kultúra klasszikus fázisával (Tisza II) párhuzamosítható. Az anyagi kultúra kevert jellegéből adódóan legjobb párhuzamait pedig Cicarovce (Csicser), a csőszhalmi teli és horizontális település, valamint Sárazsadány-Templomdomb, Sárospatak- Vár, Tiszatardos-Csobaji út mentén lelőhelyek szolgáltatják. Ináncs-Dombréten — mely a Hernád völgyének délebbi szakaszán található — több a tiszai jelleg (a virágcserép alakú edények, az ovális tálforma, a karcolt meanderek, a geometrikus minták, a szervesanyag- bevonat, a fekete sávos festés). Inkább dominálnak a tiszai jegyek, ugyanakkor arányaiban kisebb darabszámmal ugyan, de a lengyeli kultúra elemei is feltűnnek (ld. sárga festés, bikónikus csészék). Teljesen hiányzik a vörös alapon fehér festés és a tűzdelt szalagdísz. A település élete a kultúra koraklasszikus-klasszi- kus (Tisza I/II—II) fázisára datálható. Párhuzamaként Aszód-Papi földeket, Tiszaladány-Nagyhomokost említhetjük. A szintén északabbi Hernádcéce-Miszlonkán gyűjtött töredékek inkább a lengyeli kultúra irányába mutatnak, noha egyetlen tiszai darab is feltűnik a gyűjtött anyagban. A szórványok között nincs vörös—fehér festésű vagy tiszai karcolt díszes keramika. A kis mennyiségű kerámiatöredékkel rendelkező lelőhelyek esetében szintén fellelhetőek a tiszai (Ináncs-Bélus-patak partja, Borsodszirák-Egres-dűlő), a lengyeli, a Malice-kultúra (Hernádszentandrás- Csárda) típusjegyei, a telepek kulturális besorolása azonban éppen a mennyiségi korlátok következtében nehézségekbe ütközik. A leletanyag vizsgálata kapcsán mindenképpen fontos hangsúlyozni a forrásanyag csekély mennyiségét, ami miatt a tipológiai elemzés eredményeit és a következtetéseket is kellő óvatossággal kell kezelnünk. A bemutatott lelőhelyek alapján a Hernád és Sajó völgyének késő neolitikus településeivel kapcsolatban a következő megállapításokat tehetjük: 1. A korszak lelőhelyeinek száma az újabb kutatásoknak köszönhetően bővülni látszik a térségben. A késő neolitikus (tiszai) közösségek a Tisza, majd a Hernád és a Sajó vonalát követve jutottak el a vidékre. Ez utóbbi vízfolyások D-i szakaszain egyelőre hiányoznak a megtelepedései. Kulturális hatások érezhetőek észak felől, Kis-Lengyelország irányából is. Noha a kerámiatipológia alapján bizonyos fokú időbeli átfedés mutatható ki Gönc-Kenderföldek és Ináncs-Dombrét esetében, a telepek közötti kapcsolat egyelőre nem körvonalazható, ahogy a két ináncsi, a hernádcécei, valamint a kevés leletanyagú lelőhelyek esetén sem. A kutatási eredmények mégis azt sugallják, hogy az eddigi elgondolásokkal ellentétben valamivel sűrűbb településhálózat feltételezhető e területen. A keleméri Mohosokon végzett pollenelemzések is ezen elképzelést támaszthatják alá (Sümegi et al. 2008, 49) ,33 * A feltételezés bizonyítására azonban további, településszintű és regionális kutatásokra van szükség. 2. Folyóteraszokon, magaspartokon jelentkező egyrétegű települések jellemzőek. A terepi megfigyelések alapj án három lelőhely területe (Hernádcéce-Miszlonka, Hernádszentandrás-Csárda,Ináncs-Bélus-patakpartja) nem haladja meg a 0,5 hektárt. Gönc-Kenderföldeket a felszíni leletek szóródás alapján 1,5 hektáros, nagyméretű lelőhelyként tarthatjuk számon. Borsodszirák- Egres-dűlő és Ináncs-Dombrét kapcsán nem tudjuk teljes bizonyossággal megállapítani a késő neolitikus telepek méretét. Ez utóbbi középső bronzkori teli is egyben, melynek neolitikus előzményét a területen zajlott szondázó jellegű feltárás során nem sikerült meghatározni, az további kutatást igényel. 3. A vizsgált régióban megfigyelhető a tiszai, a lengyeli, a Malice-kultúra és a Samborzec-Opatów- csoport hatása, valamint a csőszhalmi típusú/jellegű leletanyag is. Az elemzések alapján láthatjuk, hogy a lelőhelyek kizárólagosan nem köthetőek egyik kultúrához sem. A forrásanyag szűkös, mégis egyfajta tendencia mutatható ki a feldolgozás szerint. Bizonyos telepek életében (esetleg valamelyik életfázisukban) a tiszai kultúra (pl. Ináncs-Dombrét), míg másokéban a lengyeli kultúra játszott meghatározóbb szerepet (pl. Gönc-Kenderföldek), és emellett csőszhalmi, va33 A vizsgálat alkalmával emberi hatásra utalt, hogy a taposást jelző fajok mellett a pázsitfűfélék, a gabona- és az ürömpollenek aránya is jelentős emelkedést mutatott. Az eredmény a pernyekoncentráció csúcsaival, valamint a fapollen arányának csökkenésével együtt égetéses irtásra, kisebb gabonaföldek kialakítására enged következtetni. A fentiek alapján Sümegi P. és munkatársai úgy vélik, hogy a régészeti eredményekkel szemben minden eddiginél erősebb emberi hatás érte a keleméri régiót és a táj képe jelentősen megváltozott, mely jelenség a lengyeli kultúra középhegységi terjedésével hozható kapcsolatba (Sümegi et al. 2008, 49). A térségben — ahogy láthattuk — a tiszai és kis-lengyelországi kultúrák hatásával is számolnunk kell. A Mohosokhoz legközelebb (légvonalban 20 km-re) két lelőhelyet találunk, Borsodszirák-Eg- res-dűlőt és Meszes-Kígyószöget. A lápok 50 km-es körzetében a lelőhelyek „megszaporodnak”: Ináncs-Dombrét és Bélus-patak partja, Kisgyőr (Kovács 2013b, 176—177), Cserépfalu (Kovács 2013b, 40; ÉK-ről DNy-ra haladva). Az egykoron itt élt lakosság környezet-átalakító hatására ásatások hiányában eddig nincs bizonyíték (Hajdú 2013, 40).
